Vízügyi Közlemények, 1981 (63. évfolyam)

3. füzet - Dávid László: A vízgyűjtőfejlesztés folyamatelmélete és alkalmazása a térségi vízgazdálkodásban

A vízgyűjtöfejlesztés folyamatelmélete 391 dalmi tényezők; X e a vízgazdálkodási-hidrotechnikai tényezők. Nyilvánvalóan a tényezők számát tekintve fennáll az összefüggés, azaz feltételezzük, hogy az összes figyelembe vett ható tényezőt (2. fejezet) e három csoportba soroljuk. A vízgyűjtőfejlesztés színvonalának meghatározására alkalmas (1) összefüggés a vízgyűjtő teriiletek vízgazdálkodási színvonalát (fejlettségét és bonyolultságát) jel­lemző mutatórendszer segítségével dolgozható ki. konkrét formában, egy lehetséges eljárásként. A mutatórendszer célja az, hogy a vízgyűjtő terület vízgazdálkodási színvo­nalát a társadalmi-gazdasági fejlődés és a vízgyűjtőfejlesztés folyamatában, egy adott időpontban jellemezze. A vízgazdálkodás színvonala magában foglalja a vízgazdálkodási tevékenységek műszaki-gazdasági fejlettségét és bonyolultságát egyaránt. A mutatórendszer lehetővé teszi annak megállapítását, hogy — a vízgyűjtő fejlettsége (az ott folyó vízgazdálkodási tevékenységek bonyolultsága) az adott időpontban milyen mértékű; — az adottságok mellett melyek a további fejlődés, egymásrahatás (bo­nyolultság) lehetőségei; — a társadalmi-gazdasági fejlődés milyen mértékben igényli a további fejlődést, azaz a lehetőségek kihasználását; — a vízgyűjtő fejlettsége hogyan viszonylik más hazai vagy nemzetközi vízgyűjtő fejlettségéhez. A mulatórendszer tartalmilag magában foglalja a vízgyűjtő azon társadalmi­gazdasági jellemzőit, amelyek meghatározzák a vízgazdálkodási feladatokat, továbbá a vízkészlet-gazdálkodás fejlettségi színvonalának mutatóit és a kü­lönböző vízgazdálkodási szaktevékenységek helyzetét jellemző mutatókat. A cso­portokon belül a mutatók kisebb-nagyobb mértékben a fenti kérdésekre adnak választ. A mutatók megfelelő kialakításával és összevonásával a vízgyűjtő fej­lettsége, mint az összes ható tényező eredője egy értékkel illetve annak legfon­tosabb összetevőivel jellemezhető. Ez az összevont eredő érték elhelyezhető egy, a minimális és a maximális fejlettséget jellemző skálán. Ennek segítségé­vel értékelhető a vízgyűjtő vízgazdálkodási színvonalának helyzete a fejlődés folyamatában, egy adott időpontban. Az eredő érték különböző időpontokban való meghatározásával pedig értékelhető, mérhető, illetve tervezhető a vízgyűj­tő fejlődésének illetve fejlesztésének mértéke a vizsgált időpontok között. A vízgazdálkodás fejlettségének meghatározására szolgáló értékelési mutató­rendszer általánosságban az alábbiak szerint írható fel: Tételezzük fel, hogy a vízgyűjtőn folyó társadalmi-gazdasági és vízgazdálko­dási tevékenység X n pozitív tényezővel jellemezhető. E tényezőkből (ahol k= 1, ..., L) mutató képezhető, feltételezve, hogy кшп és p^n. Az m k mu­tatókat úgy kell alakítani, hogy a vízgyűjtő vízgazdálkodási fejlettségét, bo­nyolultságát jellemző tartalmuk legyen, részleges válaszokat adjanak a mutató­rendszerrel szemben feltett kérdésekre és et mutatók kisebb értékei az alacso­nyabb, a nagyobbak a magasabb fejlettségi szintre vagy a bonyolultabb vízgaz­dálkodási tevékenységre utaljanak. így egy-egy mutató tulajdonképpen egy-egy fejlesztési kritériumot fejez ki. Az L darab in k mutató alkotja a mutatórendszert, azaz a vízgyűjtő fejlődését leíró több kritériumú rendszert. n = fJ, + V+Q (5) mk=!7(X p), (6)

Next

/
Oldalképek
Tartalom