Vízügyi Közlemények, 1979 (61. évfolyam)

3. füzet - Kovács György: A korszerű vízrajzi munka alapelvei. I. rész: A vízrajz célja, feladatai és az adatgyűjtő hálózat kialakítása

A korszerű vízrajzi munka. 1. rész 361 felelően kifejező összefüggést határozzunk meg (Simonffy, 1978). A talajnedvesség készletváltozásából az evapotranspirációra jutó hányad számításához ismerni kell a szelvényben az energiakészlet változásának irányát, ezért együttesen mérni kell mind a nedvességtartalmat, mind a tenziót a kiválasztott szelvényben több ponton (Kovács, 1978/a). A talajnedvesség és a talajvíz közötti vízcsere számítása öt talajvízszint megfigyelő kút adatai alapján történhet (Major, 1975). Az evapotranspiráció összegzett értékét a hőháztartási mérleg felállításával, összetevőinek mérésével becsülhetjük, feltételezve, hogy a hiányzó hőösszeg a víz párává alakítására fordítódik (Dyck, 1976). A liziméterek — szerkezeti kialakításuktól és üzemi rendjüktől függően — mérik az evapotranspirációnak, illetőleg a talajnedvesség zónájában lezajló hidrológiai folyamatoknak meghatározott komponenseit, illetőleg azok különböző kombinációit (Kovács, 1978/b). A felhasználható mérési módszerek jelzik, hogy mérőtelepeinken az evapotranspiráció és a talajnedvesség mérésére szolgáló műszereket együtt kell telepítenünk, mert azok egymást kiegészítő információkat szolgáltatnak. Az is nyilvánvaló, hogy a különböző eljárások — a módszer által meghatározott kiterjedésű — korlátozott területen figyelik meg a légkör és a felszín között, illetőleg a talajnedvesség zónájában lezajló folyamatokat, ezért az egész vízgyűjtőhöz viszonyítva ezek pontszerű mérési adatokat adnak. Csupán azok a paraméterek tekinthetők a területen folyamatosan változóknak, amelyek csak a légköri állapotjellemzőktől függenek (ez indokolja a vonatkozási evapotranspiráció értelmezését, meghatározását és alkalmazását, mert ez az adat viszonylag kevés ponton mérve is nagy területre megbízhatóan számítható). A tényleges evapotranspiráció és a talajnedvesség alakulása azonban már a felületi és talajviszonyoktól függő, így az észlelések csak a mérési hely közvetlen környezetére jellemzők. A területi átlagot ezért úgy határozhatjuk meg, hogy mérési helyként jellemző parcellákat választunk, amelyeknek adatait nagy területre általánosíthatjuk, illetőleg más környezeti adottságú táblákra meghatározott paraméterek figyelembevételével transzformálhatjuk. így a terület teljes jellemzését a reprezentatív adatokból mozaikszerűen összeállított képpel adhatjuk meg. A felsorolt szempontokat követve készült el az állomáshálózat terve, figyelembe véve, hogy a mérési eljárások bizonytalansága miatt indokolt a törzsállomásokon az egyes paramétereknek eltérő módszerekkel való párhuzamos észlelése (Major, 1978). A javaslat három állomástípus létesítését irányozza elő: — Az „A" típusú alapállomások célja az, hogy az összes szükséges elemet korszerű eszközökkel mérjék. Helyüket meghatározza, hogy legcélszerűbben meglevő kísérleti területek vagy meteorológiai észlelőközpontok egészíthetők ki a szükséges mérőberendezésekkel. Az észlelésre kerülő elemek: a csapadék, a hőmérséklet, a páranyomás, a szélsebesség, a sugárzási egyenleg, a felszíni lefolyás, az intercepció, a talajvízállás több kúttal, a nedvességtartalom és tenzió, továbbá a liziméterrel meghatározható paraméterek. A folyamatosan és egyidejűleg mért adatok segítenek a folyamatok közötti kapcsolatok felismerésében, és ezzel lehetővé teszik, hogy a kevesebb műszerrel felszerelt állomásokra a nem mért jellemzőket transzformációval becsülhessük. — A ,,B" típusú mérőállomások célja az, hogy a kívánt elemek meghatározásához szükséges minimális számú adatot megfelelő eszközökkel mérje. Azokat a helyeket is ahol ilyen állomást hozunk létre a hidrológiai és a meteorólógai állomások közül választhatjuk. A mérési elemek lényegében azonosak az előbb felsoroltakkal, csak a szél és az intercepció mérés, valamint a liziméteres észlelés marad el és a teljes sugárzásmérés a napfénytartam és az albedo meghatározására egyszerűsödik.