Vízügyi Közlemények, 1973 (55. évfolyam)

3. füzet - Varga József: A regionális vízellátó rendszerek hosszú távú tervezéséről

330 Varga József gazdasági beavatkozások diszkrét felső határainak, az úgynevezett „telítettségi" állapotnak, illetve az ezt jellemző tényezőknek (lélekszám, foglalkozási megoszlás stb.) az alakulására vonatkoztatják. E két állapoton kívül bevezetik a „minimális" és „maximális" fejlettségi állapotokat a régióra és településekre egyaránt. Ezeket a kategóriákat nem definiálják pontosan, de kapcsolatba hozzák a telítettségi állapottal és a régió meg nem jelölt területfejlesztési „tanulmányaival". A régiót tehát három, a településeket pedig négy-négy fejlődési állapotsor jellemzi az egyes periódusokban. Feltételezik, hogy a régióra vonatkozó „minimális", „átlagos" és „maximális" fejlődési állapotsor bármelyik eleméhez kapcsolódhat bármely település „minimális", „átlagos", „maximális" és „telítettségi" állapota minden periódusban, véletlen alapon, de ez ellentmond az összhang szükséges követelményeinek (pl. minimálisan fejlődő régió, tetszőlegesen fejlődő települések). Ezeknek az alapoknak a problémái határozzák meg lényegében a 13, 14 tevékenységek értékelhetőségét is. A 24-gyei jelzett tevékenység eredményei két vonatkozásban problematikusak. Az egyik probléma a beruházási kereteket érinti. A három periódusra 1,6; 0,8 és 0,8 milliárd „mai" Ft beruházási keretet kaptunk. Ha ez a bontás megfelel a társadalom céljainak és teherbíró képességének, továbbá az árak stabilak, akkor a modell pénzügyi mérlegei jól orientálják (a linearitási hibáktól eltekintve) a beruházások időbeli elhelyezkedését. Az árak és arányaik viszont mozognak. így nehéz megítélni a régió egész gazdasági fejlődésének felvázolása mellett is, hogy pl. a mai 0,8 milliárd Ft szerkezetében és volumenében milyen beruházások teljesítését fedezi például a második periódusban és az akkori árarányok mellett megfelel-e a társadalmi célok kifejezése eszközének. Ezt a problémát a diszkontálás sem oldja meg. Ilyen körülmények között más szabályozókat kell keresni. A másik probléma a tiltó tarifákat érinti. Mint már korábban említettük, a tiltó tarifák a kielégítetlen kereslet tér- és időbeli szabályozását voltak hivatva betölteni az adott pénzügyi keretek között. Ennek a feladatnak akkor felelhettek volna meg, ha objektíven értékelik azokat a társadalmi „veszteségeket", melyeket az egész régió szenved el, ha valamelyik település, valamilyen igényét, valamely periódusban, pénzügyi keretek hiányában nem elégítik ki. Ilyen értékelő mutatók kidolgozására senki nem vállalkozott, ezért úgy döntöttünk, hogy egy provizórikus tarifarendszert építünk fel heurisztikus alapon, melyet később parametrikus vizsgálatokkal próbálunk finomítani. így előnyben részesítettük a nagyobb települést a kisebbel, a kommunális vizet az iparival, a későbbi periódust a megelőzővel szemben. Az előnyben részesítés magasabb büntető tarifában nyert kifejezést, de a tarifák egymásközötti aránya és nagysága több bizonytalanságot tartalmaz. A PÉCSI RÉGIÓ numerikus modellje a harmadik modellváltozatnak megfelelő, összetett célfüggvénnyel dolgozott. A függvény két részre bontható. Az egyik rész a lehetséges vízellátó rendszerek elemeihez tartozó beruházási és üzemelési költségek összegét, a másik pedig a kielégítetlen keresletek „büntetéseit" méri. A cél e két „költségtényező" összegének minimuma volt. Ez a célkitűzés jól szolgálná azt a követelményt, hogy az adott lehetőségeken belül a „legfontosabb" igények kielégítését a „legolcsóbb" vízellátó rendszer kiépítésével kell megvalósítani, de ez is csak korlátozottan érvényesülhetett. Az érvényesülés korlátozottságát egyrészt azok a problémák okozták, melyek-