Vízügyi Közlemények, 1973 (55. évfolyam)

4. füzet - Rövidebb közlemények és beszámolók

3. A tisza-völgyi vízhiányok pótlása A tiszai vízlépcsőknek, elsősorban a Kiskörei-vízlépcsőnek és az előkészítés alatt álló Csongrádi-vízlépcsőnek jelentős szerepe van a vízhiányok pótlásában. A jelenlegi vízfelhasználások már kimerítik a rendelkezésre álló készleteket. A tiszavölgyi vízhiányok pótlására már régóta folytak vizsgálatok különböző megoldásokkal. így vizsgálták a hegyvidéki tarozással, a dombvidéki tarozással, a síkvidéki tározással, a hullámtéri és medertározással és a dunai átvezetéssel való megoldást. Elöljáróban meg kell állapítani, hogy a fennálló természeti és műszaki adottságok miatt a teljes távlati maximális vízpótlásra önállóan az egyik változat sem alkalmazható gazdaságosan. A Tisza szélsőséges vízhozamainak kiegyenlítése nem lehetséges, hiszen minden reális tározási lehetőséget megvalósítva sem érnénk el a közepes évi lefolyás 10%-ára becsülhető össztérfogatot. A Tisza völgyében a topográfiai adottságok miatt nincsenek olyan kedvező lehetőségek, mint sok más országban, ahol egyes tározókban a teljes évi vízhozam vagy annál több is felfogható. A Tisza völgyében a tározás, illetve vízpótlás legkedvezőbb lehetőségét több megoldásnak az idők folyamán megvalósítandó kombinációja adja. Ilyen módon lehet ugyanis az igényeket a leggazdaságosabban kielégíteni. Ami a hegyvidéki tározások lehetőségeit illeti, a rendelkezésre álló adatok alapján tájékoztató vizsgálatok folytak a Tisza völgyének felső szakaszán megépíthető tározók felhasználását illetően. A hegyvidéki tározók komplex rendeltetésű művekként kerültek vizsgálatra, amelynek során összhangba kellett hozni az árvízvédelmi, vízpótlási és energetikai igényeket. Ezek az érdekek részben ellentétesek. így pl. jobb energetikai mutatók és a téli energiatermelés érdekében a vizeket elsősorban nem a nyári öntözési időszakban, hanem télen volna kívánatos leengedni, ami csökkenti az öntözési felhasználás lehetőségét. Kedvezőtlen száraz évek egymásutánja esetén pedig nehézséget okoz a megfelelő mennyiségű tározótérfogat biztosítása az öntözések pótlására. A dombvidéki tározások nagyságrendje ritkán haladja meg a néhány millió m

3-t. A Tisza völgyében kiépíthető összes kapacitás sem becsülhető 300 m

3-nél többre. Leginkább az ivó- és ipari vízellátás érdekeit szolgálják. Részletes vizsgálatok folytak a síkvidéki tározókat illetően is. Erre a célra alkalmas területek elsősorban a Hortobágy vidékén találhatók. A lehetőségek nagyok, több száz millió m

3 víz is tározható, esetleg több feladatú tározók kialakításával részben belvíz tározás, és halastavi felhasználás is szóba jöhet. A vizsgált variánsok szerint mintegy 25 tározóban összesen 790 millió m

3 víz tározása volt előirányozva. Ezek a tározók az öntözési időszakon kívül októbertől a tavaszi időkig kerültek volna feltöltésre a Tiszából. Mintegy 300 millió m

3 hasznos öntözővíz volna biztosítható, a párolgási veszteségeken kívül megmaradó többi víz a tógazdasági igények fedezésére szolgált volna. Ez a tározási módszer aránylag jelentős nagyságú, 54