Vízügyi Közlemények, 1976 (58. évfolyam)
2. füzet - Dégen Imre: Vízgyűjtők komplex fejlesztése
216 Dégen Imre mint határfeltételhez fokozatosan közelítünk. Célszerű, ha a célok struktúrájára (logikai, fizikai és gazdasági rendszerek) és a fejlesztési fokozatokra vonatkozó döntések általában ehhez igazodnak. Tehát az a fejlesztési stratégia tekinthető helyesnek, amely a hosszútávú, többérdekű és többcélú komplex szemlélet érvényre juttatására törekszik, még akkor is, ha esetenként az ésszerű kompromisszumok érdekében ettől bizonyos mértékig el kell térnünk. A fejlesztés célkitűzéseinek, sorrendiségének meghatározása még összetettebb feladat, ha több országhoz tartozó nemzetközi érdekeltségű vízgyűjtőterületről van szó. A helyes stratégia ilyen esetben is az egész vízgyűjtőterületre kiterjedő egységes, vagy legalábbis összehangolt megoldás felé mutat, amelyet megfelelő magasszintű egyezmények alapján, részletes gazdasági-műszaki koordinációval lehet konkrét tartalommal megtölteni, a konkrét feltételekhez igazítani. E feltételek határértékeit, a fejlesztési változatok lehetséges tartományát, a nemzetközi vízgyűjtők egészére megfogalmazott rendszerfejlesztés nyújthatja. Az egyes országok így a kölcsönös előnyök alapján olyan vízgazdálkodási stratégiát alakíthatnak ki, amely biztosítja nemzeti céljaik kielégítését is. Az érdekek kölcsönös felismerése lehet az alapja olyan nemzetközi együttműködésnek, amely egyaránt figyelembe veszi a közös érdekeket és az egyes országok érdekeit, jogait, kötelezettségeit és ekövetelményrendszer ezután az egyes országok vízgazdálkodási stratégiájában, fejlesztési koncepciójában is alapfeltételként jelenik meg. Példaként említhető erre a Tisza folyó vízgyűjtője, Az itt fekvő öt ország olyan rugalmas és folyamatos együttműködésre törekszik, amely a vízgyűjtő fejlesztést az egész vízgyűjtő területre és minden érdekelt ország területére optimalizálja. A KGST keretében kibontakozó együttműködés kiterjed a hidrológiai adatgyűjtésre, a vízgazdálkodási keretterv készítésére, a vízgazdálkodási terv koordinációjára, az árvizek és a vízszennyezés elleni védelemre. Ez az ötoldalú vízgazdálkodási együttműködés arra mutat, hogy lehetséges a tervszerű nemzetközi együttműködés olyan területeken is, ahol a vízgazdálkodási viszonyok nem kedvezőek, sőt éppen itt szükséges a leginkább (4. ábra). Az üzem és fejlesztés szoros egységet alkot. A komplex szemlélet velejárója, hogy nemcsak a tervezésben, hanem a vízgazdálkodási rendszerek üzemeltetésében is a többcélú, összehangolt megoldásra, működtetésre kell törekedni. A vízgazdálkodási rendszerek üzemeltetése is egyre összetettebb és a rendszer-irányítás korszerű módszereit igénylő feladat. A rendszer folyamatos működésére vonatkozó információk gyűjtése, feldolgozása és a tervezéshez való visszacsatolása, utólagos értékelése a vízgazdálkodási rendszerek fokozatos fejlesztésének fontos mozzanata. Az utólagos értékeléshez gondos és kiterjedt adatgyűjtés szükséges, amely felöleli az értékeléshez megkívánt alapadatok teljes körét. Nem elegendő tehát a hidrológiai adatok észlelése, hanem a műszaki, gazdasági, társadalmi adatokat is hasonló gondossággal kell gyűjteni, rendszerezni és feldolgozni. Az objektív értékelés feltételezi, hogy a vízgazdálkodási fejlesztés tényleges hatását kívánjuk kimutatni. Ennek számszerűsítését befolyásolja, hogy a ráfordítások más gazdasági tevékenységekkel összefonódva, az össztársadalmi ráfordításnak csupán egyik elemét alkotják. A fejlesztés eredménye pedig az össztársadalmi ráfordítás eredményeként jelenik meg. Ilyen esetben csak közvetetten, marginális elemzéssel mutatható ki a vízgazdálkodási ráfordításnak, mint termelési tényezőnek tulajdonítható hozzájárulás az össztermelési értékhez.
