Vízügyi Közlemények, 1973 (55. évfolyam)

2. füzet - Rövidebb közlemények és beszámolók

264 Kontur Gy.: A német felső-dunai gátak A gátvédelem a próbaköve a gát jóságának. A dunai gátrendszer már több árvizet megért. Jellemző volt két eset: A tűzpróbát 1954-ben állták ki, amikor néhány építési hiány napvilágra került. A következő években a hiányt pótolták és az árvízvédelemhez új segédeszközöket alakítottak ki és szereztek be. Az 1965. évi árvíz egyik gátszakaszon sem okozott a német Felső-Dunán komoly veszélyt, jóllehet három hónapig tartott és az 1954. évi maximális szintet helyenként magasságban is túlszárnyalta. A 300 km hosszú gát biztosítása hatalmas feladat volt, 300 000 homokzsákot töltöttek meg és helyeztek el. A különben jó organizációnál a felvigyázói munkakört rendkívül gyengén látták azonban el. Ennek következménye az lett, hogy a zsákok nagy részét ésszerűtlenül, vagy fölöslegesen helyezték el. Ezáltal,a saját tartalékukat kimerítették és az utánpótlást részben repülőgépen kellett az Északi-tenger vidékéről beszerezni. Az a tapasztalat, hogy a nehezen lemérhető veszedelmeknél a jó megoldásból is túl sokat alkalmaznak. Viszont kétségtelen, meg kell akadályozni, hogy a hibák a helyzetet rosszabítsák. Ezáltal előállhat, hogy a munkaerőt és a védelmi anyagot elpocsékolják, amire később áradó víznél sürgős szükség lenne. A tapasztalatokat az árvédelmi technikusoknak és az érdekelt községek polgármestereinek előadások keretében hozták tudomására. A legfontosabb megállapításokat nyomtatásban is összefoglalták. Három érdekes megállapítást az alábbiakban így foglalták össze : 1. Le kell számolni azzal a régi gyakorlattal, hogy minden egérlyukat, amelyből víz folyik és minden kis csúszást a mentett oldali rézsűn homokzsákkal kell lefedni. Ez ugyanis nemcsak anyagpocsékolás, de gyakran a töltésrézsű állékonyságát is rontja a szivárgási szint megemelésével, valamint a veszedelmes csúszásokat erőtanilag kedvezőbbé teszi. 2. Veszedelmesek azok a csúszások, amelyek a gátlábon túl, vagy a gátkoronán jelentkeznek. A megfigyelt ilyen csúszások legtöbbje talajtörés, amelynek tengelye a rézsűláb felett helyezkedik el. Ilyen esetben a gátvédelemnek a gátköröm mögötti terep leterhelését kell sürgősen megkezdeni. Felettébb megfontolandó a töltésrézsű felső részére vagy a gátkoronára még ideiglenesen is terhelést feltenni, karókat leverni, mivel ez elősegítheti a csúszást, vagy újabbakat vált ki. 3. Nagyobb csurgás megakadálgozását a víz felőli rézsűnél, pl. pézsmajáratok esetén, az árvíz alatt 6 X 3 m nagyságú 0,4 mm vastag és 1,3 g/cm

3 nehéz fóliával végezték, a rézsűn leengedve a fóliatekercset, amelynek végén acélcső volt. Ezt ugyan nem a legfontosabbnak, de jelenleg az egyetlen segítséget adó eljárásnak tartják. Az 1. ábra jól mutatja, hogy átszivárgásnál a csúszás megakadályozása miatt sokkal laposabb rézsüt kell alkalmazni. Gátállékonysági okokból a vízzárás áteresztő anyagú töltéseknél általában nem szükséges. Különleges vízzáró réteget ott alkalmaznak, ahol nagyobb mennyiségű szivárgóvíz nem kívánatos, avagy a vízelvezetés és szivattyúzása túl drága lenne. A szivárgó víz mennyiségét a mentett oldali részű hajlásának függvényében a 2. ábra mutatja. A szivárgás 1:3 hajlású rézsűnél 47,6%-kal kevesebb, mint egyébként ugyanolyan alak és feltételek mellett, de 1:1,5 hajlású mentett oldali rézsűnél. A gátmag vízzáróságának biztosítását a nagy költségek és a bonyolultság miatt csak egészen kivételesen alkalmazzák árvédelmi löltéseknél. A megoldása külső vízzáró réteg a víz felőli oldalon. A 3. ábra a gát vízáteresztő képességének változását mutatja be a víz felőli rézsűre különböző vastag vízzáró réteg felhordása esetén. A bemutatott példán a gát magassága 6 m, a koronaszélesség 3 m, a víz felőli rézsű 1:1,5, míg a mentett oldali rézsű hajlása 1:1,75. A gáttest és a rézsűn a vízzáró réteg szivárgási együtthatójának különbsége tízszeres, de a gáttest anyaga az egyik esetben 10~

2 vízáteresztő képességű tartományban van (felső görbe), míg a másik esetben 103 értékű. Az első esetben a nagyobb vízáteresztő képesség miatt érdemes vastagabb vízzáróréteget előállítani, mert ezzel jelentős lesz a relatív átszivárgás-csökkenés. A másik esetben az alsó görbén azt látjuk, hogy a vízzáró rétegnek 1 m-ről 2,5 m-re való megnövelésénél a vízzáróság alig javul a vízzáró réteggel el nem látott töltéshez képest. A részleges szádfalazás hatását erősen vízáteresztő és az 5 m vastag durva altalajnál a 4. ábra mutatja. Ha a gát talpának vízzáróvá tételét bármi oknál fogva nem tudjuk megoldani, az áteresztő képességet lényegesen csökkenthetjük a vízzáró rétegnek, mint paplannak a gátláb előtti elterítésével (5. ábra).