Vízügyi Közlemények, 1974 (56. évfolyam)

1. füzet - Kovács György: A felszíni lefolyás általános vizsgálata és az árvizek előrejelzése

34 Dr. Kovács György csak a talajlehordást jellemző paraméterek tekintetében, hanem a természetes helyzetekben levő talajfelszíneken lejátszódó vízmozgási folyamatok hidraulikai paramétereinek (vízsebesség, vízhozam, érdesség) megismerése területén is. Külön kísérletek indultak — éppen az érdesség előbb említett meghatározó szerepének tisztázása érdekében — annak vizsgálatára, hogy a természetes felületek milyen módon jellemezhetők szabatosan leírható homok- vagy kavicsszemcsékből kialakított felületi érdességgel (Major, 1972). Ennek a vizsgálatnak első eredményeként azt rögzíthetjük, hogy a felületi érdesség meghatározását elégséges permanens vízmozgási állapotban meghatározni, és az így számított lineáris érdességi mérték a nem permanens áramlási folyamatok jellemzésére is elfogadható. A felszíni lefolyás vizsgálatáról szólva említeni kell még azoknak a hatásoknak az elemzését, amelyeket a lakó- és ipartelepeken a természetes felületnek a beépítés következtében bekövetkező változása okoz. A hidrológia új ágának, az ún. városi hidrológiának az erőteljes és gyors fejlődése figyelhető meg világszerte. A lefolyással kapcsolatosan általánosan elfogadott alaptételek, hogy — a beszivárgás és az intercepció csökkenése miatt a lefolyó teljes vízmennyiség növekszik (a vízzáró burkolatok kialakításának és a növényzet hiányának hatása); — a csapadékot gyűjtő és továbbító rendszerek kiépítése a lefolyást gyorsítja, ezért az árhullám alaphossza csökken, csúcsa növekszik; — a beszivárgás korlátozása (és részben a beépített területeken a felszín alatti víz felhasználása) a talaj vízkészlet et csökkenti, ezért az alaphozam (a felszín alatti lefolyás) csökken, a felszíni vizek rezsimjében ez részben kompenzálja a felszíni lefolyás tömegének növekedését; — csökkentheti a talajvízkészletet a talajvíztükör alatti nem kellően szigetelt csatornák leszívása, míg ezzel ellentétes hatásként említhetjük a talajvízfelszín felett futó csatornákból és a nyomás alatt levő vezetékekből kiszivárgó vízből eredő táplálását. A vizsgálatok még nem haladtak annyira előre, hogy azokról áttekintő értékelést tudjunk adni. Részeredményként említhetjük azokat az elemzéseket, amelyeknek célja a természetes környezetben elhelyezkedő belsőségi területek hatásának osztályozása volt (Salamin, 1971), és a miskolci mintaterület kialakítását, illetőleg az itt megkezdett folyamatos adatgyűjtést (Wisnovszky, 1972). 3. Л folyók alapliozamának vizsgálata A felszíni és a talajvíz közötti egymásrahatást a felszíni víz oldaláról vizsgálva megállapíthatjuk, hogy a folyamat a folyó egyik legfontosabb táplálója, és a talajvíztér maga olyan tározónak tekinthető, amelyből a folyó vízhozama hosszú száraz időszakok folyamán pótlódni tud. Köztudott, hogy a csapadék nagy része — közvetlenül vagy kis késleltetéssel, miután a felszínen, vagy a növényzet által visszatartva rövid időre tározódott — elpárolog. A megmaradó mennyiség két további részre osztható: felszínen lefolyó és beszivárgó hányadra. Az utóbbiból alakul ki a felszín alatti lefolyás. A felszíni lefolyás vízhozamsora nagyon hasonló a csapadék időbeli eloszlását mutató görbéhez. A felszínen ugyanis nagyon korlátozott a tározási kapacitás (ilyen a folyók és a tavak medre, valamint a felszíni vízlepelben az összegyiilekezés során