Vízügyi Közlemények, 1973 (55. évfolyam)

4. füzet - Rövidebb közlemények és beszámolók

lényegesen ritkább az ún. rendkívüli esemény. Nem jelenti azonban ez egyben azt is, hogy a tervezői művezetésnek e téren nem voltak rendkí­vüli méretű és minőségileg is igényes feladatai. E tanulmány keretei azon­ban — amint azt már a bevezető részben is említettem — nem teszik lehe­tővé a feladatok átfogó ismertetését. A Kiskörei-vízlépcső tervezői művezetése túl azon a felmérhetetlen mennyiségű szakmai tapasztalaton, melyet az ebben résztvevők szereztek, újra és egyértelműen bizonyította, hogy nagy műszaki létesítmények ter­vezői művezetése írott szabályokba nem foglalható feladatok sorát rója a tervezőkre, amelyeknek végső és szem elől sohasem téveszthető célja a létesítmény korszerű, jó minőségű, lehetőleg határidőre történő elkészítése. Igazolta továbbá annak szükségességét, hogy egy nagy, komplex feladatok ellátására alkalmas tervező vállalat álljon a helyszíni művezetés mögött. 192

Next

/
Oldalképek
Tartalom