Vízügyi Közlemények, 1980 (62. évfolyam)
1. füzet - Domokos Miklós: A Vízrajzi Intézet hidrológiai kísérletei és tájjellemző területeinek múltja és jövője
30 Domokos Miklós folyásmodellek hitelesítése) az a) alatti adatanyag, valamint helyszíni kísérletezések segítségével, a tudományos hidrológiai ismeretanyag bővítése céljából; a korábban kidolgozott módszerek időszakos (pl. 5 évenkénti) ellenőrző próbája az időközben gyűjtött adatanyag felhasználásával; az általánosíthatóság lehetőségének vizsgálata (VITUKI, 1975). c) A b) szerinti újonnan feltárt törvényszerűségek közül az általánosíthatók felhasználásával gyakorlati vízgazdálkodási feladatok megoldásának elősegítése. d) Üj mérőeszközök és módszerek kikísérletezése, próbája és hitelesítése. A tájjellemző vízgyűjtőknek a felsorolt négy cél közül értelemszerűen csak az a) jelű célt kell szolgálniok. Az elmondottakból következően a gyakorlatban a kísérleti területek általában egyúttal tájjellemző vízgyűjtőkként is működnek. A fordított kapcsolat annyiban érvényesül, amennyiben a tájjellemző vízgyűjtők potenciálisan — időlegesen, vagy véglegesen — kísérleti vízgyűjtőkké fejleszthetők a b) és a d) cél elérésére alkalmas műszerezéssel, valamint az állandó észlelőszemélyzet munkaidejének átprogramozásával, ill. intenzívebb hasznosításával. A Vízgazdálkodási Tudományos Kutató Központ Vízrajzi Intézetének kezelésében levő tájjellemző és kísérleti vízgyűjtők A hidrológiai kísérleti és tájjellemző területek sorozatos kiépítése — az eddigiekben vázolt felismerések alapján — világszerte kb. 1950-es évek közepén kezdődött el. E tevékenységből a magyar Vízügyi Szolgálat is kivette a részét: 1965ben Magyarországon rendezték meg a Nemzetközi Hidrológiai Decennium kísérleti és tájjeílemző területekkel foglalkozó szimpóziumát; egy 1966-ban kidolgozott koncepciónak megfelelően (VITUKI, 1966) létrehozták a tájjellemző és kísérleti területek országos hálózatát, úgyhogy az 1973-ban megjelent katalógus (Kienitz, 1973; Kienitz, 1975) már 11 kísérleti és 10 tájjellemző területet, továbbá 5 kísérleti telepet (részvízgyűjtőt) sorol fel. E területeknek mintegy felét a VITUKI kezelte, másik felét egyéb (erdő- és mezőgazdasági, oktatási) intézmények tartották üzemben. A katalógus megjelenését követő években a VITUKI felülvizsgálta a kezelésébe tartozó tájjellemző és kísérleti vízgyűjtők működését. Kiválasztotta közülük azokat, amelyeken a kiépítettség mértéke, a létesítmények állapota és nem utolsósorban a személyi feltételek olyanok, hogy kellő megbízhatóságú és részletességű adatsorokat szolgáltatnak, amelyek felhasználásával vagy már eddig is hasznos hidrológiai vizsgálatokat végeztek, vagy legalább megvan a lehetősége annak, hogy a jövőben ilyeneket végezzenek. (Ehhez, a tapasztalatok szerint, legalább 10 éves megbízható észlelési adatsorokra van szükség.) A Vízrajzi Intézet, alkalmazva a kutatások koncentrálásának elvét, 1977-től kezdődően csak a fenti feltételt kielégítő kísérleti és tájjellemző területeket tartotta meg továbbra is saját kezelésében. A többieket részben megszüntette, részben olyan helyi intézményeknek adta át, amelyek az átvett kísérleti területek célszerű üzemének feltételeit biztosítani tudták. A Vízrajzi Intézet 1978-ban üzemben levő és 1975 —76-ban megszüntetett kísérleti telepeiről és egyéb kutatóállomásairól, továbbá egyéb intézmények hidrológiai kísérleti telepeiről az 1. ábra ad áttekintést. Az ábrán jelölt telepek név szerinti felsorolása a következő:
