Vízügyi Közlemények, 1976 (58. évfolyam)

2. füzet - Kardos Imre-Plesovszki Pál: A szegedi tiszai partfal és felújítása. I. rész. A partfal az 1970. évi tiszai árvíz előtt

A szegedi tiszai partfal I. rész 203 28. úbra. A megcsúszott alsó Tisza-pari Fig. 28. Slide in the lower river bank Abb. 28. Das eingerutschte untere Tisza-Ufer vonatkozásában — számításba, amely a mai alsó függőleges partfal mögött szivárgó rendszert alakit ki, és ahol rézsüs partkiképzés készül. Fenti döntés alapján a tervező kiindulási alapnak 6 keresztszelvényben 18 fúrást 3,3—15 m, 7 fúrást pedig 18—25 m mélységig mélyített le. A csúszás okait vizsgálva megállapítható, hogy az elcsúszásra a kis tiszai vízállások veszélyesek különösen gyors apadás esetén: az eddig észlelt mozgások is ilyenkor következtek be. Különböző támfal szelvényeknél és talajoknál vizsgálva a víznyomás nélküli és víznyomásos biztonsági tényezőt, az 0,81 — 1,36 közötti értéket adott. A kapott eredmények szerint a rakpart biztosításához n = 1,5—2,0 közötti állékonysági tényző szükséges. Az állékonyság növelését két módon lehet elérni : — csúszást előidéző erők csökkentésével, és — a kialakulható csúszólap nagyobb mélységbe való szorításával, illetve az elcsúszással szemben működő erők növelésével. a) A csúszást előidéző erők csökkentésére legcélszerűbb mód a rézsűk kiépítése. Erre a megoldásra már van példa. A közúti híd melletti szakaszon az 1889. évi partfal mozgása után így alakították ki a partot, és az mindmáig állékonynak bizonyult. Tehát a csúszást előidéző erő csökkentésére a rézsű kialakítás alkalmas mód