Vízügyi Közlemények, 1973 (55. évfolyam)

2. füzet - Jolánkai Gyula: Az árvédelmi töltéserősítések egyes kérdései

VITA Dr. Szepessy József hozzászólása dr. Gasser M. M. és Újfaludi László : Földgátak és árvédelmi töltések szivárgási ellenállása c. cikkéhez (Megjelent a Vízügyi Közlemények, 1972/4. számában) A cikk a homogén homoktöltés alvízi rézsűjét megbontó szivárgásnak a kritikus vízszintkülönbségét vizsgálta, többek között hidraulikus kismintákon. Szerzők kétféle homoktalajból 3 — 3 méretben megépített gát-mintán összesen hat kritikus magasságot mértek, az ebből levezetett képlet ahol: L = a gát talpszélessége (cm), H = a kritikus vízszintkülönbség (cm), C = a homokra jellemző állandó, a kétféle vizsgált talajra 1,7 cm, illetve 3,45 cm. Ha az összefüggést valóságos méretekre kívánjuk alkalmazni, irreális eredmények adódnak. Legyen pl. a mértékadó vízszintkülönbség H = 5 m. Ehhez a gát minimális talpszélessége (az egyensúly határán) durva homokból L = 720 m, középfinom homokból L= 1470 m = 1,47 km (!) értékűnek adódik. A képlet nyilvánvalóan hibás, bár valóságos méréseken alapul. A hiba okának legvalószínűbb magyarázata a cikk 5. ábráján található. A három, különféle méretű gáton elvégzett mérések egymással akkor vethetők össze, ha a három beépítés egymáshoz geometriailag hasonló, ha a három beépítés ugyanannak az (elképzelt) főkivitelnek a modellje. Itt azonban nem az volt a helyzet, bár az 5. ábra előtti szövegrész még azt a Á

a modell-méretarányt is megadja, amit hidraulikailag hasonló esetekre szoktunk alkalmazni. Az 5. ábra szerint a 20 — 40—60 cm magasságúra épített gáttestek ugyanazon a Г = 30 cm vastag, a gáttal azonos anyagú vízvezető altalajon álltak. Ha az egyes beépítéseket egy H

0 = 6 m magasra elképzelt főkivitel 1:300, 1:150, illetve 1:Í00 méretarányú modelljének tekintenénk, akkor ez azt jelenti, hogy a különböző beépítésekben a vízzáró réteg 3 m, 4,5 m, 9,0 m mélységben helyezkedett el. Nyilvánvaló, hogy egymástól ennyire eltérő eseteknek az áramképei is erősen különböznek egymástól, mérési eredményeik semmiképpen sem vethetők közvetlenül úgy össze, ahogy azt a cikknek a (2) egyenlet alapjául szolgáló 6. ábrája mutatja. Az elvégzett mérések tehát csak önmagukban vizsgálhatók a különböző méretű beépítések összevetéséből levont következtetések nem fogadhatók el. Meg kell említeni, hogy a (2) egyenlet alapjául a cikkben hivatkozott Dupuit féle vízhozamképlet sem fogadható el, mert annak fizikai alapjai hiányoznak: Az (L, H) koordinátájú pontok nem szivárgási vonal pontjai, a vízszintes vízzáró fekü nem H mélységben van stb. A cikk megemlíti, hogy a vizsgált 1:2 hajlású rézsű közel áll a homok természetes rézsűjéhez, laposabb rézsű esetleg erősen eltérő ,,C" értéket adhat. Sajnos a vizsgált talaj természetes rézsűjét nem mérték meg, de közelítésül felhasználható képletet ad az irodalom. Dr. Kovács György szerint

1 pl. a rézsűt megbontó vízszintesés ahol ß — я rézsű hajlásszöge: 1:2 rézsűé 26,5°, <p = a homok természetes rézsűje (pontosabban a belső súrlódási szöge), yt = a talaj száraz térfogatsúlya, y

v = a víz térfogatsúlya. 1 Kovács György: Szivárgó vízmozgás hatása szemcsés rétegek állékonyságára. Vízügyi Közlemények, (29) 1971/1.