Vízügyi Közlemények, 1973 (55. évfolyam)
4. füzet - Rövidebb közlemények és beszámolók
Az árvízvédelmi munkák eredményeként ma már növekvő eséllyel vehetjük fel a küzdelmet a rendkívüli áradások ellen is, de az ármentesítés mégsem tekinthető befejezettnek. Az 1970. évi Tisza-menti árvíz tanulságaként a töltésrendszer erősítésén túl olyan területi ármentesítési rendszerek létrehozására törekszünk, amelyekben a folyó menti gátak, folyószabályozási müvek, árapasztó csatornák, síkvidéki vésztározók, lokalizációs töltések, körtöltések, fakadóvíz elleni létesítmények, majd a későbbiekben a hegyvidéki tározók összefüggő védelmi rendszert alkotnak. Ugyanakkor e védelmi létesítmények a vízgazdálkodás átfogó, többcélú rendszerének keretébe illeszkednek. Ennek az elgondolásnak jegyében született a tiszai duzzasztóműrendszer, a vízlépcsők sorozatának, a folyó csatornázásának koncepciója is, amely a vízhasznosítást és vízkárelhárítást egyidejűleg szolgálja. b) Belvízrendezés A múlt század 60-as éveiben kezdték meg az első lecsapolási, belvízrendezési munkálatokat a nyílt csatornás lecsapoló hálózatok építésével. Magyarországon a síkságon felgyülemlő pangó felszíni vizek mesterséges levezetése több mint 4 millió ha területen valósult meg és ebből 3.2 millió ha a Tisza vízgyűjtő területére jut (5. ábra). Az ország 33 000 km hosszúságú belvízi csatornahálózatából 24 000 km a Tisza-völgyben épült. A 620 m 3 s együttes kapacitású szivattyútelepekből 5C0 m : i s kapacitás a Tisza-völgyben működik. A belvízrendszerek átlagos vízlevezető képessége jelenleg 26 1 s-km-. A közepes gyakoriságú tavaszi vizeket átlagosan 21 nap alatt vezetik le, míg a századfordulón a megemelkedett talajvízből és a lefolyást nem találó csapadékból származó elöntések gyakran hónapokig borították az alföldi tájakat, de még 25 évvel ezelőtt is 32 nap volt az átlagos gyakoriságú belvizek levezetési ideje. Az 1985-ig kijelölt fejlesztési célkitűzések 37 1 s-km 1' fajlagos levezetőképességet és 10—14 nap átlagos levezetési időt irányoznak elő. A Kiskörei-vízlépcső hatásterülete az ország síkvidéki vízgyűjtőterületének 25%-a és e területen kiterjedt öntözőrendszerek helyezkednek el. Ebből következően a vízrendezés megoldása szorosan kapcsolódik a vízhasznosításhoz, az öntözés fejlesztéséhez. A Tisza csatornázásával érintett terület lecsapoló rendszereit tehát — a mezőgazdasági vízgazdálkodás komplex szemléletének megfelelően — úgy kell továbbfejleszteni, hogy alkalmasak legyenek a csapadékkal való jobb gazdálkodásra, a káros vizek elvezetésén túl a talaj vízháztartásának szabályozására, a talaj számára hasznos vizek visszatartására. Ennek megfelelően a Tisza-völgy belvízrendezésében is mind nagyobb lesz a víztározás, a legelő övgátolás és a talajcsövezés szerepe. c) Öntözés Magyarországon az öntözés már a XIX. század elején kezdett meghonosodni, de fejlődése igen lassú és hullámzó volt. A fejlődésnek az 1930-as évek elején egymást követő aszályos nyarak adtak újabb ösztönzést. Az 1937. évi Öntözési Törvény az Alföldön 170 000 ha terület öntözéséhez 19
