Vízügyi Közlemények, 1974 (56. évfolyam)
2. füzet - Kovács György: A felszíni lefolyás általános vizsgálata és az árvizek előrejelzése. II. rész
A felszíni lefolyás vizsgálata 229 Ehhez viszonyítva az előrejelzés AH hibáját, számíthatjuk ezt a mutatószámot [ / 1Л H 0 H) t 2-, (40) Nyilvánvaló, hogy az rj paraméter csökken, ha az előrejelzés hibája növekszik vagy ha az előrejelzni kívánt mennyiség csökken. így hossz-szelvényben ábrázolva a számított értékeket, az rj paraméternek helyi maximuma van, amelynek helye a legmegbízhatóbb előrejelzésre felhasználható szelvényt jelöli ki, bár ezzel egyben korátozza az elérhető időelőnyt. A szórás és a korrelációs tényező hasonló hosszmenti ábrázolása azt mutatja, hogy olyan zárt szakaszon is, ahol jelentős mellékág betorkollás nincs, az előrejelzésre felhasznált szakasz hosszának (az időelőnynek) a növekedésével a kapcsolat megbízhatósága csökken, majd meghatározóit távolság után mind a szórás, mind a korrelációs tényező értéke csaknem állandó marad. Lényegesen bonyolultabb a helyzet olyan szakaszokon, ahol egy, a főfolyó nagyságrendjét megközelítő mellékág csatlakozik a vízfolyáshoz. A kétváltozós kapcsolat figyelembevétele után visszamaradó szórás növekedése az előrejelzési szakasz növekedésével már zárt mederszakasz esetében is azt mutatja, hogy a kiindulási és a jelzett szakasz között olyan véletlen jellegű hatások befolyásolják az árhullám levonulását, amelyek nagyobb vagy legfeljebb azonos súllyal vesznek részt a tetőzés kialakulásában, mint a független változóként a vizsgálatba bevont érték. Fokozottabban jelentkezik ez a hatás a mellékfolyó torkolatánál, ahol a bekapcsolódó vízgyűjtő vízszállítása esetleg csak laza kapcsolatban van a főágon levonuló hullám tömegével, sőt esetleg egyáltalán nem is mutatható ki ilyen összefüggés. így a mellékág teljesen véletlenszerű befolyása a kétváltozós kapcsolat korrelációs tényezőjét ugrásszerűen csökkenti, a megmaradó szórás alig kisebb a vizsgált szelvény tetőző vízállásainak teljes saját szórásánál. Megoldásként közvetlenül kínálkozik a mellékág vízállásának harmadik változóként való bevonása a vizsgálatba, és többváltozós korrelációs kapcsolat kidolgozása. Kiterjedt vízgyűjtőn azonban ennek a gondolatmenetnek gépies követése újabb nehézséget okoz. Köztudott ugyanis, hogy ha ugyanolyan megbízható összefüggést kívánunk a többváltozós kapcsolattal elérni, mint amilyent a zárt mederszakaszon a kétváltozós regresszió biztosít, a felhasznált adatok számának a változók számának négyzetével kell növekednie, aminek ismét a homogén adatsor hossza szab határt. Másik felmerülő probléma a többváltozós kapcsolatok alkalmazásakor az, hogy az egyes változók parciális korrelációs tényezője sokszor már nagyon kis értékre csökken. Ugyancsak az adatok nem elégséges számával indokolható, hogy a parciális korrelációs tényezők közül néhány esetleg előjelet vált a logikusan értelmezhető előjelhez viszonyítva. Ilyenkor a halmazban levő pontokhoz a regresszióanalízis valóban a legjobban illeszkedő megoldást biztosítja, ez azonban nem általánosítható eredmény, mert néhány nem kompenzált szélsőséges adat a rendszert deformálja, és ezért az, különösen extrapolált értékekre, esetleg a fizikai folyamat természetével ellenkező számértéket is adhat (fíöröcz Imre elemzései). Az elmondottakat szem előtt tartva a többváltozós kapcsolatok felállítását minden esetben nagyon gondosan kell előkészítenünk és végrehajtanunk. Példaként azt a dunai vizsgálatot említhetem, amelynek során a bajai szakasz árhulla-