Vízügyi Közlemények, 1976 (58. évfolyam)

2. füzet - Dégen Imre: Vízgyűjtők komplex fejlesztése

214 Dégen Imre szemlélet érvényesítésével, a társadalmi, gazdasági, műszaki és környezetvédelmi érdekek együttes figyelembevételével lehetséges. És ez napjaink vízgazdálkodási gyakorlatában többnyire már megoldható feladat. Elősegíti ezt ismereteink bővülése, a tudomány vívmányainak alkalmazása, az interdiszciplináris szemlélet, az egzakt matematikai módszerek alkalmazása és nem utolsó sorban a probléma progresszív társadalmi aspektusból való megközelítése. A vízgyűjtő-fejlesztés során korábban a döntési célkitűzések köre rendszerint lényegesen szűkebb volt, a következményként jelentkező hatásoknál a komplex szemlélet alkalmazásával éppen arra törekszünk, hogy a döntési célok halmaza közelítsen és a fejlődés legmagasabb fokán legyen egyenlő a hatások teljes körével. A komplex szemlélet fejlődése azonban nemcsak a döntési célok és hatások körében tükröződik, hanem azok kiterjedésével, struktúrájával és méreteivel kapcsolatos meggondolásokban is. A vízgyűjtők fejlesztése során az alapvető döntési célok és hatások fokozatosan terjednek ki mind nagyobb térségeikre és egyre hoszszabb időtávlatokra. Hasonlóképpen bővül és elmélyül a figyelembe veendő társadalmi-gazdasági döntési célok és hatások köre is. így a komplex szemlélet fejlődésének eredményeképpen növekednek a fejlesztési folyamat elemei közötti kapcsolatok rendszerének méretei. Ugyanakkor a komplexitás gyakorlatilag alkalmazandó mértékének határt szabnak a rendelkezésre álló műszaki-gazdasági és társadalmi feltételek és indokolt igények. A tényezők teljesköríí feltárásának lehetősége tehát egyfelől nő, másfelől azonban nem mindig szükséges. Bár minden vízgyűjtő fejlesztési tevékenység alapvetően többérdekű és többcélú, megengedhető olyan elvonatkoztatás, hogy az egyszerűbb esetekre szorítkozva vizsgáljuk a feladatokat. Minél szűkebb valamely létesítmény természeti, társadalmi, gazdasági összefüggéseinek köre, annál inkább megengedhető ez az egyszerűsítés. Míg a nagy öntözőrendszerek többérdekű, többcélú létesítmények, az egyes öntözőtelepek (sőt néha öntözőgazdaságok) már rendszerint egyérdekű, egycélú fejlesztésként foghatók fel. Nevezzük ezt a szemléletváltozást, mely a vízgyűjtő fejlesztési folyamatban a kapcsolatok rendszerének növekedésével, területi és időbeli kiterjedésével és a társa dalmi-gazdasági struktúrahatás elmélyülésével függ össze, mérethatásnak. Minden fejlesztés felbontható kisméretekben, elemi kockákban egyérdekű, egycélú fejlesztésekre. Ezek együttműködése és kölcsönhatása azonban végül is többcélú és többérdekű. Ez azonban nem egyszerűen mechanikus összegezést jelent, hanem a kapcsolatok bonyolult rendszerét alkotja. Ez a szemléletmód megfelel a matematika véges és végtelen kis mennyiségű rendszerének, vagy a mennyiségi és minőségi változások dialektikus összefüggésének. Hol van a határ, amikor a bonyolultabb esetek figyelembevételétől már nem tekinthetünk el? Erre nézve alapos ökonómiai kutatásokra van szükség. A gazdasági szempontokon túlmenően azért is nehéz erre határozott irányelveket adni, mert az egyéni, csoport, közösségi és össztársadalmi, illetve nemzetközi érdekek egyeztetése, összehangolása alapján lehet csak a legmegfelelőbb fejlesztési megoldást kidolgozni. E kérdés megoldásához és a bevezetőnek szánt tanulmányban érintett problémák konkrét megközelítéséhez jó eligazítást adnak az ENSZ vízgyűjtőfejlesztési szemináriumban ismertetett dolgozatok. A vízgyűjtőterület fejlesztése alapvetően a térség társadalmi-gazdasági növekedésével összefüggő érdek. Annak megítélésében azonban, hogy melyik vízgyűjtőterületrész fejlesztését, milyen ütemben és mikor kezdjük el, milyen célok és érdekek