Vízügyi Közlemények, 1981 (63. évfolyam)

4. füzet - Mátrai István: A Duna-Tisza összeköttetés változatai

542 Mátrai István burkolatot irányoztunk elő. Egyes változatoknál 10 m-nél is jóval mélyebb bevágás szükséges. Itt, szivárgókkal biztosított, átlag l:4-es padkázott rézsű van feltételezve. Még ez a megoldás is problematikus a rézsűk stabilitása, valamint a káros környezeti hatások miatt. Erre jó példa a belgiumi Albert csatorna eygenbilseni szakasza ahol 30 m-es bevágásnál igen költséges műszaki megoldást kellett alkalmazni (PIANC Hajózási Kongresszus, 1934. jan. 17.). 2.4. Csatornaméret és vízszállító képesség A víziközlekedésre is szolgáló változatoknál, a Rajna—Majna—Duna csatornánál is alkalmazott szelvényt tételeztünk fel. Ebben a kereken 150 m

2-es vizes szelvényben 0,02 m/km vízszín esés mellett nagyobb hátrányok nélkül max. 50 m

3/s vízmennyiség vezethető. Amennyiben vízszállításra nincs szükség, úgy kiegyenlítődik a vízszint, ami hosszabb bögéknél jelentős vízszintingadozást, többletburkolatot és költséget jelent. Nagyobb 80—100 m

3/s vízszállítás esetén bővíteni kellene a szelvényt. Az összehasonlítás érdekében a változatoknál egységesen 50 m

3/s vízszállítással számoltunk. 50 m

3/s, napi 20 órás — csúcsidőn kívüli — szivattyúzással évente kereken, 1,3 milliárd m

3 víz szállítható át. Ez természetesen egy elméleti maximum, mivel a vízigény nagyobb része nyári öntözési vízigény, amit egyébként is befolyásol az illető év természetes vízjárása. Sok évi átlagban 250 millió m

3-re becsülhető az átvezetendő vízmennyiség. Az egyfeladatú „A" változatoknál a fokozatosabb fejleszthetőség érdekében 50 m

3/s-nál kisebb és nagyobb értékeket is figyelembe vettünk. 2.5. Hajózsilipek — szivattyútelepek A tervezett hajózsilipek 12x85 m-es hasznos méretükkel illeszkednek a tiszai vízlépcsőknél épült és tervezett hajózsilipekhez A megvalósítás idején célszerű megvizsgálni a Rajna—Majna—Duna csatornánál is alkalmazott 12x190 m-es hasznos méretű hajózsilipek, valamint takarékmedencék alkalmazásának gazdaságosságát is. A szivattyútelepek kapacitását elsősorban a vízpótlás szabja meg. A csatorna párolgási és szivárgási veszteségei — szigetelés esetén — nem haladják meg az 1—2 m

3/s értéket. A zsilipelési veszteség — kisebb forgalom mellett — szintén hasonló nagyságrendű. Energiagazdasági okokból a szivattyútelepeket általában az energiafogyasztási csúcsidőkön kívül üzemeltetjük, így a napi üzemidő átlag 20 óra. Ez megfelelő üzemi rend esetén nem jelent kedvezőtlen vízszintváltozást a csatornában. Célszerűnek látszik a csatorna mellett — lehetőleg a gerinctartályhoz csatlakozva — megfelelő tározótavat kialakítani, amely egyben üdülési célt is szolgálhat. Az előzőkben említett napi 20 órás szivattyúzási üzem kedvező az energiaellátás szempontjából. Ilyen módon a szivattyútelepek a szivattyús energiatározókhoz részben hasonló hatást fejtenek ki az együttműködő energiarendszerben. A csúcsidőszakon kívül vételezett energia költségét 80 fillér/kWh-val számoltuk. Nagyobb tározóterek kialakításával mód lehet a hétvégi kisebb energiafogyasztás (péntek dél—hétfő reggel) idején való szivattyúzással is számolni. Az átlagos évi energia a változatoktól függően 12—81 millió kWh-t tesz ki, ami a 2000-ben 71—77