Vízügyi Közlemények, 1976 (58. évfolyam)

2. füzet - Szabó Elek-Somody Imre: Kisvízfolyások vízerőkészletének hasznosítási lehetőségei Magyarországon

274 Papp Ferenc nél kezdtük, míg a jegesárvíz kialakulása szempontjából veszélyes Berettyón az árvízi biztonságot elsősorban vésztározók építésével növeltük. A már kiépített szeghalmi vésztározó mellett megépült a Berettyó-Ér csatorna közötti ún. Ér-vésztározó és Berettyó — Sebes-Körös deltában az ún. Halaspusztai-vésztározó 47 mió m

3 tározótérfogattal. Napjainkban a szeghalmi 36 millió m

3-es vésztározóval együtt 83 mió m

3 vízmennyiség elhelyezése lehetséges, melyek a Berettyó és Sebes-Körös árvizeinek csúcstározása mellett az egész Körös-völgy árvízi biztonságát is jelentősen növelik. A hatékonyabb árvédekezés érdekében már 1968-ban megkezdtük a töltés korona stabilizációját, kísérletként három különböző megoldással, összesen 800 m hosszban. A tapasztalat szerint a kísérleti szakasz nem váltotta be a várt eredményeket, mert az 1970. évi árvédekezésnél a nagyobb terhelés hatására tönkrement. Ezért a tervidőszakban 15 cm-es kohósalakra 5 cm ráhordott zúzalékkal készült alapra 5 cm kavicsaszfalt védőréteget és 2 cm folyami homokterítést tettünk. A burkolatot 3 m szélességben építettük meg, melyhez 1 — 1 in rendezett, füvesített földpadka csatlakozik. Ilyen töltéskorona burkolatot a Tisza bp-i védtöltésen összesen 24 km hosszban építettünk ott, ahol a szállítás biztosítása a kedvezőtlen időjárási viszonyok mellett is szükséges. Az említett munkák összességeként a tervidőszak végére minőségi változás következett be és a korábbi vonalmenti rendszerek helyett a területi ármentesítés rendszerének alapjait raktuk le. b) Vízrendezés Az Igazgatóság területe 76%-ban mélyártér; így igen nagy jelentősége van a terület minél tökéletesebb belvízmentesítésének. 1966 tavaszán ugyanis a területen 55 ezer ha került elöntés alá, melynél nagyobb csak az 1940—41. évi elöntés volt. 1970-ben, területi átlagban, 19,51/s km

2 volt az átlagos fajlagos kiépítettség, amely mellett a belvizek levezetése mintegy 21 nap alatt volt biztosítható. Ez a kiépítettség már nem tudta kielégíteni a fejlődő mezőgazdaság fokozott követelményeit, ezért indokolt volt, hogy a legveszélyeztetettebb területeken meginduljon a belvízrendszerek fejlesztése. Az 1965—66. évi belvizes évek tapasztalatainak figyelembe vételével olyan fejlesztési programot készítettünk (1967 — 1970. évekre), amely magában foglalta az állami, társulati, tanácsi és üzemi vízrendezési munkák összehangolt fejlesztését. Ez képezte az alapját tervszerű fejlesztési munkáinknak. Az 1971—75. években is összehangolt komplex vízrendezési terv volt a vízrendezési tevékenységünk alapja, és így a másik jellemző vonás a vízrendezési munkák új fejlesztési koncepciók szerinti kialakííása volt, melyek a következőkben foglalhatók össze : — A síkvidéki belvízrendszerek gazdaságos kiépítése belvíztározók és időszakos vízvisszatartási helyek megvalósításával. — A levezetendő vízmennyiségek meghatározása — Csipai Imre osztályvezető által kidolgozott — talaj vízháztartáson alapuló számítási módszer volt. Lényege, hogy a fejlesztésnél csak a káros vizek levezetésére törekedjünk. (Amely víz nem káros, az hasznos.) — Az üzemi vízrendezési munkák végrehajtásával kapcsolatban új alapelvek érvényesítése a tervezési és kiviteli munkáknál (egységes táblarendszerek, levezető vápák kialakítása, építési technológia meghatározása).