Vízügyi Közlemények, 1974 (56. évfolyam)

3. füzet - Rövidebb közlemények és beszámolók

45G Mester János A betonba adagolt acélszál ezt a repedésgátlást hivatott ellátni. Valahányszor egy-egy szerkezeti repedés, terjedése közben, szálba ütközik, egyben akadályozást is szenved, aminek legyőzéséhez többletenergiára van szüksége, ettől pedig a törési energia mérlege kedvező értelemben megváltozik [4], vagyis a beton a szívós anyagok tulajdonságait követi. Az igénybevétel növekedése azonban előteremtheti azt az energiát, amely a repedés további nyitásához szükséges és a repedés a szál okozta gátló hatás legyőzése után tovább nyúlik. Ekkor a szálak a hagyományos vasalás szerepét veszik át és húzott állapotba kerülnek, majd a betonból kihúzódnak és így a tönkremenetel tovább folyhat a teljes törésig. Nagyjából ennyiben foglalható össze teljesen leegyszerűsítve és többféle módosító körüiményt elhanyagolva az acélhajas beton elmélete, Romualdi és Batson szerint. Más kutatók viszont, mint pl. Dixon és Magfield saját vizsgálódásaik nyomán arra az eredményre jutottak, hogy Romualdi és Batson jól építették ugyan fel elméletüket, de a gyakorlatban nem tudják igazolni. Ugyanis Romualdi és Batson elméleti számai a matrix szilárdságának kb. 50%-os növekedését jelentenék, míg Dixon és Mayfield mérései szerint a matrix szilárdsága azonos feltételek között csupán 15 — 20%-kal nőtt az erősítés nélküli betonhoz képest [5]. Ezt a vita még nincs lezárva. A repedéselméletnek ilyen mérvű bevonulása miatt a betontechnológiában több fogalmat át kell értékelni. így pl. ha a szerkezeti repedés minden betonszerkezetben még terheletlen állapotban is előfordul, mit tekintsünk „első repedésnek"? Illetve: ha terhelés után egy repedés eltűnik szemünk és műszerünk elől, állíthatjuk-e hogy „zárult"? Nem valószínű, hogy az érintett problémakörben rövid időn belül egységes álláspont alakuljon ki. Ezek a kérdések tehát egyelőre válasz nélkül vannak és a mindennapos gyakorlatban nem tehetünk mást, mint a megengedhető repedéstágasságok országos szabványokban rögzített értékeit tartjuk követelménynek és határértéknek, mindenkor figyelemmel a korrózió, az állékonyság, a vízzáróság és a környezet által támasztott igényekre is. 2. A matrix anyagainak minőségi jellemzői A betonangag az eddigi kísérletek során legalább В 200 minőségű volt; ennél gyöngébb minőség esetén az acélhajas beton alkalmazásának nincs értelme. A minőség felső határa a zsugorodási veszélyre tekintettel В 400 körül lehet. Az adalékanyag 0 — 3 mm-es frakciójának minimális mennyisége általában 25 — 30%, amit egyrészt a vízzárósági követelmény, másrészt a vízfelvétel korlátozása is indokolhat. A legnagyobb szemcseátmérő 10 (esetleg 15) mm lehet; ennél nagyobb szemcsék a szálak tetszőleges elhelyezkedését gátolják és ezért csökkentik a matrix szilárdságát. A vizcementtémjezö a bedolgozhatóságot befolyásolja, ami száladagolásos beton esetében nagyon lényeges. A nagy vízcementtényező több acélszál bedolgozását teszi lehetővé és egyben elősegíti a szálak szabad elhelyezkedését. Mindamellett a túl nagy (0,5 fölötti) vízcementtényező értékek a szilárdságot már csökkentik [6], bár bizonyos esetekben ilyen vízcementtényezők alkalmazása is jogosult lehet. 0,38-nál kisebb értékek pedig már olyan száraz betont jelentenek, amelynek nincs elegendő viszkozitása ahhoz, hogv a szálak szabad elhelyezkedését lehetővé tegye. így az ajánlott értékek: 0,39-0,45. A szálak mennyiségük, méretük és minőségük révén befolyásolják a matrix szilárdságát. Mennyiségüket súly- vagy térfogatszázalékban lehet megadni; a kettő között az alábbi összefüggés áll fenn: Súlyszázalék 2 4 6 8 Térfogatszázalék 0,6 1,2 1,8 2,4 A mennyiségnek alsó és felső határértéke van. Az alsó határérték az a minimális szálmennyiség, amely képes arra, hogy a matrix tulajdonságait javítsa, vagyis a betont acélhajas betonná tegye. A felső határérték pedig a még egyenletesen bedolgozható szálmennyiség. Az eddig elvégzett kísérletek tanúsága szerint a 0,5 — 6,0 súlyszázalékok közötti szálmennyiség adja a matrix optimális szilárdságát. A mennyiség egyébként szoros összefüggésben van a matrixban kialakuló száltávolsággal. Romualdi és Mandel szerint [7] véletlen jellegű száleloszlás esetén az