Vízügyi Közlemények, 1971 (53. évfolyam)
4. füzet - Öllős Géza: A harmadik szennyvíztisztítási fokozat
A harmadik szennyvíztisztítási fokozat 363 jából valóban érdemes-e bevezetni. A döntés valamely szóban forgó felszíni vízrendszerre nézve tehát elsősorban a P és N-házlartás mennyiségi adatainak elemzése alapján hozható meg. Örvendetes tény, hogy a szóban forgó témakörben már a múltban is számos hazai kezdeményezés, kutatás történt. Utalok például dr. Sebestyén Olya publikációira, Pásztó Péter Magyar Hidrológiai Társaságban elhangzott előadására, dr. Felföldy Lajos és Tóth László kutatásaira és publikációira, Csanády Mihály és Gregács Margit szennyvízoxidációs tavakkal kapcsolatos publikációira, továbbá a MTA Vízellátási és Csatornázási Albizottsága egyik 1970-ben tartott ülésén szereplő előadásokra és megbeszélésre. E helyen is célszerű utalni a közelmúltban bevezetett szennyvízbírság rendeletre (40/1969 Korm. sz. rendelet), amely az állóvizek és a tározók vízgyűjtőjén a nitrát- és foszfátvegyületek csökkentésére irányuló tervszerű tevékenységet követelményként írja elő. Ezek a hazai megnyilvánulások is csak megerősítik, hogy a harmadik szennyvíztisztítási fokozat ügye, annak elméleti és gyakorlati vonatkozásainak részletes kiművelése, vízgazdálkodásunk keretében nagyon időszerűvé válik. A tanulmány az ilyen jellegű ismeretek elmélyítésének ügyét kívánja szolgálni. 2. A harmadik tisztítási fokozathoz alkalmazható eljárások áttekintése Az eljárások (a tisztítás szempontjából legkiemelkedőbb értékű folyamataikat véve alapul az osztályozásnál) három fő csoportba sorolhatók. Ezek mechanikai, biológiai, kémiai eljárások. Itt célszerű megemlíteni: a harmadik tisztítási fokozat sikeres végrehajtásához alapvető fontosságú, hogy a második tisztítási fokozat jó hatásfokú tisztítást — mintegy előkezelést — eredményezzen. A következőkben az egyes eljárásokat részleteiben mutatom be, külön kiemelve a kutatási eredményeket és az üzemi tapasztalatokat. a) Mechanikai eljárások A mikroszürő A mikroszűrő szerkezeti kialakításának és működésének elvét az 1. ábra szemlélteti [ÍJ. A berendezés magvát, mint a víztisztítási technológiánál, úgy itt is, vízszintes tengely körül forgó dob alkotja. A dobfelület finom lyukméretű szitaszövet. Az utóülepítőből származó szennyvíz a dob nyitott végén áramlik be és belülről kifelé szűrődik át a szitaszöveten. A dob másik vége zárt. A szitafelület belső oldalára kiszűrődött szennyezőanyagokat a dob felett elhelyezett perforált csőből nagy nyomás hatására lefelé áramló állandó vízsugarak öblítik le. Öblítő vízként a mikroszűrő szűrt vizét használják. Az újabb szennyező anyagokat is tartalmazó öblítővizet az előülepítőbe vezetik vissza. Ennek mennyisége a szűrt víz kb. 5%-a. A vízsugarak mellett a szitafelületre erős ibolyántúli sugarakat bocsátanak, hogy ezáltal a szitafelületen a biológiai hártya keletkezését megakadályozzák. A szitafelületen az átáramlás sebességét a szitaellenállás szabja meg, amely nagyságrendileg 15 cm lehet (a szitától, a lebegőanyagok fajtájától és koncentrációjától függően). A 2. ábra összehasonlítás céljából, példaként a csepegtetőtestet, az utóülepítőt, majd a mikroszűrőt elhagyó tisztított szennyvíz tisztítási mértékét — annak 3*
