Vízügyi Közlemények, 1973 (55. évfolyam)

2. füzet - Dégen Imre: A vízgazdálkodás társadalmi-gazdasági szerepének hidroökonómiai elemzése

144 Dégen Imre Ilyen több célú létesítmény például a Tiszalöki-vízlépcső és a hozzá kapcsolódó öntözőrendszer, amely elsősorban az öntözés és a tógazdaságok vízellátására létesült, de egyben megoldja az érintett térség belvízmentesítését, ugyanakkor a hajózás, a vízerő-hasznosítás, az ipari és a városi vízellátás érdekeit is szolgálja. Hasonló több célú létesítmény a most épülő Kiskörei-vízlépcső is. Ugyanakkor több célú, komlex létesítményrendszer a Sió csatornázása. A tervek hat vízlépcsőt irányoznak elő a Sión (ezek közül a siófoki már megépült, a dunai torkolatnál levő pedig épülőben van). A rendszer célja a Balaton vízszintszabályozása, a Duna árvizeinek távol tartása a Sió-csatorna alsó szakaszától, a Balaton vízkészletének növelése, 50 — 70 ezer hektár terület öntözése, az egész évi rendszeres hajózás feltételeinek létrehozása a Sión, végül járulékos villamosenergia-termelés. A vízgazdálkodás fogalma még nincs kellőképpen és egységesen definiálva. A vízgazdálkodás fogalmának eltérő értelmezése visszavezethető arra, hogy a vízgazdálkodás tevékenységi köre és fejlettsége az egyes országok természeti feltételeinek, társadalmi fejlődésének, termelési viszonyainak, gazdasági, műszaki és kulturális színvonalának függvénye. Ebből következett, hogy a vízgazdálkodást korábban hol a vízépítéssel, a vízművek létrehozására és üzemeltetésére felhasznált munkaeszközökkel, építményekkel, berendezésekkel, hol pedig az árvízvédelemmel vagy a mezőgazdasággal összefüggő vízi munkákkal azonosították. Hasonló volt a helyzet Magyarországon, ahol szinte a legutóbbi időkig az árvízvédelmet, majd a mezőgazdasági vízgazdálkodást azonosnak tekintették az egész vízgazdálkodással, mivel az ország természeti adottságaiból és korábbi agrár jellegű népgazdasági szerkezetéből következett, hogy történelmileg elsőként a vízgazdálkodásnak ezek az ágazatai alakultak ki és érték el a fejlődés viszonylag magas fokát. Később a vízgazdálkodás fogalmát kiterjesztették a vízkészlettel való gazdálkodásra, ezen belül is elsősorban a lefolyási viszonyoknak tározással való szabályozására. Más fogalmi meghatározások csak a nagy térségekre kiható vízgazdálkodási beavatkozásokat tekintik a „vízgazdálkodás" tevékenységi körébe tartozónak. Eszerint a vízgazdálkodást csupán a vízkivétel helye és minősége, a befogadókba bocsátott víz mennyisége és minősége érdekli. Az az út, amelyet a természetes körforgalomból kivont víz a földi körforgásba való visszatéréséig megtesz — e nézet szerint — kívül esik a vízgazdálkodás körén. Valójában azonban egyfelől a vízkészletek térbeli és időbeli eloszlása, mennyisége és minősége, másfelől a vizet felhasználó és a vízkártól megvédendő termelőerők és települések területi elhelyezkedése, a településen és az üzemen belüli vízfelhasználás, - tisztítás és — elvezetés mértéke, módja, időbeli változása, az üzemek termelési technológiája, szerves és kölcsönös összefüggésben van egymással. Vannak olyan nézetek is, hogy a vízgazdálkodás azoknak a termelő tevékenységeknek, munkafolyamatoknak az összessége, amelyek eredménye, terméke a társadalmi szükségleteknek megfelelően előállított víz. Ez a meghatározás a víz mint használati érték előállítása érdekében kifejtett termelőtevékenységgel azonosítja a vízgazdálkodást, ami annyiban helytálló, hogy a vízgazdálkodási tevékenységek legáltalánosabb végeredményét fejezi ki, de a fogalmat leszűkíti csupán a termelési folyamatra és annak termékére ; ez viszont nem határozza meg a tevékenység alapvető társadalmi célját és más lényeges elemeit. A magyar gyakorlatban jelenleg általában használt meghatározás szerint a vízgazdálkodás a természet vízháztartásának a társadalom szükségleteivel való optimá-