Vízügyi Közlemények, 1978 (60. évfolyam)

2. füzet - Kovács György: A síkvidéki vízrendezés és tározás alapelveinek korszerűsítése

210 Kovács György következik be, hogy az öntözött terület alatt és körülötte létrejött magasabb szintű talajvíz párolgása növekszik, ami a talajvízben oldott sónak a termőrétegben való gyorsabb felhalmozódásával jár együtt (másodlagos szikesedés). Ez az utóbbi jelenség különösen az öntözött táblák környezetében veszélyes, mert az öntözött területen a kiadagolt víz felülről lefelé szivárogva időnként visszamoshatja az akkumulálódott sókat, a nem öntözött területen azonban csak felfelé irányuló migráció jelentkezik. Az öntözésnek ezzel a másodlagos, környezetrontó hatásával szemben csak egy védekezési mód javasolható mai ismereteink szerint: a fölös vizet sótartalmával együtt a talajból össze kell gyűjtenünk és el kell vezetnünk, megakadályozva ezzel a talajvíz szintjének emelkedését és a párolgás növekedését. El kell érnünk, hogy legalább a felső termőrétegben a függőleges lefelé irányuló vízmozgás legyen uralkodó. Ehhez azonban újra az átlagos terepszint alatt legalább 2,0—2,5 m-re levő lecsapolási szint biztosítása kívánatos. Összefoglalva a követelmények változásáról mondottakat, megállapíthatjuk, hogy az új rendezési elveknek mind az üzemen belüli rendszerek kialakításában, mind a főművek tervezésében érvényesülniök kell: A táblán és az üzemen belül el kell érnünk, hogy egy-egy tábla homogén legyen, és annak nemcsak a felszínéről kell a víz elvezetését megoldanunk, hanem biztosítanunk kell a termőréteg víztartalmának szabályozását, a gépi művelésnek megfelelő gyors szárítását is. Mind az öntözött táblákon, mint azok környezetében, sőt a száraz gazdálkodással hasznosított területeken is olyan beavatkozások szükségesek, amelyek valószínűvé teszik, hogy a termőrétegben a víz függőleges áramlása uralkodóan lefelé irányul és így a sófelhalmozódást megakadályozhatjuk, esetleg elérjük a felső talajréteg fokozatos kilúgzódását. Ennek a célnak elérése a talajfajtáktól és a termőréteg alatti üledékek áteresztőképességétől, rétegzettségétől függően sokféle műszaki megoldással lehetséges. Csak ritka esetben kerülhet sorra a leggyakrabban megoldásként említett drainezés. Ennek indoka nemcsak a nagy fajlagos beruházási költség, hanem a kötött talajokban a kis szivárgási tényező miatt szükséges kis draintávolság is. A telítetlen zónába helyezett ún. sekély drainek csak a közvetlen fölöttük húzódó keskeny sáv talajnedvességét szabályozzák, a környezetükből — ahol a talajnedvesség szívással kötődik a talajhoz — nem vonhatnak el vizet, hiszen bennük légköri nyomás van. A talajvíz szintjét szabályozó mély drainek jelentős leszívást csak áteresztő talajban érnek el, ezért ha ilyen réteget tudunk megcsapolni létesítésük — esetleg függőleges drainekkel kiegészítve — indokolt lehet. Kötött talajon feltehetően hatékonyabb, ha tereprendezéssel a táblákon két oldalra lejtő felületeket alakítunk ki, köztük pedig olyan üzemen belüli vízgyűjtő árkokat, amelyeken a gépek átjárhatnak. Ez a megoldás tulajdonképpen a kisüzemi termelésben jól bevált bakhátas művelésnek a nagy táblák és a gépesítés követelményei szerint módosított változata. Azokon a helyeken, ahol koncentrált helyi mélyedés víztelenítése szükséges és nem indokolt az egész terület tereprendezése, egy-egy drain kialakítása indokolt lehet a folt gyors szárítása érdekében. Az üzemen és táblán belüli rendszereknek a talajtípustól függő legcélszerűbb kialakítása érdekében szükséges összehasonlító félüzemi kísérletek megkezdődtek. Ennek kutatása és az eredmények gyakorlati alkalmazása a mezőgazdasági ág feladata. A vízügyi kutatóhelyek természetesen szerepet vállalnak ebben a munkában is, hogy az agrotechnikai, talajtani és hidrológiai szempontból legkedvezőbb megoldások meghatározásának interdiszciplináris vizsgálatában minden érintett tudó-