Vízügyi Közlemények, 1979 (61. évfolyam)

4. füzet - Kovács György: A korszerű vízrajzi munka alapelvei. II. rész: A vízfolyások észlelésével kapcsolatos adatképzés, valamint az adatfeldolgozás és tárolás

A korszerű vízrajzi munka II. 553 hozamokkal bővült a könyv. Összefoglalóan közölték a csapadékadatokat, majd megjelentek a talaj vízészlelések. Amikor a megfigyelést a kisebb vízfolyásokra is kiterjesztették, az ezeken levő állomások törzsadatait és jellemző vízállás, valamint vízhozamértékeit is bevonták a publikált adatok közé. Ezt követően az évkönyv és a vízrajzi munka fejlődése elszakadt egymástól. Mint tudjuk, a gazdasági igényt követve megkezdődött a vízminőségi paramétereknek és a vízhasználatoknak rendszeres megfigyelése, illetőleg számbavétele. Ezeket az adatokat azonban már nem a Vízrajzi Évkönyv közölte, hanem két új évkönyv jelent meg a Vízminőségi Évkönyv és a Vízkészletgazdálkodási Évkönyv. Az adatoknak ezt a szétválását csak részben indokolta, hogy a többszörösére növekedett adatszám már csak nehezen kezelhető méretű kötetben lett volna összefogható (hiszen ismerünk külföldi évkönyveket, ahol az együttes adatközlést biztosítják, igaz kezelésük nehézkes is). A másik ok a különböző típusú — mennyiségi és minőségi, illetőleg természetes és társadalmi körben mért — adatok gyűjtésének szervezetei szétválasztása volt. Ma már minden a témához értő és elfogulatlan szakember elismeri, hogy az adatoknak ez a mesterséges szétválasztása helytelen, a minőségi adatok a mennyiségi információk nélkül értékelhetetlenek, a természetes környezetben végzett megfigyelések az emberi tevékenység által jelentősen befolyásolt vízrendszerekben elégtelenek a hidrológiai körforgalom jellemzésére. Ezt fejezték ki a tanulmány bevezetőjében idézett korábbi koncepciók is hangsúlyozva a vízrajzi munka szükségszerű egységét. Ezt az egységet azonban meg kell teremteni, nem csak a hálózat fejlesztésében, az észlelési munkában, az adatok feldolgozásában és tárolásában, hanem a publikációban is. Feltétlenül meg kell szüntetni ezért a mai széttagoltságot, és újra az egységes Vízrajzi Évkönyvben kell közreadnunk minden hidrológiai információt, akár természetes környezetben észleltük azokat, akár a vízhasználatokra és visszavezetésekre vonatkoznak azok, és függetlenül attól, hogy az adatok a víz mennyiségéről vagy a minőségéről tájékoztatnak. Az adatok összevonása azonban — amint már említettük — felveti az évkönyv méretének jelentős növekedését és ezzel a használhatóság nehézségeit. Ez a probléma is megoldódik, ha figyelembe vesszük, hogy a számítógéphez kapcsolódó adatbank szervezése alapvetően megváltoztatja az adatok nyomtatásban történő közreadásával kapcsolatosan támasztott követelményeket. A részletes információkat a tervezők és a kutatók már nem az évkönyvekből gyűjtik össze, hanem a számítógép adja számukra az általuk megkívánt válogatást is elvégezve. Az évkönyvek csupán gyors és átfogó tájékoztatót kell, hogy adjanak, a gyakorlatban sokszor felhasználásra kerülő adatokat kell, hogy összefoglalják. Igény azonban az is, hogy ez az információ adjon tájékoztatást a hidrológiai folyamatok kapcsolatáról, együtt legyen áttekinthető a készlet mennyisége és minősége, a környezeti adottságok hatása és az emberi tevékenység befolyása a vízviszonyokra. Ennek és a számítógép adta lehetőségeknek figyelembevételével kell megterveznünk tehát a korszerű évkönyv szerkezetét. Az elmondott követelményeket szem előtt tartva egyértelműen az javasolható, hogy az előző pontban ismertetett integrált adatok kerüljenek közlésre az évkönyvben. Tekintettel arra, hogy az adatok a vázolt rendszerben állandó (időben korlátozottan változó, hosszabb időszakra állandó értékkel közelíthető) és megfigyelt (az időben folyamatosan változó jelenségeket leíró) adatokra oszlanak két évkönyvtípus különböztethető meg. Időnként — talán minden ötödik esztendőben —