Vízügyi Közlemények, 1976 (58. évfolyam)

1. füzet - Lorberer Árpád: Salgótarján vízellátásával kapcsolatos hidrogeológiai és vízkészlet-gazdálkodási vizsgálatok

104 Lorberer Árpád, Ha figyelembe vesszük azt, hogy — az abszolút értelmű csökkenés főleg a kedvezőtlen kúttelepítések miatti egymásra hatás, az állagromlás, szennyeződések és a helytelen üzem következménye volt, s ez a továbbiakban megszüntethető; — a vízigények pedig változatlanul növekedni fognak, s ezzel a regionális vízművek egyre nagyobb költségeket igénylő beruházásai nem mindig tudnak lépést tartani; arra a következtetésre juthatunk, hogy a részesedés szempontjából relatív értelemben továbbra is csökkenési, a rétegekből kitermelt vízmennyiség vonatkozásában viszont abszolút értelemben vett növekedési tendencia várható a területen. Ezt a prognózist a koncepciótervek és a szakirodalmi adatok egyaránt megerősítik, de a konkrét megoldási módok tekintetében igen eltérő álláspontokkal találkozunk. „Nógrád megye általános vízellátási és csatornázási koncepciótervé"-ben (MÉLYÉPTERV: 1970) a tervezők megkísérelték kiválasztani a jelenleg működő kutak közül azokat, amelyek távlatilag is fenntarthatók, és rögzíteni a belőlük 2000-ben kitermelhető vízmennyiségeket. Ez a becslés az azóta eltelt idő és az elvégzett vízkészlet-számítások alapján felülvizsgálatra szorul. Célszerűbb nem az egyedi kutakkal — amelyeknek műszaki állapota igen eltérő, telepítési adottságaik pedig a legtöbb esetben kedvezőtlenek — foglalkozni, hanem a területen az oligocén homokkőből távlatilag kitermelhető vízmennyiségekkel. Ez a város belterületén átlagosan 300 l/p/km értékűre becsülhető, azonban kizárólag a határozott vízvezető vetőkre, zúzott zónákba telepített kutakkal biztosítható. A D-i, zagyvapálfalvai részen — biztonsági okokból — csak 150—200 l/p/km értékkel lehet számolni és annak a kitermelése is függvénye a miocén vizek hasznosításának. A jelentősebb környezeti ártalmak, egyenlőtlen süllyedések nélkül kitermelhető miocén rétegvizek mennyiségére a jelenlegi feltártság mellett viszont megbízható becslést adni nem lehet. A kinyerhető ivóvíz oldaláról vizsgálva a kérdést, a belterület egyes részein a mérések szerint a miocén rétegekből az oligocén eredetű víz 6-8-szorosát kellene kitermelni, ami nagymértékben gazdaságtalan, tehát a belterületen elszórt egyedi kutakat célszerű fokozatosan felszámolni. Ez a folyamat lényegében már 1966-ban meg is indult. A megszüntetendő belterületi kutak helyett a természetes utánpótlódás irányában lehet az új kutak helyét kijelölni a várostól ÉNY-ra. Mivel ez a terület is fedett, illetve helyenként alábányászott, ezért a miocén víztartók helyi nyomáscsökkentéséről itt is gondoskodni szükséges, azonban ez nem járhat építésföldtani károsodásokkal. A miocén rétegvizek hasznosíthatósága elsősorban az ilyen perspektivikus területeken fontos, mert enélkül ugyanolyan elszennyeződések következhetnek be már a próbaszivattyúzások alkalmával, mint az a ZIM új kútjánál történt. Korábban Salgótarjánra vonatkozóan — a jelentős mennyiségű ipari vízigényre való tekintettel — többször is olyan javaslatok hangzottak el, amelyek önálló ipari és locsoló vízhálózat kiépítését szorgalmazták. Végül is, amikor az Északnógrádi Regionális Vízmű beruházása megindult, ezt a javaslatot gazdaságossági okokra való hivatkozással elvetették, illetve a megvalósítására vonatkozó döntést elhalasztották, mert a regionális vízmű a vízigények kielégítésének kézenfekvő útját jelentette. A koncepcióterv és a város vízgazdálkodásával foglalkozó egyéb MËLYÉPTERV-dokumentációk ma már a tisztított szennyvizeknek ipari vízellátási célokra