Vízügyi Közlemények, 1972 (54. évfolyam)
3. füzet - Sárváry István: A Budapesti termálvizek védőterülete
278 Sárváry István A hidrogeológiai védőterületnél kell visszatérni a már említett, radioaktív behatásokkal kapcsolatos kérdésre. Vizsgáljuk először azt, hogy a karsztba bejutó radioaktív anyagmennyiség hatása mikor jelentkezhet a hévíz-komponensben. Ehhez támpontot kell szerezni az alááramlásban résztvevő víz felszínalatti tartózkodásának időtartamára. Ha az alááramlási távolságot csak a Dunától legtávolabbi zuglói fúrásig veszsztik figyelembe, az alááramló, majd visszafelé áramló vizek úthossza (a két pont közötti távolság kétszerese) mintegy 14 km-nek adódik. Az alááramló legmagasabb hőfokú víz ezt az utat a 2b „Elsőrendű hidraulikai védőterület" című részben számított, szempontunkból veszélyesebb maximális átlagsebességgel mintegy 40 év alatt leszi meg. Ha az alááramlás távolságát a felszíni karszttól számítva 7 km-nél nagyobbnak tételezzük fel, még ennél is hosszabb időtartamokat kapunk. Meg kell jegyezni, hogy a becslésnél az alááramlás és a visszaáramlás sebességét azonosnak vettük, holott az alááramlás feltehetően nagyobb keresztmetszetben és így kisebb sebességgel történik. Az így kapott időtartamot még növelni kell azzal az idővel, amíg a felszíni karsztvíz és a belé került radioaktív anyag lejut a karsztvízszintig, majd onnan közel horizontális áramlással a felszíni karszt határáig. A Budai-hegységben megtett közel horizontális út hossza Vendel M. szerint többször 10 km is lehet. A fúrások esetében a becsült 40 éves idő fele is elegendő a hatás bekövetkezéséhez. Ennyi idő alatt a fertőzött víz elérkezhet a vízkivételi helyig. Ugyancsak rövidebb idő alatt jelentkezhet a hatás az alacsonyabb hőfokú Duna-menti feltöréseknél, egyrészt mert itt az alááramlás hossza kisebb lehet, másrészt mert ezek közvetlenül a hidegkomponens útján is kaphatják a szennyeződést. Fentiekből következik, hogy a vízgyűjtő területen a karsztvízbe keveredő radioaktív anyag reálisan veszélyeztelheti a budapesti hévizek tisztaságát. E szempontból főleg a hosszú felezési idejű izotópok veszélyesek. A becsült évtizedes nagyságrendű (másik szélső értékkel számolva több száz éves) átfutási idő egyben jelzi azokat a nehézségeket is, amelyek az egyes hatások vizsgálatánál, vízháztartási számításoknál jelentkeznek. E nehézségek különösen nagyok, ha meggondoljuk, hogy a számbajöhető tényezők figyelembevételével végzett hozammérések száma elenyésző, és hogy a „nyugalmi vízszinf'-mérések is alig néhány éve folynak rendszeresen. e) Termális védőterület Leczfalvy egyszerűsített számítás alapján 1,74.106 cal/cm 2>sec átlagos földi hőáram feltételezésével 615 km 2-ben, Vendel M. és Kisházi P. ennél nagyobb, 2.0-2,2-10-e cal/cm 2-sec földi hőáram-értékek felvétele mellett 1134 km 2, illetve 1031 km 2-ben állapítják meg azt a területet, amely szükséges ahhoz, hogy a budapesti hévforrásokban megjelenő karsztvíz (az átlagos évi középhőmérsékletnek megfelelő) eredeti hőfokáról a ténylegesen észlelt hőmérsékletűvé alakulásához szükséges hőmennyiséget folyamatosan elvonja. (Utóbbi két szerző a pilisi bányászat által felszínre emelt langyos vizeket is figyelembe veszi a számításnál, ez azonban — mint az a táblázatokból kiderül - csak minimális eltérést okozhat.) Mindkét számítás feltételezi, hogy a területen belül a teljes földi hőáram a karsztvíz felmelegítésére fordítódik. Ez a feltételezés a ténylegesnél mindkét esetben kisebb területet ad. A kétféle számítás eredményének eltérése nagyságrendileg nem jelentős. Ezért