Vízügyi Közlemények, 1975 (57. évfolyam)

3. füzet - Déri József: Talajvízdúsítás a vízimérnöki gyakorlatban

368 Déri József terre van a talajvízszint felett. Ebben az esetben a függőleges szivárgási úthossz igen jelentős, így a víz szervesanyag-tartalma eloxidálódhat. Amikor a talajvízdúsító medencék fenékszintje és az alatta levő talajvízszint közötti függőleges távolság nagyobb mint 15 méter, a talajtér nem telítődik, tehát itt háromfázisú áramlás alakul ki. Abban az esetben, amikor a víz túl sok szerves anyagot tartalmaz, akkor talajvízdúsílás-halásnövető közbenső szűrést is alkalmaznak. Néhány száz méteres szivárogtatás után szivattyúk segítségével emelik ki a dúsított talajvizet. A kitermelt víz csupán 5—10% eredeti talajvizet tartalmaz, tehát 90—95%-a felszíni vízből származik. Az így kitermelt vizet az esetek többségében kezelés nélkül bocsátják az elosztóhálózatba. Göteborgban 20 m vastag nagyszemű homokrétegre telepítették a talajvízdúsító rendszert. A rendszerbe tiszta felszíni vizet bocsátanak. A vízben köbcentiméterenként 500—8000 csíra van. Ezt a vizet talajvízdúsító medencék segítségével szivárogtatják el. A medencék és a termelő kutak tengelye közötti távolság 200 m. Néhány éves kedvező tapasztalat után az eredeti kútsortól 120 m-re megközelítették a rendszert tápláló folyót. A teljes beszivárogtatási vízhozam 170 l/s. A kitermelt víz minősége számottevően megjavult, a víz nem tartalmazott csírát és a hőmérséklet 8-11 °C körül stabilizálódott. Magyarországon a Borsodszirákí Vízművel 1952-ben építették. A Vízellátó rendszerbe 26 db, átlag 8 m hosszú csőkutat telepítettek a Bódva folyó közelében levő homokos kavicsrétegbe. Az agyagos Bódva meder miatt a beszivárgás és a vízutánpótlás elégtelennek mutatkozott. A jelentkező vízhiány pótlására talajvízdúsítással egészítették ki a rendszert. E rendszer jellemzését az alábbiakban foglalhatjuk össze (Fázotd, 1968.). Az 1961-ben megkezdett talajvízdúsítás során fokozatosan 18 dúsító medencét helyeztek üzembe. E medencék és a vízkitermelő kutak vízszintes távolsága 35—50 m. Az egyes medencék alapterülete 3X50=150 m

2, illetőleg 6x50 = 300 m

2 A medecék fenékszintjét a terepszint alatt 2 m-re alakították ki. A medence oldalfalát rézsűsre képezték ki. A homokos-kavicsos altalajon épült medence alján 0,5 m vastag szűrőkavics réteg van. E réteg felső 25 cm-es részén a szűrőkavics átmérője 2—20 mm. Nagybálonyban a Káposztási Vízmű telepén az 1966-ban kezdődött talajvízdúsításhoz a Zagyva folyó felszíni vizét használják. A medencés talaj vízdúsítás szakaszos működésű üzem, ugyanis a megfelelő vízben bő időszakban töltik fel a rendszert, s a vízben szegény időszakban hasznosítják a felszín alatt tárolt beszivárogtatott felszíni vizet. A dúsításhoz felhasznált nyersvízből hidrociklon segítségével távolítják el a durva homokos szennyeződést. Az így előtisztított vizet a szivárogtató medencékbe bocsátják. A medencéket a kitermelő kutaktól 40—160 méterre telepítették.A 160 méternél távolabb telepített dúsító medencék nem bizonyultak hatékonynak. Az egyes medencék alapterülete 3X50=150 m

2. A medencék fenekét és rézsűit kavicsszűrő réteggel burkolták. A 8 db medence összesbeszivárogtató képessége 5250 m

3/nap. A felszín alatti talajtérben 150—200 ezer m

3 víz tárolható. A vízmű napi termelése 700 — 1500 m

3. A kitermelt víz minősége bakteriológiai szempontból kifogástalan volt, az oxigénfogyasztás a dúsítás időtartama alatt megfelelt a víznormáknak. A víz keménysége a dúsítás előtt általában kissé kemény volt, a dúsítás után a keménységi fok csökkent. A dúsított víz minőségi jellemzői kiegyenlítettek s kevésbé követik a felszíni víz, illetve a dúsító víz jelentős mértékű ingadozásait (Hegyessy, 1970.).