Vízügyi Közlemények, 1981 (63. évfolyam)

4. füzet - Bokányi Zoltán-Szabó Lajos-Zeigler István: Árvízvédelmi védővonal fejlesztési munkák a Duna balpartján baja és Dunapataj között

ÁRVÍZVÉDELMI VÉDVONAL FEJLESZTÉSI MUNKÁK A DUNA BALPARTJÁN BAJA ÉS DUNAPATAJ KÖZÖTT BOKÁNYI ZOLTÁN

1 — SZABÓ LAJOS

2-ZIEGLER ISTVÁN

3 Az Alsódunavölgyi Vízügyi Igazgatóság kezelésében levő Duna balparti, 133,663 km hosszú árvízvédelmi fővédvonal Solt községtől az ország déli határáig terjed (VITUKI 1977). Az ártéren levő gazdasági érték kb. 35 milliárd forint. A Duna síkvidéki jellegű szakaszát széles ártéri sáv szegélyezi, amelynek védelmére a múlt században kezdtek árvízvédelmi célú töltéseket építeni. A helyi hatóságok és magánosok kezdeményezésére indult munkák az 1872. évben alakult Pest-megyei Sárközi Ármentesítő Társulat és az 1881-ben alakult Dömsöd-Pataji Dunavédgát Társulat létrejöttével társulati igazgatás alá kerültek és a töltésépítések így egységesebb, tervszerűbb formában folytatódtak. Az ármentesítő társulatok 1948-ig tartó időszaka alatt az érdekeltség arányában befizetett hozzájárulás összege kevés volt és a töltések erősítése elmaradt a szükségestől, a biztonságos kiépítés mértékétől. A védőképpesség növelését célzó munkának — amely elsősorban csak a magassági hiányok megszüntetését tűzte ki célul — egy-egy pusztító árvíz adott nagyobb lendületet. A fokozatosan épült töltések jelenleg is tartalmaznak vonalvezetési hibákat. Több szakaszon a töltések nyomvonala nincs összhangban a Duna árvízi sodorvonalával. A rendszertelenül végzett magasítások, sapkázások és a fejletlen építési technológia káros hatásával még napjainkban is számolnunk kell. Gyökeres, féregjáratos altalaj, alapozási, tömörítési hibák, inhomogén rétegezett töltéstest, közeli anyagnyerőhelyekkel áttört fedőréteg sok gondot jelentett az árvízvédekezőknek. A védvonalon 1890-től napjainkig — a jelentősebbeket tekintve — 8 nyári és 6 jeges árvíz vonult le. Gátszakadás utoljára az 1956. márciusi jeges árvíz során volt. Az árvízvédelmi fejlesztési munkára az 1956. és 1965. évi árvizek meghatározó hatással voltak, és az építési munka egy-egy újabb lendületes időszakának kezdetét jelentették. A töltésépítési munka — a sürgősségi sorrendnek megfelelően — a kisebb védőképességgel rendelkező Margitta-szigeti védvonalon indult meg. A korszerű árvízvédelmi szemléletnek megfelelően a földmű szerves részét képezi a töltés előtt, mögött és alatt levő — a szivárgást tekintve vele együtt dolgozó — talajtömb is (VITUKI 1974). E szemlélet már érvényesült az országhatár—Baja közötti 48,3 km hosszúságú védvonal (Margitta-szigeti) erősítése során. A beépített 3 millió m

3 föld 60%-a szkréper, 40%-a kotró vezérgépes távszállítással került a védvonalba. A földmunka nagy részét az igazgatóság a saját gépparkjával végezte el. A kiépített koronaszint az 1965. évi tetőző árvízszint felett 1,30 m, a dunafalvai szűkület feletti térségben pedig 1,80 m magasságban van. 1 Bokám]i Zoltán üzemmérnök az Alsódunavölgyi Vízügyi Igazgatóság (Baja) csoportvezetője. 2 Szabó Lajos oki. mérnök az Alsódunavölgyl Vízügyi Igazgatóság (Baja) csoportvezetője. ' Xlegler István oki. mérnök, az Alsódunavölgyi Vízügyi Igazgatóság (Baja) osztályvezetője.