Vízügyi Közlemények, 1980 (62. évfolyam)

1. füzet - Rövidebb tanulmányok, közlemények, beszámolók

Ismertetések 153 kimutatta, hogy az évszázadunkban elkezdődött felmelegedés központja Grönland északnyugati része. Gedeon, A. D. 1973-ban leszögezte, hogy a levegő hőmérsékletének változása már az utóbbi 90 év alatt az eddig vázolt jelenségeket bizonyítja. Ha elfogadjuk, hogy a jelenlegi felmelegedési körzet központja Grönland északnyugati része, úgy várható, hogy éppen ott, és a legközelebb elhelyezkedő északijeges-tengeri szigeteken megy végbe a jégtáblák legnagyobb olvadása. így a legnagyobb vízszintemelkedésnek az Északi-Jeges-tengeren, vagy az Atlanti-óceánon kell végbemennie, de elsősorban az Északi-Jeges-tengeren, hiszen annak területe csak hatod része az Atlanti-óceánénak. Az 1928—1958 között végzett megfigyelések azt bizonyítják, hogy az Atlantióceán éves vízszintemelkedése 3 mm volt, a Csendes- és Indiai-óceán 2 mm/év vízszintemelkedésével szemben. Az Északi-Jeges-tengeren a vízszintek emelkedése már korábban — 1921 — 1950 között — végbement, ill. elkezdődött, s évente közepesen 3,3 mm-re tehető (3. ábra). A levegő hőmérsékleti anomáliák és a vízszintváltozások korrelációjából kiderült, hogy az Északi-Jeges-tenger általában 4 évvel korábban reagál a hőmérsékletváltozásokra, mint a többi világtenger. Amennyiben a többieknél 19 év eltolódással a legszorosabb korrelációs kapcsolat, az Északi-Jeges-tengernél 15 év. A számítások azt mutatják, hogy a hőmérséklet esetében adódó tengervízszintváltozás aszimptotikus, ezért a levegő hőmérséklete és az óceánok vízszintjének változása közötti összefüggést csak az adott felmelegedési hullámfázishoz tartozó kapcsolat jellemzi, s ez időben változni is fog. Ezért, hogyha elkezdődik is a lehűlési fázis, a vízszint növekedni fog, amíg a levegő hőmérséklete nem felel meg a stabilizálódás feltételcinek. További lehűlés a vízszint csökkenését eredményezi. A vizsgált kapcsolatok a világtengerek szintjének változásához csak általános tendenciát adnak, s az említett megjegyzések figyelembevételével hasznosíthatók. Joggal teliető fel a kérdés, hogy milyen gyakran fordulnak e!ő olyan fázisok a világtengerek vízszintjének változásában, mint amilyen intenzív emelkedést okozó változás volt az 1928 — 1958 közötti időszakban. Ennek a kérdésnek a megválaszolására leginkább a bresti (Franciaország) mérce adatai vehetők figyelembe. Ezen a mércén 1807 óta folytatnak megfigyeléseket. A 4. ábra feltünteti e mérce alapján az óceán sokévi közepes vízszint ingadozásait. Világosan látható, hogy 1900— 1928-as évek között nem volt megfigyelhető semmilyen kapcsolat az óceán vízszintjének sokévi ingadozása és a Brestnél kapott értékek között. 1928 után azonban a vízszint Brestnél is elkezdett növekedni, s méghozzá ugyanolyan mértékben, mint az óceán vízszintje. Már előbb is említettük, hogy a világtengerek vízszintje az 1900—1928-as évek között jelentősen nem változott. Ennek a quasi-statikus állapotnak a fényében egyre szembetűnőbbek voltak a világtengerek egyes szakaszain — pl. Brest közelében is — mutatkozó individuálisnak mondható változások. Miután 1938 után általános emelkedés állt elő, a globális változás lefedte az összes sajátosnak mondható területi és egyedi változásokat. A Brestnél előállt emelkedés hasonló volt az óceán vízszintjének globális emelkedéséhez. Mindez bizonyítja azt, hogy az 1928 —1958-as évek közötti vízszintemelkedés valóban az óceánok víztömegének növekedése miatt következett be. Érdeklődésre tarthat számot a zárt, beltengerek vízszintjének alakulása. Ezeknek a tengereknek a vízszint ingadozása több olyan sajátosság függvénye, mint a világtengerekkel való kapcsolat, a tápláló felszíni vizek vízjárásának változása, s több más olyan ok, amely ilyen vagy amolyan mértékben tükrözni tudja a világtengerek globális változásait, különösen a világtengerek 1928—1958-as évek között előfordult vízszintemclkedését. Az elvégzett vizsgálatok alapján Laza1920 1930 1940 19S0 1960 \VK 01461 3. ábra. Az Északi-Jeges-tenger közepes szintjének változásai