Vízügyi Közlemények, 1979 (61. évfolyam)

3. füzet - Kovács György: A korszerű vízrajzi munka alapelvei. I. rész: A vízrajz célja, feladatai és az adatgyűjtő hálózat kialakítása

356 Kovács György a folyamatosan változó és ezért izo-vonalakkal jellemezhető tényezőn — kívül a növényzettől, a talajfajtától, a talajvíz mélységétől és a talajnedvesség zónájának telítettségétől). Ilyen esetben a második feltétel csak olyan sűrű észlelő hálózattal volna kielégíthető, amellyel minden hirtelen változás helyét rögzíthetjük, ez pedig irreális követelmény. Ezért ilyenkor reprezentatív megfigyeléseket kell végeznünk a mozaikos kép legjellemzőbb mezőin, és az eredményeknek más táblákra történő általánosítása után a részekből kell meghatároznunk a területi átlagokat. Már hivatkozott korábbi tanulmányunkban (Kovács, 1977) elemeztük azt a jelentős eltérést, amely a természetes összegyülekezéssel jellemzett vízgyűjtőkön, illetőleg a nagy, esés nélküli, lefolyástalan alföldeken kialakuló hidrológiai folyamatok között mutatkozik. Minthogy országunknak csaknem fele olyan síkság, ahol a hidrológiának a szabad és teljes lefolyásra alapozott klasszikus elvei nem alkalmazhatók, a vízgyűjtőn végzett megfigyelések nagyobb súlyúak, mint más területen. Ennek a természeti adottságnak másik következménye az, hogy az adatgyűjtés szervezése során nemcsak a folyamatosan változó és a mozaikszerűen jellemzett paraméterek között kell különbséget tennünk, hanem a terület sík vagy lejtős voltát is figyelembe kell vennünk néhány folyamat észlelési rendszerének kialakításakor. Csapadékészlelés A hidrológiai körfolyamat kontinentális ágának inputja a szárazföldekre hulló és vízkészletüket folyamatosan megújító csapadék. Két legfontosabb formája az eső és a hó. Az előbbinek meghatározva adott időben hullott mennyiségét és intenzitását, valamint ezeknek a paramétereknek területi eloszlását és időbeli változását, elégséges információ áll rendelkezésünkre a folyamat hidrológiai jellemzéséhez. A szilárd halmazállapotú csapadék hidrológiai hatásának kialakulását a felszíni tározódás jelentősen késleltetheti. Ezért a hóészlelő hálózatban olyan méréseket is végeznünk kell, amelyekből — az előbb felsorolt adatokon kívül — a tározódási folyamat jellemző paraméterei (hóvastagság, hósűrűség, illetőleg a kettőt összefoglaló hóvízegyenérték) meghatározhatók. A csapadék meghatározott időben hullott mennyisége és intenzitása olyan pontszerű adat formájában mérhető, amelynek folytonos területi változása feltételezhető. Ezért a csapadék eloszlásának jellemzésére joggal alkalmazzuk az izohiétás térképi ábrázolást, számítjuk ennek segítségével (vagy akár az állomások Thiessen poligon szerkesztésével súlyozott mérési adataiból) a területi átlagokat. A folyamatos változás ad lehetőséget arra is, hogy kapcsolatot határozzunk meg a szomszédos állomások adatai között. Ennek a korrelációnak szorossága természetesen függ a mérési pontok távolságától is. Az összefüggés figyelembevételével meghatározott ún. szerkezeti függvények (Czelnay, 1972) felhasználhatók a mérési adatok ellenőrzésére (ha a szomszédos állomásokon mért adatok különbsége meghatározott értékközön kívül esik egyedi ellenőrzés szüksdéges) és a csapadékmérő hálózat tervezésére (számítható az a legnagyobb távolság a mérési pontok között, amelynek esetében a lineárisan interpolált és a tényleges érték különbsége adott valószínűséggel kisebb egy felvett korlátnál). Az interpolálhatóság természetesen csak akkor biztosított, ha az előzőekben említett második feltétel — az állomások megkívánt sűrűsége — is kielégített. Magyarországon az OMSZ hálózatában mintegy 900 ponton végeznek folyamatos