Vízügyi Közlemények, 1981 (63. évfolyam)

2. füzet - Szepessy József: Vízépítési földművek talajainak diszperzitás-vizsgálata

232 Szepessy József 2.2. Az eróziós folyamat Az erózió során a talaj felületéről egyedi talajszemcsék, vagy (morzsás szerkezetnél) kis aggregátumok válhatnak le. A kis aggregátumok mint homokszemcsék viselkednek, és a kezdeti repedéseket könnyen eltömik. Az ilyen talaj a tapasztalatok szerint önszűrő, járatos erózióra nem hajlamos. Egyedi szemcsék akkor válnak el a felületről, ha a talaj diszpergált, és a szemcsék közti erők eredőjeként a vonzóerő nagyon kicsi, esetleg már meg is szűnt. Ilyenkor a leggyengébb vízmozgás is magával sodorja az elemi szemcséket, melyek azután sem egymáshoz, sem a falhoz nem tapadnak, még ütközés esetén sem, és amelyek a legfinomabb homoktalaj pórusain is zavartalanul átférnek. Szélső esetben a felületről a szemcsék még álló vízben is leválhatnak, és a Brown-mozgás segítségével lebegő állapotba kerülnek. A bevezetőben említettük már az ausztrál kutatóknak a megfontolását, mely szerint lia a repedések falának a talaja gyorsabban duzzad, mint amilyen gyorsan az erózió a felületről elszállítja az anyagot, akkor a repedés bezárul. Ennek ellenére a duzzadás mértékét a továbbiakban nem vizsgálták. A duzzadás sebessége nyilvánvalóan függ a talaj vízfelvételének sebességétől. A repedés felületéről közvetlenül behatoló — ozmózissal is segített — víz ebből a szempontból nem lehet mérvadó, mert behatolása a kötött talajba lassú, és elsősorban az eróziót segíti a felület fellazításával. A gyors duzzadást szerintünk a másodlagos pórusokon a talajtömb belsejébe gyorsabb bejutó, és az egyes morzsákat minden irányból körülvevő víz hozhatja csak létre. A peptizált talajra — gondoljunk a szikes talajokra — a tömött, nem-morzsás szerkezet a jellemző. Ugyanezért alkalmaznak a mélyépítésben a vízzárásra Na-bentonitot. Ennek nem mondanak ellent a szikeseken esetleg jelentkező, a felületre merőleges száradási repedések sem. Erre merőleges másodlagos száradási repedés keletkezése a főrepedés mély, 1 mm-nél keskenyebb részén nem valószínű. A szikes talajban legfeljebb a lösszerű, függőleges járatrendszer fordul elő, de csak természetes településben. Ezzel a meggondolással kimondhatjuk, hogy gátak járatos eróziója szempontjából a peptizált talaj veszélyes, mert — szemcséi közt a kötőerő kicsi, ez a felületről az egyedi szemcsék leválását könnyíti meg, és — mert morzsás szerkezet hiányában a peptizált talaj repedéseinek a fala nem duzzad elég gyorsan. Az erodálhatóság mértékét eszerint jól jelzi a talajt peptizáló Na jelenléte, a módszer 10%-nyi szórását a peptizálást befolyásoló többi tényezőnek a figyelmen kívül hagyása okozza. A kettős hidrometrálás a kis aggregátumok hiányával ugyancsak a talaj belső vonzóerőinek a mennyiségét jellemzi. A módszer hibáinak az oka Sherard — Dunningan—Decker (1976) szerint az, hogy a hidrometráláshoz használt, viszonylag nagy mennyiségű tiszta víz a kis morzsákban módosíthatja a felületi erőket. Szerintünk ehhez az is hozzájárulhat, hogy a mechanikus úton szétmorzsolt talaj már semmi módon nem jelezheti, voltak-e benne eredetileg másodlagos pórusok, vagy sem. A talajjal kölcsönhatásba kerülő víz sótartalmának a szerepére mások is felhívták a figyelmet. Galli (1970) hangsúlyozza, hogy az általa javasolt vizsgálathoz