Vízügyi Közlemények, 1981 (63. évfolyam)

3. füzet - Kovács György: Az öntözés szerepe a magyar mezőgazdaságban

,454 Kovács György Az 1979. évi csapadék (451 mm) az átlaghoz közel álló, annál talán valamivel kevesebb. Ha az április 1. és július 15. közötti mennyiséget (160 mm) a 4. ábra legalsó tapasztalati eloszlási görbéjére vetítjük, hasonló eredményt kapunk (p = 0,38). Ezt az értéket tovább követve az 5. ábrán azt tapasztaljuk, hogy a ténylegesen kiszolgáltatott öntözővíz mennyisége csaknem pontosan egyezik az elméleti alapon becsült öntözővízigény eloszlási görbéjének megfelelő értékével. Nem gondoljuk, hogy ez az egyetlen egyezés az elméleti fejtegetés igazolására elégséges lenne, az azonban kétségtelen, hogy az ellentmondás hiányát megnyugtatónak tarthatjuk a becslés realitásának mérlegelésekor. Nem is igazolásul elemeztük az 1979. évi öntözési igényt, hanem annak bemutatására, hogy viszonylag jó vízellátású évben is szükség lehet egy-egy száraz időszakban kiegészítő öntözésre. Ezért indokoltnak tartjuk, hogy a vízigény és a csapadék eloszlása alapján becsült elméleti öntözővízigény értékét növeljük, különösen azon a szakaszon, ahol az elvi görbe már zérus igényt jelez, jóllehet az evapotranszspiráció még jelentős. További növelés is szükséges, hiszen az eddig közölt értékek a területegységre számított készletek és igények összevetésén alapszanak, amelyekhez a rendszer szétosztási veszteségei hozzáadódnak. Ezeknek a többleteknek a durva becslésével jutottunk az 5. ábrán eredményvonallal feltüntetett eloszlási görbéhez, amelyről a korábban említett átlagos várható értéket és szórást leolvastuk. Nem állítjuk, hogy az 5. ábrán végeredményül közölt görbék szabatosan és ellentmondás nélkül megadják a három vizsgált növény öntözővízigényét, hiszen az alapadatok és az alkalmazott becslések még felülvizsgálatra szorulnak. Meggyőződésünk azonban, hogy az alkalmazott szemlélet mutathat utat a reális igény meghatározásához és a keresett paraméter véletlen jellegének ér vényre juttatásához. 3. Az öntözés üzemirányítási problémái Az öntözési üzem szervezésének az alapja általában az öntözési forduló és az ennek figyelembevételével szerkesztett öntözési naptár. A rendszer lényege az, hogy az egy vízforrásból táplált területet annyi részre osztanak fel, ahány időegység (pl. egy nap vagy annak többszöröse, esetleg törtrésze) elteltével az öntözést ismételni akarják. A teljes hozamot egy időegységben az egyik részterületen osztják szét, majd a következő kapja és így folytatják, amíg a forduló nem záródik és újra az első terület öntözésére kerül sor. A forduló hosszát, valamint az időegység méretét a vízforrás hozama, az öntözött terület kiterjedése és az egyszeri öntözéssel kiadni szándékozott vízmennyiség határozza meg. Az öntözési fordulónak ebből a teljesen leegyszerűsített értelmezéséből is láthatjuk, hogy ennek alapján minden öntözőrendszerben előre, naptárszerűen elkészíthetjük azt a tervet, amely a teljes idényre meghatározza, mikor és milyen mértékű mesterséges vízpótlásban részesül egy-egy részterület. Nyilvánvaló, hogy ha a növény teljes vízigényét mesterségesen biztosítjuk (pl. arid területen) az öntözési naptárban determinisztikusán rögzített vízelosztást könnyen alakíthatjuk a növények élettani igényei szerint. Az is azonnal szembetűnik azonban, hogy az eljárás ellentmondáshoz vezet, amikor a növény vízigényének egy részét időben véletlen jelleggel változó intenzitású természetes vízforrás (pl. a tenyészidőben hulló csapadék) biztosítja, mert a kiegészítésként adott mesterséges vízpótlás időben együtt jelentkezhet a természetes táplálással időszakosan