Vízügyi Közlemények, 1974 (56. évfolyam)

3. füzet - Dávid László: A potenciális vízkészlet és jelentősége a vízgazdálkodás fejlesztésében

362 Dávid. László hetjük, hogy a tározók, esetleg évtizedekkel később, de mindenképpen beilleszkedjenek a nagytérségi lefolyásszabályozó rendszerekbe. E kérdések vizsgálata, a nagymértékű lefolyásszabályozás nem tartozik a fantázia birodalmába. Erre hívja fel a figyelmet az Európai Gazdasági Bizottság tanulmánya a vízkészletek hasznosításának és fejlődésének irányvonaláról, amely említést tesz arról, hogy Romániában a teljes tározott víztérfogat 1980-ban eléri a belföldi vízfolyások átlagos évi lefolyásának (potenciális felszíni vízkészletének) mintegy 22, 2000-ben 50%-át (Európai Gazdasági Bizottság, 1970.). Célszerűnek látszik, hogy a hasznosítható vízkészletek nagy távlatú növelése érdekében hazánk is kifejezze készségét nagyarányú tározási program megvalósítására az elkövetkezendő évtizedekben. A nagy távlatban az újabb energiaforrások (atom, napenergia) gyakorlati hasznosításával, az energiatermelés növelésével együttjáró kínálat révén — e hatalmas tározási feladatok megoldásához — a vizbontásos tározás gyakorlati alkalmazása is elérhető közelségbe kerülhet, melynek során a víz alkotó elemeire bontása, nagy nyomású, viszonylag kis helyigényű raktározása, majd az alkotó elemekből — a szükséges anyagokat adagolva — vízgyártás valósítható meg. Ezt az elgondolást alátámasztja az a kísérlet, amely New York egyik külvárosában, a Brooklyn Gas Company kísérleti telepén folyik. Itt, földgázból áramot fejlesztő, kis háztartási, fűtőcellás erőművek helyszíni kísérletét végzik. A kísérlet érdekessége vízgazdálkodási szempontból az, hogy a technológiai művelet során, amikor a földgáz hidrogénjét a levegő oxigénjével elégetik, melléktermékként vizet kapnak. Egy családi ház napi villamosenergia-szükségletének termelése folyamán távlatilag körülbelül a család napi vízigényét megközelítő mennyiségű víz állítható elő. A lefolyás teljes szabályozásának megvalósítása mennyiségi szempontokon túl megkívánja a minőségi követelmények érvényesítését is. A vízgazdálkodási rendszerek és tározóik segítségével — különösen ha a vizek minőségromlása nem állítható meg — az igények által megkívánt differenciált minőségű vizek szállításáról, tározásáról kell gondoskodni. Tekintettel arra, hogy a felszín alatti vizek a nagy távlati vízkészlet gazdálkodás legfontosabb tartalékát képezik, különösen kell védeni a felszín alatti vizek és a tározóterek minőségét. A lefolyásszabályozásnak azonban nemcsak a tározás az egyetlen eszköze, hanem a vízgyűjtő lefolyási viszonyainak tudatos alakítására, a víznek a keletkezés helyén való felhasználására stb-re szolgáló módszerek is, mint például a korszerű talajművelés, művelésiág-változtatás, erdősítés stb. Ezek egyfelől csökkenthetik a potenciális vízkészletet, de ugyanakkor sok esetben a vízigényeket is. A lefolyás teljes szabályozásával elképzelhető, de ma még távolról sem számszerűsíthető, hogy jelentősebb mértékben az egész Duna vízgyűjtőjére kiterjedően megváltoznak a természetes vízháztartás, azaz a hidrológiai körforgás tényezői, elsősorban a csapadék- és a párolgási viszonyok. Ez azt eredményezheti, hogy a potenciális készlet nagysága is változhat a távoli jövőben a hidrológiai körforgás új, dinamikus egyensúlyi állapotának kialakulásával. Mindezek arra hívják fel a figyelmet, hogy a potenciális vízkészlet teljes körű jellemzése még kiterjedt vizsgálatokat igényel. A bemutatott közelítést, dinamikus modell- és rendszervizsgálatok kell kövessék. Ezek az eddig alkalmazott hidrológiai módszerek kibővítésének szükségességéhez is vezethetnek és megkívánhatják új elemzési irányok, módszerek kidolgozását. A jelen tanulmányban adott becslés ugyanis, mivel a rendelkezésre álló adatokat eddig általában nem ilyen célból