Vízügyi Közlemények, 1979 (61. évfolyam)

4. füzet - Hörcher Ferenc: Öntözés előtti talajnedvesség-potenciál (pF) küszöbértékek nagy terméseredmények eléréséhez

604 Horcher Ferenc talom értékekkel értelmezik. Ennek következtében ezek az értékek természetesen a talajminőségtől függően mások és mások. Később e határok minden talajra érvényes számszerű meghatározását is lehetővé tette azonban a „talajnedvesség-potenciál" fogalmának a bevezetése. A talajnedvesség-potenciálon a talajban levő víznek a munkavégző képességét értik az azonos helyen levő és azonos hőmérsékletű, tiszta, szabad felszínű víz munkavégző képességéhez képest. Ez mindig negatív előjelű, ami azt jelenti, hogy a víz eltávolítása a talajból munkavégzést igényel. E munkának azt a részét, amelyet az adhéziós és kapilláris erők ellenében kell elvégezni, a talaj anyag (matric) potenciáljának nevezik [5]. A térfogategységre eső munka erg-cm3 = = dyibcrn2 nyomás dimenziójú és tenzióméter segítségével mérhető. Ezért azt a talajnedvesség szívásnak is nevezik. E szívásérték gyakorlatban használt egysége 1 bar m 1020 cm vízoszlop. Ebből származtatták az úgynevezett pF értéket, amely a vízoszlop cm-ben kifejezett érték 10 alapú logaritmusa. A különböző víztartalom%-hoz tartozó p F értékek felrakásával szerkeszthetők meg a pF görbék, vagy másnéven talajnedvesség-visszatartási görbék, melyek a talaj vízgazdálkodási tulajdonságait igen szemléletesen mutatják be [6]. A diszponibilis víz alsó határa — a szántóföldi vízkapacitás — pF értékben kifejezve pF=2, míg felső határa — a hervadáspont az általánosan termesztett szántóföldi növényekre, közelítőleg — a pF = 4,2 értékkel jellemezhető. Az 1940-es évekig az a nézet uralkodott, hogy diszponibilis víz a szabadföldi vízkapacitás—és a hervadáspont közötti teljes tartományban mindenütt egyformán rendelkezésre áll a növényi szervezet felépítése—, illetve a ehhez szükséges párologtatás céljára [7]. Az időközben végzett nagyszámú kísérlet eredményeinek az értékelése azonban arra a következtétésre vezetett, hogy a növények fejlődése, illetve terméshozama már jóval a hervadáspont elérése előtt csökken. Közelebbről 80 kísérlet eredménye alapján úgy találták, hogy a szántóföldi vízkapacitás és a hervadáspont közötti tartományban a diszponibilis víz korántsem egyenlő mértékben hozzáférhető [8]. További kísérletek [9] kimutatták, hogy a növények relatív transzspirációja (a szántóföldi vízkapacitáson tartott talajnedvesség mellett bekövetkező potenciális transzspirációhoz viszonyított párologtatás) függ a íalajnedvesség poíenciáltót és a potenciális transzspiráció mértékétől. Mivel pedig a relatív transzspiráció csökkenése a növényben uralkodó turgor nyomás csökkenésének a következménye, ez a jelenség a növényeknél a hervadás kezdetének tekinthető. Hasonló eredményre vezettek azok a kertészeti növényekkel, homok és agyagtalajon végzett kísérletek is [10], melyek kis és nagy potenciális párolgás körülményei között vizsgálták a pF 2,3 értékhez tartozó terméseredményekhez viszonyított relatív hozamokat a pF érték függvényében. Ezek egyértelműen igazolták, hogy nagy potenciális párolgás esetén sokkal jobban csökken a relatív hozam, mint ellenkező esetben. E kísérleti eredmények alátámasztják a talajból a növénybe irányuló vízmozgás dinamikus felfogását [4], miszerint ez a vízáram (vízhozam) a gyökér és a talaj közti nedvességpotenciál különbség mellett a növény és a talaj vízvezető képességétől is függ. A forró napszakokon a nagymértékű transzspiráció olyan mértékben vonja el a gyökér környezetétől a talajnedvesség-tartalmat, hogy az —