Vízügyi Közlemények, 1974 (56. évfolyam)
3. füzet - Rövidebb közlemények és beszámolók
A SZÉL HATÁSÁRA KELETKEZŐ HULLÁMZÁS A TISZA ELÖNTÖTT ÁRTERÉN HORCHER FERENC 1 A Vízgazdálkodási Tudományos Kutató Intézet az Országos Vízügyi Hivatal kezdeményezésére 1970 májusában, az árvíz idején, vizsgálatokat végzett a Tisza elöntött árterén a szél hatására keletkező hullámzásnak, valamint az ártéri véd-erdősávok hullámzáscsillapító hatásának a megfigyelésére. Ezek a jelenségek csak viszonylag ritkán — árvíz idején — figyelhetők meg, s éppen ezért kevés az ezekre vonatkozó — és mérésekkel is alátámasztott — tapasztalat, holott nyilvánvaló, hogy a védőművek tervezése, célszerű kialakítása és az eredményes árvédekezés alapvető fontosságú kiinduló adata a mértékadó hullámmagasság ismerete. E megfontolás alapján kezdte meg az Intézet a helyszíni munkáját a Középtiszavidéki Vízügyi Igazgatóság területén és segítségével, amikor azonban a rendelkezésre álló rövid időtartam és egyszerű eszközök miatt csupán csak arra törekedhetett, hogy a mérnöki gyakorlat számára hasznos mérésekkel alátámasztott megfigyeléseket gyűjtsön össze. 1. A kísérlet helye és a mérés módszere A kísérletek helyének kiválasztásakor elsősorban azt kellett szem előtt tartani, hogy ott nagy hullámok akadálytalanul alakulhassanak ki. Ebből a szempontból jelentős meghajtási hosszat biztosító széles, nyílt víztükör és minél nagyobb vízmélység az előnyös, a második célkitűzésnek megfelelően pedig az volt a szempont, hogy az árvédelmi töltés előtt védő erdősáv húzódjék, melynél a hullámcsillapítás mértéke megfigyelhető. Ezeknek a követelményeknek a szem előtt tartásával a választás a Tisza 405 — 410 km szelvényei között kiszélesedő árterületre, az abádszalóki öblözetre esett ( 1. ábra). Itt az árvédelmi töltések mintegy 5 km-re távolodnak el egymástól, és a 3 — 5 km-es meghajtási hossz, a mérések idején fennálló 3 m körüli vízmélység, továbbá az erdőkkel nem fedett nagy nyílt vízfelület, valamint az AbádsZalók térségében az árvédelmi töltés előtti erdősáv kedvező feltételeket biztosított a kísérletekhez. A vizsgálat célkitűzéseinek megfelelően szélsebesség és -irány, valamint hullámmagasság-mérést kellett végezni. A szélsebességmérést szárnykerekes anemométerrel óránként végezték, a szélirányt pedig szélzászló és iránytű segítségével állapították meg. A hullámmagasságot függőlegesen rögzített cm beosztású mérőlécen észlelték úgy, hogy 10 egymásután következő hullámhegyre, illetőleg hullámvölgyre vonatkozó legmagasabb, illetőleg legalacsonyabb vízállás-leolvasások különbségét fogadták el hullámmagasságként. A hullámmagasság-mérést négy mércén végezték. A bal parti 144 km gátszelvényben a gáttengelyre merőlegesen kitűzött észak —északkeleti irányú mérési szelvényben (1. ábra) három mércét rögzítettek fatörzsekhez. Az l-es számú mércét az árvédelmi töltéstől 263 m távolságra a nyílt víz és az erdősáv határán (2. ábra), a 2-es számút ettől 115 m-re (az árvédelmi töltéstől 148 m-re) az erdősávnak az árvédelmi töltés felőli szélén, és végülívün kaít.scél gmkmém-trés előtt 70 m-re húzódó nyárfasornál helyezték el. Ezeke as azá 24taöl 1« á tszelvény előtt a holt Tiszaág torkolata közelében helyezték el a 4-es számú mércét, melyet több száz méteres erdősáv választott el a nyílt vízfelülettől. 1 Horcher Ferenc, oki. mérnök, a Vízgazdálkodási Tudományos Kutató Intézet (Budapest).
