Vízügyi Közlemények, 1981 (63. évfolyam)
3. füzet - Déri József: A szakaszos működésű mezőgazdasági fő-vízkivételi rendszer vízfogyasztása
Mezőgazdasági fő-vízkivételi rendszer vízfogyasztása 373 „...megállapítható, liogy az általában július második felében, augusztus elején kialakuló 16 — 20 napos, a tenyészidőnek mindössze 10%-át kitevő csúcsidőszak tartósságának (10%) megfelelő vízigényérték még a maximális esetben is csak 82%-a a csúcsfogyasztás értékének. Azonban kedvezőtlen esetben 60%-a is lehet. A tiszalöki öntözőrendszer vízigényének tenyészidőszakon belüli átlagos értéke mindössze a csúcsigény 30—55%-ára tehető. Ez azt jelenti, hogy a tenyészidőszaknak legalább a felében a vízigények a csúcsigény felénél lényegesen alacsonyabbak. A csúcsigény tartóssága 0,5—1,0%, azaz 1 vagy 2 nap." Ezeket a figyelemre méltó megállapításokat egészítik ki Végváriné (1972) vizsgálatai, amelyek szerint az időjárás változékonysága miatt az öntözőrendszerek átlagos kihasználtsága 46%-ra tehető. Ez érthető, hiszen a korábbi vizsgálatok szerint az egységnyi idő (1 nap) alatt leesett csapadék által borított, egy tagban fekvő területek legnagyobb kiterjedése a csapadékmagasság függvényében exponenciálisan csökkenő görbe segítségével írható le (Goda 1966). E területre hullott napi csapadékmagasság az alábbiak szerint fogalmazható : ahol S a vízgyűjtő terület [km 2] és С a csapadék [mm]. A fenti burkológörbét 20 empirikus adatpár alapján határoztuk meg. Az empirikus és a számított adatpárok közötti korreláció mérőszáma (r= —0,97) igen kedvezőnek tekinthető. A csapadék előbbiek szerinti eloszlása értelmében egy adott időpontban (vagy időszakban) a vízgyűjtő terület természetes csapadékvízzel történő ellátása nem egyenletes. Ebből az következik, hogy egy meghatározott időpontban öntözéssel pótlandó csapadékhiány a vízgyűjtő terület különböző részein egyenetlenül oszlik meg. A természetes csapadékkal való ellátottság (és a vízhiány) időtartama — matematikai statisztikai megfogalmazás szerint — valószínűségi változóként értelmezhető. Ezen időszakok kezdete a vízgyűjtő terület egyes részeiben különböző időpontokban jelentkezik. Ez azt eredményezi, hogy a vízgyűjtőre települt n db öntöző vízkivételi mű közül egy kiválasztott vizsgálati időpontban csupán к db üzemel. Tehát az egyes vízkivételi művek a természeti tényezők tér- és időbeli változékonysága miatt nem üzemelnek folytonosan és egyenletesen. A szakaszos üzem nem csupán természeti tényezők miatt alakul ki, hanem az agrotechnika vagy a növénytermesztés sajátosságai miatt is. A fentiekből következik, hogy az olyan vízkészlet-gazdálkodási rendszerekben, ahol a rendelkezésre álló vízkészletet a vízkivételi létesítmények beépített teljesítménye alapján a rendszerben jelentkező nem egyidejű üzemelés figyelembevétele nélkül kötik le. vízpazarlás jelentkezik. Tételezzük fel, hogy a vízkészlet-gazdálkodási rendszert alkotó n db mezőgazdasági fő-vízkivétel működése л eseménysűrűségű Poisson-folyamattal írható le. Matematikai szempontból ez azt jelenti, hogy a vízgyűjtőre települt n db fővízkivétel közül az üzemben levők száma valószínűségi változó, amelyre teljesül az alábbi feltételezés: С = 388,72 S-°. 2 2 (1) 2. A fő-vízkivételi koincidenciák eloszlása P(Ç=k)=£-e A"! ,-A (2)
