Vízügyi Közlemények, 1981 (63. évfolyam)

2. füzet - Baranyó Géza: A bevlízkárok matematikai modellezése

Belvízkárok matematikai modellezése 251 bőségek vízgazdálkodási hatását — hegyvidékről származó vízszállítások, tiszai vízátvezetés — valamint az itt folytatott medertározások hatását terveztük figyelembe venni. A Körösök vízlépcsőzésének befejeződésével a csapadékot korrigáló tényező lényeges változása sem várható. 3.2. A hozzáfolijás A talajvíz horizontális vízmozgásából bevétel, mellyel az itteni evapotranszspiráció tart egyensúlyt (Sümeghíj 1941) természeti tényező, melynek jövőbeli és múltbeli hasonló megjelenését feltételezhetjük. 3.3. A külső területről származó vizek belvízi hatása A Körösök vízgyűjtőjében a 23 év során a szárazgazdálkodás viszonyai voltak a jellemzők. Állíthatjuk ezt annak ellenére, hogy az öntözött területek kiterjedése az említett idő alatt mintegy megduplázódott, a jelenlegi 33 ezer összterületre. Viszont a jövőben az öntözés kiterjesztéséből, az ipari és lakossági vízszolgáltatásból származó vízkibocsátások belvízi hatásaival egyre nagyobb mértékben indokolt számolni. A társadalmi fejlődés ennek a tényezőnek a növelését igényli, s megalapozza. 3.4. A területi evapotranszspiráció A területi párolgás belvíz idején a legfontosabb mérséklő tényező. A területi párolgást belvíz idején a jövőben is alig változó természeti tényezőnek tekinthetjük. 3.5. A lefolyás Belvíz idején a felszínen jelentkező fölösleges vizek elvezetésében a lefolyásnak jelentős szerepe van. A nyíltfelszínű üzemi csatornahálózatnak a lecsapolási funkciója nem jelentős. Az állami kezelésben levő főművek — a torkolati szivattyútelepek, a hordozható szivattyúk kapacitása, a főcsatornák vízszállító képessége, az övgáttal ellátott legelőkön való ideiglenes víztározások — a 23 év során ütemesen fejlődtek. A fejlődés mértékét jól világítja meg a belvízmentesítés szívét jelentő torkolati belvíz-szivattyútelepek vízszállító kapacitásának a növekedése: az 1953. évi 76,24 m

3/s-ról az 1974. évi 165,59 m

3/s-ra. Vagyis a növekedés mértéke 2,16-szoros. Megemlíthetjük még azt is, hogy a nagytérségben a fajlagos vízszállító képesség hasonlóan (18,6 l/s-km

2-ről 40,2 l/s-km

2-re) nőtt a 21 év során. Az előadottak alapján megállapíthatjuk: a lefolyás növelhetőségének műszaki korlátozói, korlátai vannak. A felszínen való vízmozgatásoknak vannak még környezetvédelmi és víztakarékossági vonatkozásai is. A lehetőségeket és az egyéb igényeket is számba véve a jövőben a lefolyás mérsékelt növelése, ill. inkább stagnálása várható. 3.6. A belvíz ideje alatti (károkozás nélküli) tározás A talajok zömét az ún. „perctalajok" alkotják (Szekrényt 1973). Olyan talajművelésre van szükség, melynek hatására a víztározó, áteresztő képesség kedvező értéket ér el, és a talajban felgyülemlett víz a haszonnövényre nem káros. Az elmúlt évek során többségében előtérbe került a mélyszántás, az altalaj lazítása. Jogosan vetődik fel a kérdés: vajon ezek hatására — nagytérségi szinten növekedett-e a talajok növényzetre nem káros víztározó képessége, javult-e szivárgási jellemzője. Ha igen, ez a felszínen való belvíz jelentkezést előidéző csapadékok mennyiségét növelné, ill. a pangó vizek megjelenését késleltetné. A kérdés eldöntésére a november 1-től számított 200 mm csapadékösszegek és a belvíz jelentkezésének időpontját elemeztük. Arra a megállapításra jutottunk, hogy: a vizsgált 23 év során a kb. 200 mm-es, nov. 1-től számított csapadékösszeg éppenúgy a belvizek megjelenésének kezdetét jelentette, mint ahogyan azt id. Kienitz V. az 1930 — 1940-es években megfigyelte. Ezzel természetesen nem a mélyművelés tényét akarjuk vitatni, hanem annak belvízgazdálkodási szerepét megvilágítani. Egyben rámutatni arra, hogy a talajok mechanikai és kémiai