Vízügyi Közlemények, 1976 (58. évfolyam)

1. füzet - Bélteky Lajos-Korim Kálmán: Hajdúszoboszló és Debrecen környéki hévizek múltja, jelene és jövője

«о Bélteky L.—Korim K . Kiemelten fontos jelentősége volt régen a hévízzel együtt kitermelt éghető gáznak, melyet — mint már említettük — intenzíven hasznosították villamos energia fejlesztésére és vasúti kocsik világítására. A hajdúszoboszlói hévíz hasznosítását elsőnek 1926-ban Pattantyús Á. G. [3, 24] dolgozta ki, kihangsúlyozva a hévizekkel való okszerű energiagazdálkodás szükségességét, amikor a víz gyógyhatásának feláldozása nélkül energiakitermelés­ről lehet szó. Debrecen hévizeinek hasznosítása kezdettől fogva összetett volt. így a Fürdő—l. és 2. számú kútnál a balneológiai célú hasznosítással párhuzamosan folyt a hévízzel együtt kitermelt földgáz jelentős felhasználása. E két kút gáztermelése Debrecen város szükségletének egyharmadát látta el [5]. A szabadtéri és a zárt fürdők hévíz­ellátását később a Fürdő—3. és 4. számú kút is szolgálta. A négy kútból nyert hévizet 1960-ban nyilvánították gyógyvízzé. A kerekestelepi kút vizét 1959-től kezdve hasznosítják strand- és kádfürdő ellátására. A városi kertészet kútjából kinyert hévizet pedig kertészeti üvegházak fűtésére és vele egy időben épületfűtésre is használják. IRODALOM 1. Páuai-Vajna F., 1920.: Miért van Hajdúszoboszlón földgáz, olajnvom és jódos-sós hévíz? A debreceni Tisza István Tud. Társ. II. oszt. munkái. II. к. 1. füzet. 2. Pávai-Vajna F., 1026.: A magyar kincstári szénhidrogén-kutatások eddigi eredményei. Bányászati és Kohászati Lapok. 3. Pattantyús Á. G., 1926.: A hajdúszoboszlói gázos, gyógyvizes kút értékesítésével kapcsolatos mérnöki feladatok. A debreceni Tisza István Tud. Társ. II. oszt. munkái II. к. 1. f. 4. Schafarzik F., 1926.: A hajdúszoboszlói jódtartalmú hévízről. A debreceni Tisza István Tud. Társ. II. oszt. munkái. II. к. 1. f. 5. Schmidt E. B. 1939. : A Kincstár Csonkamagvarországi szénhidrogénkutató mélvfúrásai. M. K. Föld­tani Intézet Évkönyve, XXXIV. к. 1. f. 6. Szepesházy K., 1973.: A Tiszántúl északnyugati részének felsőkréta és paleogénkorú képződményei. Budapest, Akadémiai Kiadó. 7. Szepesházy K., 196S.: A Tiszántúl középső részének miocén képződményei a szénhidrogénkutató mély­fúrások adatai alapján. MÁFI Évi Jelentés 1968. évről. S. Körössy l... 1956.: A Tiszántúl északi részén végzett kőolajkutatás földtani eredményei. Földtani Közlöny, 86. k. 9. Völgyi L., 1965.: A Nagyalföld középső részének mélyföldtani vizsgálata. Földtani Közlöny. 95. k. 2. f. 10. Vándorfy F., 1965.: Az alföldi szénhidrogéntelepek és azok földtani jellemzése. Földtani Közlöny, 95. k. 2. f. 11. Megyeri M., 1974.: A TIGÁZ kezelésében levő ha jdúszoboszlói termálkutakon végzett hidrodinamikai mérésekről. (Vállalati jelentés, OGIL.) 12. Schmidt E. В., 1940.: A tiszántúli földgázkérdés mai állása. Földtani Közlöny, 70. k. 13. Schmidt E. В., 1941.: A hajdúszoboszlói térképlap területén előforduló artézi kutak ismertetése. 5067/1. sz. Térképlap Magyarázó. 14. Stegena L., 1964.: Magyarország geotermikus térképei. Geofizikai Közlemények, 13. k. 2. sz. 15. Stegena L. és társai, 1972.: Magyarország Tudoinámányos Térképsorozata. ELTE, Budapest. 16. Gálfi J., 1974.: Hajdúszoboszló körnvékének geotermikus viszonyai (kézirat). 17. Magyarország hévízkútjai (hévízkút-kataszter) I. (1966) és 11.(1971) kötet. VITUKI kiadvány. 18. Schulhof, Ö., szerk., 1957. : .Magyarország ásvány- és gyógyvizei. Budapest, Akadémiai Kiadó. 19. Nagy Z.-Porcsalmy I.-Andrássy K.-Dezső I.-Kovács E.-Pólyik E., 1960. : A hajdúszoboszlói hőfor­rásvizek kémiai elemzése. Hidrológiai Közlöny, 4. sz. 20. Papp F.—Sarló K.—Frank M., 1949. : Magyarország ásványvizei. OBFI kiadvány, Budapest. 21. Cziráky J., 1964.: Jelentés az OBKI Hidrogeológiai Osztályának 1961. és 1962. években végzett vidéki ásvány- és gyógyvizekkel kapcsolatos vízhozam és hőmérséklet méréseiről. Hidrológiai Közlöny. 8. sz. 22. Cziráky .1., 1971.: Jelentés az OGYFI által 1966—68. években végzett hidrológiai és balneotechnikai vizsgálatokról. Hidrológiai Közlöny, 2. és 3. sz. (A HK1971. 3. számának 140. oldalán található a Cziráky J. által 1950—1965. között végzett méréseket tartalmazó HK vonatkozó számai, füzetei.) 23. Vándorfy B.—Völgyi L., 1968. : Hajdúszoboszló gvógvvízellátása és a földgáztermelés kapcsolata. OKGT Vállalati Jelentés. 24. Pattantyús Á. G., 1926. : A hajdúszoboszlói gázos-gyógyvizes kút technikai értékesítése. Magyar Mér­nök és Építész Egylet Közlönye, 15—16. sz. 25. Bónai A.—Moldvay L., 1966. : Magyarázó Magyarország 200 000-es földtani térképsorozatához. I—34 — IV. Debrecen. MÁFI kiadvány. 26. Debreceni Kerekasztal Konferencia (1962. 1. 26—27) Hidrológiai Tájékoztató. 1962. 27. Schmidt E. В., 1934: A debreceni I. sz. kincstári gázos kút hidromechanlkai viszonyai és az azokból levonható tanulságok. Bányászati és Kohászati Lapok, 18. sz.

Next

/
Oldalképek
Tartalom