Vízügyi Közlemények, 1971 (53. évfolyam)

4. füzet - Öllős Géza: A harmadik szennyvíztisztítási fokozat

A harmadik szennyvíztisztítási fokozat 375 A táblázatból kitűnik, hogy az egyedülálló tónál a teriilet növelése a tisztítás mértékét viszonylag kisebb mértékben növelte (34%-ról 41%-ra). A nyári időszakban igen jelentős algatörneg távozott a vízzel együtt a tóból. Fitzgerald 8 sorbakapcsolt oxidációs tóról is tudósít [19], s megállapítja: a szervetlen nitrogén csökkentésének mértéke a nyári időszakban kb. 51%, a téli időszakban kb. 12% volt. A sorbakapcsolt tavak esetében a lebegőanyag és a BOI

s koncentráció az egyes tavakban folyamatosan csökkent: a 91 órás tartózkodási időtartam alatt a lebegőanyag 54%-kal, a BOI

5 48%-kal csökkent. A lebegőanyag koncentráció a legnagyobb mértékben az első két tó hatására csökkent. Nyáron gyakran jelentkezett úszó iszap is a tavakban. A sorbakapcsolt tavak nagy előnye éppen az, hogy a felszínre úszó iszap kevésbé keriil a tisztított szennyvízzel együtt a befogadóba. Összefoglalóan megállapítható: az ilyen, kis mélységű, aerob jellegű oxidációs tavak, mint harmadik tisztítási fokozatot képviselő rendszerek, üzeme tovább javítandó. Taylor W. vizsgálataiból [8] — amint várható is — azonban arra lehet következtetni, hogy a mélyebb (1,7—3,5 m) és hosszabb tartózkodási időt (pl. 17 nap) biztosító tavak a második tisztítási fokozatból kikerülő tisztított szennyvizet sokkal hatékonyabban képesek tovább tisztítani. A szóban forgó vizsgálatainál a lebegőanyag-tartalom pl. 16,6 mg/l-ről 2,8 mg/l-re csökkent. Az oxidációs tavak harmadik tisztítási fokozatként való alkalmazhatóságát tisztázandó kutatásokat tehát minden bizonnyal az ilyen mélyebb tavakkal kapcsolatban célszerű elsősorban folytatni. (Kiderül ez a tanulmány további részéből is.) Ezekkel a nitrogénvegyületek eltávolításának a lehetősége is fokozottabban biztosítható, bár az aerob jellegű tavak sikeres alkalmazása is közismert (Mőlder Maastik). :t. A nitrifikáció és a denitrifikáció a biológiai szennyvíztisztítás esetében A szervetlen nitrogén- (és foszfát) vegyületek szerepe a befogadók eutrofizálódása szempontjából jól ismert. A szennyvízből való bizonyos mértékű kivonásuk a legtöbb esetben fontos feladatnak tekintendő. Az előzőekből kitűnt, hogy a tárgyalt harmadik tisztítási eljárások zöme a foszfor- és nitrogénvegyületek hatékony mértékű eltávolítására nem képes. A következőkben azokat a lehetőségeket tekintjük át, amelyekkel a nitrit, nitrát és a foszfor hatékonyabb eltávolítása remélhető. Bármilyen eljárásról is legyen szó, a nitrogéneltávolítás alapját a nitrifikáció vagy a denitrifikáció képezi. Ezért először ezzel a két fogalommal kapcsolatos alapismereteket újítjuk fel. A nitrogén a házi szennyvizekben és a mechanikailag tisztított szennyvizekben túlnyomóan szerves kötésben, karbamid, fehérje és egyéb ammóniumvegyület alakjában fordul elő. Oxidált állapotú nitrit vagy nitrát az ilyen szennyvízben egyáltalán nem vagy elvétve, ill. rendszerint csak nyomokban fordul elő. A nitrifikáció két lépcsőben zajlik le [11]. A nitrosomonas baktériumok tevékenysége révén, az ammónium nitritté és a nitrobaktériumok révén a nitrit nitráttá oxidálódik. A nitrifikáló baktériumok autotrof mikroorganizmusok, vagyis ezek szervetlen szénvegyületből (mint a széndioxid, bikarbonát) képesek sejtjei-