Vízügyi Közlemények, 1973 (55. évfolyam)

4. füzet - Hörcher Ferenc-Szigyártó Zoltán: Az öntözőcsatornák szivárgási vesztesége

Az öntözőcsatornák szivárgási vesztesége 431 átlagos veszteségértéknél, annak ingadozása egy szűk tartományba esik, úgyhogy az az ábrán vonalkázással jelölt, tartomány, amely beleesik mindegyik mérés 5%-os kockázatú megbízhatósági tartományába, könnyen kijelölhető. Ezzel ellentétben a csatorna teljes hosszára vonatkoztatott átlagos szivárgási veszteségek már sokkal jobban ingadoznak, s ennek eredményeként például nem jelölhető ki egy olyan sáv, amely beleesik valamennyi mérési eredmény 5%-os kockázatú tartományába. Viszont statisztikai vizsgálatokkal könnyen igazolható az, hogy a kísérleti körülmények szempontjából teljesen azonos utolsó három év eredményei között, látszólagos növekedő tendenciájuk ellenére sem mutatható ki szignifikáns eltérés. Ami az említett kétfajta mérési eredményt illeti, fel kell hívni a figyelmet arra, hogy azok a közöttük tapasztalható szabályos eltérés ellenére is csaknem azonosak. Emellett a tapasztalt különbséget már önmagában az is indokolná, hogy az egyik egy 1—2 km hosszúságú, a másik pedig közel 20 km-es szakaszra vonatkozó átlag. Tudjuk azonban azt is, hogy a szivárgórendszer létesítésének helyén az öntöző­csatorna, s a mellette épült két övárok feneke is hosszabb szakaszon a talajvíz színe alá ért; azaz az övárokban mért többletvízhozam fizikailag is magyarázható. Mindezt összefoglalva megállapítható tehát, hogy az övárokrendszerben mért fajlagos vízhozamértékek alátámasztják az öntözőcsatorna átlagos veszteségeként meg­határozott értékek megbízhatóságát. Az egymás utáni években mért szivárgási veszteségértékek nagyságával kap­csolatban különösen jelentősnek kell ítéljük azt a körülményt, hogy a vizsgált 5 év folyamán a korábbi években tapasztalt folyamatos csökkenés már megszűnt; sőt, egy mélypont elérése után annak emelkedése tapasztalható. Ez az emelkedés, mint már arról az imént szó volt, egyáltalán nem nagymérvű. Felhívja azonban a figyelmet arra, hogy a csatorna rézsűin lerakódott hordalékréteg helyenként tapasz­talt lecsúszása esetleg némileg befolyásolhatja a veszteségek alakulását. A korábbi vizsgálatok [6] eredményeivel összhangban tehát most is az álla­pítható meg, hogy néhány év alatt a beiszapolódási folyamat gyakorlatilag befeje­ződik. Ettől kezdve a vízveszteség mértéke — esetleg jelentéktelen ingadozásokkal ter­helve — gyakorlatilag állandónak tekinthető. Mindezek után már csak egy kérdés maradt megválaszolatlan. Nevezetesen az, hogy a tervezés számára milyen gyakorlati következtetéseket lehet levonni a kísérletek eredményeiből. Ezzel kapcsolatban az első, minőségi jellegű megállapítás nyilván az kell legyen, hogy az öntözőcsatornák rövid idő alatt lezajló beiszapolódása után a jelentkező szivárgási veszteség még a mert legnagyobb értéket figyelembe véve is - rendkívül kicsiny érték. E minőségi jellegű megállapítás mellett azonban a kísérleti eredmények lehe­tővé teszik azt is, hogy a számszerű értékek meghatározására is javaslatot adjunk. Ezzel kapcsolatban utalni kell arra, hogy a beiszapolódás következtében lejátszódó összetett folyamat miatt a szivárgási veszteségek számításánál nem véletlenül, hanem szükségszerűen került előtérbe a különböző empirikus képletek alkalmazása [9., 19., 11.]'. A szivárgási veszteségek nagyságának számítására elméleti úton meghatáro­zott összefüggések levezetésekor ugyanis (mint azt a témával kapcsolatos magyar szakirodalom [11 -15.J is tanúsíthatja) a probléma matematikai kezelhetősége érdekében is feltételezik a homogén áramlási teret. A beiszapolódás eredményeként

Next

/
Oldalképek
Tartalom