Vízügyi Közlemények, 1972 (54. évfolyam)

2. füzet - Dávid László-Nagy László: Gondolatok a jövő század magyar vízgazdálkodásáról

116 Dávid L.—Nagy L. határozhatja meg a munkakörülményeket, ezáltal a munkáslétszámot és minőséget, végső fokon pedig a termelő egységek eredményességét. A hagyományos iparágak termelőkapacitásának növekedése és a technológiák változása mellett még külön említést kell tenni a szerves és szervetlen vegyipar fejlődéséről, s ezen belül számolni kell a biológiai tudományok előretörésével is, amely feltehetően — akár a gyógyászatban, akár az élelmiszeriparban kifejtett hatása révén — tekintélyes vízfogyasztóként lép be. Az idők során egyre belterjesebbé váló növénytermelés, az iparszerű mezőgazdasági üzemek szaporodása, a növekvő állattenyésztés,valamint a falusi lakosság kiterjedt vízellátása a mezőgazdasági vízigények jelentős emelkedésére hívja fel a figyelmet. A mezőgazdasági vízgazdálkodás fejlődése mindinkább a talaj optimális vízállapotának, illetőleg a talaj vízháztartásának szabályozása irányába mutat. Ez a — növénytermesztés és a mezőgazdasági vízgazdálkodás alapegységét alkotó — tábla felszín alatti öntöző és lecsapoló (drén) hálózatának együttes kiépítését fogja igényelni. A vízhasználók azonban nemcsak növekvő vízigényük révén, hanem egyre emelkedő szennyvízkibocsátásukkal is többletfeladatot rónak a vízgazdálkodásra. E feladat a jövőben egyre inkább növekszik. Megoldást a vízépítési kapacitás erőteljes bővítése mellett elsősorban az alkalmazott biológia fejlődésétől várhatunk. Külön figyelmet igényel az atomipar szennyvize, valamint a csomagolástechnika fejlődésével együttjáró műanyaghulladék eltávolításának, vízből való kiszűrésének problémaköre. Nem szabad figyelmen kívül hagyni a szintetikus mosószerek gyártásából és használatából keletkező szennyvizeket, valamint a növényvédő szerek talajvízre gyakorolt hatását sem. A szennyvíz megfelelő tisztítását nemcsak a víz ismételt felhasználhatósága, hanem a természeti környezet megóvása is szükségessé teszi. Az emberi élettér, a bioszféra — a levegő és a víz szennyezése révén — egyre kevésbé tudja kifejteni a társadalom szempontjából szükséges hatását, többek között azt, hogy az emberi szervezetet regenerálni képes. A természettel fokozottan kell foglalkozni, eredeti állapotát legalább megközelítően vissza kell állítani. Egy-két évtized múlva már társadalmi méretű általános követelmény lesz az emberi regenerálódáshoz szükséges vízparti üdülés, legyen az erdei patak, széles folyó, természetes vagy mesterséges tó mentén. A természetben töltött idő a munkakészség, az alkotótevékenység szinte pótolhatatlan forrása, amely mint termelési tényező is figyelmet érdemel. A vízgazdálkodással szoros kapcsolatban álló területfejlesztési tervek, és ezen belül a településhálózati tervek üdülőövezetek létesítését is előirányozzák. Célszerű azonban figyelembe venni a már ma is, és a jövőben egyre inkább jelentkező falunéptelenedési, tanyafelszámolási tendenciát. Ezek az elhagyott házak, távol eső, megüresedett települések a benne lakóknak megélhetést nem biztosítottak, az időszakos pihenés (vízparti üdülés) igényeit azonban megfelelően kielégíthetik, mint azt jól példázza számos európai országban tapasztalható hasonló törekvés. A víz — akár a Balatonra, akár a hévizekre, akár a Dunára, vagy a mesterséges tározókra gondolunk — jelentős idengenforgalmi vonzerő lehet, ha annak megjelenési formája, környezete és kulturált használati feltétele időben megvalósul. A gazdag hagyományokkal rendelkező fürdőkultúra, az ország hévízkészlete megköveteli, hogy fokozott gondot fordítsunk a hazai vízterápiás gyógymódok kifejlesztésére és az idegenforgalmi célokat is szolgáló fürdők fejlesztésére.