Vízügyi Közlemények, 1972 (54. évfolyam)
3. füzet - Végváriné Bede Ildikó: A mérnöki biológia figyelembevétele öntöző- és belvízcsatornák tervezése és üzeme során
312 Végváriné, Bede Ildikó с) Csatornamenti fásítás A partvédelem további mérnökbiológiai eszköze az öntöző- és belvízcsatornahálózat esetében a csatornamenti fásítás. Műszaki előnye a szélhatás elleni védelem (a defláció megakadályozása és a hullámzás csökkentése), amely hazai szélviszonyaink esetén, általában nem nagy jelentőségű. Ennek ellenére, mivel a gazdaságossági szempontok mindenképpen indokolják a csatornapartok fásítását (faanyag-szolgáltatás, a talajvízszint emelkedési veszély csökkentése, mezővédő erdősávként való hasznosulás, a párolgási veszteség csökkentése stb.) célszerű arra törekedni, hogy minden olyan esetben, amikor a csatornák mentén a szükséges területsáv rendelkezésre áll, a fasortelepítést elvégezzék. Mivel a hazai csatornamenti fásítás szempontjai még nem alakultak ki, s viszonylag kevés a felhasználható irodalmi adat, a következőkben egy — az eddigi irodalmi adatok [22., 23., 24., 25., 26., 27.] felhasználásával kidolgozott — javaslatot ismertetünk erre vonatkozóan. A szóbajöhető fajták megválasztása, sávösszetétel. Mindenekelőtt az alkalmazható sávtípusokat kell megvizsgálni. A nyitott (széláteresztő) típusú erdősáv alkalmazhatósága ez esetben kizárt, mivel az erdősáv egyik, a csatornaüzem szempontjából leglényegesebb előnye — a szél erejének csökkentése a talajközeiben — az alul nyitott erdősávok esetében nem érvényesül. Szóbajöhet tehát a zárt (tömör) sáv, amelyben lombos állapotban nyílások, hézagok nincsenek, vagy ezek a felületnek maximálisan 10%-át teszik ki, és a hézagos (áttört) sáv, amelyben a nyílások a felületnek 10 — 30%-át teszik ki. Mind a zárt, mind a hézagos típusú erdősávok létesítésénél több fafajtára van szükség annak érdekében, hogy a lombozat a földtől különböző távolságokban kezdődjék. Ugyanezen okból a sáv két szélén, esetleg a sáv közben is cserjéket célszerű telepíteni. Megjegyezzük, hogy a zárt típus esetén, amikor a talajszinttől egészen a felső koronaszintig zárt a lombozat, könnyen képződnek a védett oldalon fagyzúgok és hókatlanok, ez azonban a csatorna üzeme szempontjából nem jelentős. Szélesség szempontjából vizsgálva az erdősávok osztályozását, ha csak a rendelkezésre álló területsáv szélessége nem korlátlan, valószínű, hogy csak a 3—7 soros, 6—11 m szélességű, úgynevezett „keskeny" sávtípus telepíthető a csatornák mentén, hiszen a 8 — 10 soros közepes szélességű vagy a széles sávtípusok mintegy 12—30 m-es helyigénye általában nem elégíthető ki. Az alkalmazandó fajták megválasztása szempontjából elsődleges követelmény szintén annak a kérdésnek az eldöntése, hogy T milyen fajta-típusú sávokat létesítsünk e csatornák mentén, azaz mi legyen a védőerdősáv fő fája. Ez a fafaj képezi az erdősáv felső koronaszintjét. Kiválasztásánál tehát adott körülményeink között elsődleges szempont az erőteljes, gyors növekedés és a magasság. Ezt tekintetbevéve és az öntözőcsatornák menti termőhelyi viszonyokat elemezve legalkalmasabb fű fafajnak a nyár látszik. A hazánkban megtalálható nyárfa fajták 25—35 m magasságot; 0,60 —0,80 m vastagságot is elérnek, igen gyorsan, évente mintegy 1 m-t növekednek, és kiváló ipari faanyagot adnak. Megemlítjük, hogy népgazdasági terveink a hazai faszükséglet import nélküli biztosítása érdekében szintén a nyárfásítást kívánják meg elsősorban. A nyártelepítési és fásítási terv a jelenlegi mintegy 19 000 ha nyárterületet 1980-ra 188 410 ha-ra kívánja növelni, amelyből 32 554 ha nyárfatelepítés a vízügyi szakágazatra hárul.
