Vízügyi Közlemények, 1978 (60. évfolyam)
3. füzet - Szesztay Károly: A vízgazdálkodás és vízigény-szabályozás technológiai vonatkozásai történelmi távlatban
356 Szesztay Károly célja egy rövid tanulmánynak, hogy részletes helyzetképeket ismertessen és elemezzen; néhány mozaik felvillantásáról lehet csak szó abból a célból, hogy az utóbbi évtizedekben bekövetkezett változások általános irányzatát hosszabb folyamat részeként lehessen felismerni és a vízgazdálkodás kibontakozóban levő szabályozó feladatkörének technológiai vonatkozásait a technológiafejlesztés tágabb kereteihez illesztve lehessen vizsgálni. a) Ipar és víz A jelenkori technológiai fejlődés elsődlegesen az iparban, illetve az iparon keresztül válik a társadalmi-gazdasági rendszer alakítójává. Kiindulásként tekintsük át tehát a víz szerepét az ipar kialakulásában és fejlődésében. Az iparosodás előfeltételét — úgy is mondhatnánk, az első ipari forradalmat — az emberi és állati munkaerőnél bővebben rendelkezésre álló és jóval hatékonyabb energiaforrás felfedezése és munkába fogása jelentette. Ebben a széllel együtt a víz volt az ember legfőbb segítője. Jelenlegi ismereteink szerint az első műszakilag is dokumentált vízerő-hasznosítási építmények (felülcsapott vízikerékkel és fogaskerék áttétellel mozgatott malomkövek) mintegy 2000 évesek és Görögországból származnak (Mumford, 1967, 247 old.). Nagyon valószínű, hogy kultikus célokra, majd munkaeszközként már jóval korábban is alkalmaztak vízzel hajtott szerkezeteket, és az első (írásos nyommal vagy régészeti lelettel ma még közvetlenül nem rekonstruálható) vízikerekek mintegy 3000 évvel ezelőtt készültek. A kezdetben szórványosan alkalmazott vízikerék alkalmazási köre és területe fokozatosan bővült. A XI. században Dél- és Kelet-Angliában már több mint 5000 vízi malom működött és az észak-olaszországi Bisenzio folyót kis csatornák szövevényes hálózatára szétosztva vezették át Prato város környékén, hogy a nagyszámú malmot és a kézműves ipart (szövés, papírkészítés, vasmegmunkálás, sörgyártás stb.) ellássák energiával (Teclaff, 75. oldalJ. Vízimalmokra és malomcsatornákra utaló feljegyzésekből tudjuk, hogy Magyarországon is kiterjedten hasznosították a patakok és folyók munkavégző képességét a korai középkorban is. A XVIII. és XIX. század nagy ipari vívmányának, a nagyüzemi tömeggyártás széles körű bevezetésének energiabázisát is jórészt a vízikerekek, majd a turbina felfedezése (1825) után a vízi erőművek biztosították egészen a jelen évszázad első évtizedéig. Az iparosodás második forradalmát mintegy ötven évvel ezelőtt a fizikai energiahordozóknak (víz és szél) kémiai energiaforrásokkal (s^én, olaj, atom), vagyis a „hideg" erőműveknek hőerőművekkel történt széles körű felváltása és ezzel az energiatermelés természeti korlátainak átmeneti felfüggesztése vezette be. Ez a változás alapvetően módosította az energiaipar és a víz kapcsolatát: a hosszú évszázadokon át legfontosabb energiaforrást nyújtó közeg néhány évtized elmúltával az energiaipar hőhulladékának leggyakoribb befogadójává vált. Nemcsak ebben a vonatkozásban változott az ipar és a vízgazdálkodás viszonya. Jórészt a gyakorlatilag korlátlannak tekintett energiaellátási lehetőségekre támaszkodva egymást gyorsulóan követő technológiai forradalmak következtek, amelyek igen nagy mértékben megnövelték a vízfolyásokba és a hidroszféra más részeibe kerülő ipari hulladékféleségek számát és mennyiségét. A jelenlegi ipari technológiák vízszennyezése három lényeges vonatkozásban különbözik minden korábbitól:
