Vízügyi Közlemények, 1975 (57. évfolyam)
4. füzet - Egerszegi Gyula: A csatornabírság a vízminőség-védelem szolgálatában
558 Egerszegi Gyula I. A csatornabírságolás első három évcnek mérlege A bírságolás első évében, 1971-ben a Központi Vízminőségi Felügyelethez az illetékes tanácsi szakigazgatási szervek 45 határozata jutott el, amelyek 75 millió forint bírság megfizetésére kötelezték az üzemeket. Az 1972-re vonatkozóan már 113 özemnek adtak ki bírságoló döntést, de a kivetett összeg már csak 44,1 millió forintról szólt. 1973-ra 72-re csökkent a Központi Vízminőségi Felügyelethez irányított ügyek száma és a kivetett bírságok összege is csak 21,1 millió forint volt. Ami először szembetűnt, az volt, hogy a fővárosban egy bírságolt üzemre jutó bírságátlag lényegesen nagyobb, mint vidéken. A bírságok összegének szóródása ettől eltekintve is rendkívül nagy : 500 Ft-os bírság ugyanúgy volt található, mint 25 millió Ft-os. Figyelmet érdemel azonban, hogy a megyék többségében az említett évek valamelyikében csatornabírság kiszabására egyáltalán nem került sor. Egyetlen bírságoló határozatot sem hoztak 1971-ben Békés, Fejér, Komárom, Nógrád, Pest, Somogy, Szabolcs-Szatmár, Szolnok és Tolna megyékben. 1972-ben Fejér, Pest, SzabolcsSzatmár, Szolnok és Tolna megyék már adtak ki határozatokat, de Békés, Heves, Komárom, Nógrád és Somogy megyében továbbra sem torolták meg a közcsatorna káros szennyezését. 1973-ban vonatkozó határozattal sem lehetett találkozni Bács-Kiskun és Vas megyékből (amelyek a korábbi években éltek a csatornabírságolással), viszont kiadta első határozatait Békés, Heves, Komárom és Nógrád megye. Somogy megye még csak most hallat magáról először. Ha figyelembe vészszűk, hogy olyan megyék között, melyek az első két évben egyáltalán nem bírságoltak és a még jelenleg sem bírságolok között iparilag fejlettek is vannak, önként adódik a következtetés, hogy a bírságolás elmaradásának hátterében nem annyira a káros csatornaszennyezés, mint inkább a csatornamüvek ellenőrző tevékenységének hiánya húzódik meg. Ha figyelmen kívül hagyjuk azokat a megyéket, ahol nem minden évben vagy még egyetlen évben sem hoztak bírságoló határozatot, akkor is azt kell megállapítanunk, hogy a 2/1970. (XII. 13.) OVH. számú rendelkezés csupán kis mértékben, a közcsatornát ténylegesen szennyező üzemek csekély hányadát illetően érvényesült. Ezt nem elmarasztalásként, csupán a tények rögzítéseként kell említeni, hiszen a kevés bírságoló határozat a kevés helyszíni ellenőrzésre, az utóbbi pedig döntően a feltételek hiányára vezethető vissza. Ezzel egyben jeleztük is a csatornabírság jogintézményének perspektíváját: a soron következő években a helyszíni ellenőrzések és a bírságolt üzemek számának növekedésével és ezzel párhuzamosan a bírságbevétel emelkedésével kell számolnunk. Az elmúlt három év mérlegéhez tarozik az is, hogy a benyújtott fellebbezések jelentős része alapos volt, s a másodfokú eljárás eredményeként az 1971-re kiszabott 75 millió forint 20,3 millióra, az 1972-re kiszabott 44,1 millió forint 11,8 millióra, míg az 1973-ra kivetett 21,1 millió forint bírság 10,2 millió forintra, vagyis minden évben az eredeti összeg töredékére csökkent. Ebben több tényező játszik szerepet, amelyekkel a későbbiek során még foglalkozunk. Most röviden csak annyit, hogy a bírságolás első három éve nem csupán az eljárások számát illetően, hanem az egész bírságolási rendszer szempontjából kísérleti periódus volt. A szennyvízbírságolási eljárás immár 14 éves múltra tekinthet vissza. Ott már kialakultak bizonyos elvek a vitás jogszabály értelmezési kérdésekben, és egységes a bírságolási politika is. Mindez nem mondható çl a csatornabírság esetében; annál kevésbé, mert bár a két
