Vízügyi Közlemények, 1973 (55. évfolyam)
3. füzet - Rövidebb közlemények és beszámolók
VÖLGYZÁRÓGÁTAK GY (J JTÖCSATO RNÄS, SURRANTÓS ÁRAPASZTÓI DR. SZAKATSITS GYÖRGY 1 Völgyzárógátas tározók árapasztóiként szívesen alkalmazzák az oldalbukót és •ennek folytatásaként a surrantót, illetve a kettőt összekötő gyűjtőcsatornát. A tanulmány vizsgálni kívánja az oldalbukó szerves részét képező gyűjtőcsatornát, mely az átbukó vizet összegyűjti, tereli, csillapítja és tovább vezeti a surrantóra. A hidraulikai méretezésnél feltétlenül figyelembe kell venni azt, hogy — maximális vízhozam esetén is szabad átbukás alakuljon ki a lehető legkisebb gyűjtőcsatorna méretek mellett, és — a víz csillapításának olyannak kell lenni, hogy a gyűjtőcsatornában az áramlás hidraulikailag nyugodt legyen. 1. Hidraulikai méretezésnél figyelembe veendő főbb szempontok a) Maximális vízhozam esetén szabad átbukás legkisebb gyűjtőcsatorna-méretek mellett. A témával többen behatóan foglalkoztak, így Frank, Favre, Marchi, Citrini, Ruggiero, Georgescu, Sassoli, Gusberti. Munkásságukat elemezte Kebelmann és kísérletekkel kiegészítve kidolgozta a felszíngörbék számítását négyszög, trapéz és parabola szelvények esetére [9]. Megállapította, hogy a gyűjtőcsatorna végső keresztszelvényében kialakuló h v vízmélység függ a Q vízhozamtól, a gyűjtőcsatorna L hosszától és az i eséstől. A mérések azt is igazolták, hogy a végszelvényben az elméletileg feltételezett határmélység nem mindig áll elő. A valóságban az esetek többségében magasabb h v alakult ki. Ez egyben azt is jelenti, hogy kisebb esésű gyűjtőcsatornákban a bukósor végénél még nem alakul ki a kritikus mélység, amit azelőtt elméletileg feltételeztek. Az is lehetséges, hogy a kritikus mélység kialakul ugyan a gyűjtőcsatornán belül, de ezután a vízmélység ismét emelkedik, tehát az áramló mozgás nem megy át rohanóba [9]. A íelszíngörbe elméleti meghatározásának elemzésénél kiderült, hogy Frank és Favre analitikus eljárásának, valamint Marchi grafikus eljárásának eredményei jól egyeznek (valamennyien az impulzus tételből indultak ki). Ezért a könnyebb kezelhetőség és a szemléletesség miatt a grafikus módszert célszerű alkalmazni. A módszer lényege az, hogy a gyűjtőcsatornát A:r részekre bontva vizsgálja. Minden szakasz kezdeténél és végénél meg kell határozni a vízmélységet. Ezeket a pontokat a fenéktől függőlegesen felrakva (a függőleges méret és a fenékre merőleges méret közötti differencia elhanyagolható), és összekötve kapjuk a felszíngörbét. A módszer kiindulása az egyenlet. A S 0 és S u a vizsgált Ax szakasz kezdeténél és végénél az impulzusból és a víznyomásból adódó összeg, A 0 = yAx• F 0(i-J 0) A u = yAx-F u(i-J u) ahol y a víz fajsúlya, F a keresztszelvény terület és I a súrlódási veszteség. 1 Dr. Szakatsits György mérnök, vízépítési műtárgy szakmérnök, az Észak-magyarországi Regionális Vízgazdálkodási Vállalat igazgatóhelyettes főmérnöke.
