Vízügyi Közlemények, 1976 (58. évfolyam)

1. füzet - Lorberer Árpád: Salgótarján vízellátásával kapcsolatos hidrogeológiai és vízkészlet-gazdálkodási vizsgálatok

92 Lorberer Árpád, A miocén üledékes összlet rétegvizei mennyiségi és minőségi szempontból egyaránt igen eltérőek lehetnek. A kiemelt rögök környezetében és a felszínen utánpótlódásuk a csapadékviszonyok függvénye, a talajvízhez hasonlóan gyakran felszíni eredetű szennyezettséget mutatnak (pl. Salgótarjánban a Kővár utcai forrás vize egy kiégett meddőhányón szivárog keresztül). A mélyebb szintekben települt víztartók között izolált „porózus lencséket" vagy pedig a szerkezeti mozgások hatására szétdarabolódott, de eredetileg egybefüggő rétegeket is ismerünk. A zárt lencsék túlnyomásosak, gyakran fosszilis, sós-gázos vizet tartalmaznak, mint pl. a nagybátonyi Kányás-akna széntelepei közötti homokrétegek vagy Kisterenyén az alsómiocén rétegek. A barnakőszén-bányászatnak a természetes vízháztartási viszonyokba való beavatkozása (vízmentesítés, szennyezés) miatt a város közvetlen környezetében az „alapkavics", a széntelepes összlet és homokkő erősen szennyezett ún. „öregségi vizet" tartalmaz, amely a felhagyott bányavágatokban keletkezik. Ezeket a szélsőségesen kemény, erősen szulfátos, vasas és nitrátos miocén-vizeket a legtöbb esetben még ipari célra sem lehet külön tisztítás nélkül alkalmazni, kitermelésük a beépített területeken az alábányászottság miatt egyenlőtlen süllyedéseket, épületkárokat is okozhat. Jelentőségük mindenekelőtt az oligocén-vizek védelme miatt van. A nagy mélységű fúrásos kutatások, amelyeket a mélyebb paleogén rétegek és az alaphegység mészköveinek hévízfeltárása céljából végeztek, eredménytelenek maradtak. A terület egyetlen összefüggő, jelentősebb vastagságú vizadója a felső oligocén kori glaukonitos homokkő; ez biztosítja jelenleg is a város vízellátásának 50%-át. Mivel az utóbbi években a homokkőösszletre telepített kutak hozama nagymértékben csökkent és helyenként erős szennyeződések is jelentkeztek, ezért szükségessé vált a fő vízadóra vonatkozó ismereteink felülvizsgálata. 3. A homokkó'összlet hidrogeológiai jellemzőinek vizsgálata A felső oligocén kori képződmények a területen majdnem mindenütt megtalálhatók, részben közvetlenül a felszínen, részben a NY-i és D-i irányban dőlés mentén reájuk települő vagy tektonikusán beléjük zökkent miocén képződmények fekvőjében (3. ábra) — vízbeszerzésre azonban nem egyformán alkalmasak. A max. 560 m vastagságban feltárt összlet finomabb és durvább szemű meszes homokkő és agyagos—meszes homokrétegek váltakozásából áll, amelybe ritkán kisebb agyaglencsék is ékelődnek (Szentes F.: 1943; Bartkó L.: 1961; Balogh K.: 1965.). A fedett területrészeken — az ismertetett árkos-bérces szerkezet miatt — igen eltérő mélységekben tárható fel. Határozott és egységes vízadószintek még ugyanazon a tektonikai egységen belül sem különíthetők el: az egyes „homoklencsék" igen gyorsan kiékelődnek s nemcsak a szemeloszlási jellemzők, hanem a kötőanyag minősége is igen tág határok között változik. Általánosságban az összlet egészét szilárd, összeálló kőzettömegeknek lehet tekinteni, amely a meg-megújuló hegységszerkezeti igénybevételekre törésekkel reagált. A homokkő repedezettségének alapvető vízföldtani jelentősége van amiatt, hogy a kisebb-nagyobb hasadékok az elsődleges, szemcsés porozitás mellett egy másodlagos hézagtérfogatot alkotnak és hidraulikai kapcsolatot biztosíthatnak az eredetileg izolált porózus víztartók között is.