Vízügyi Közlemények, 1971 (53. évfolyam)

4. füzet - Öllős Géza: A harmadik szennyvíztisztítási fokozat

A harmadik szennyvíztisztítási fokozat 363 jából valóban érdemes-e bevezetni. A döntés valamely szóban forgó felszíni víz­rendszerre nézve tehát elsősorban a P és N-házlartás mennyiségi adatainak elem­zése alapján hozható meg. Örvendetes tény, hogy a szóban forgó témakörben már a múltban is szá­mos hazai kezdeményezés, kutatás történt. Utalok például dr. Sebestyén Olya publikációira, Pásztó Péter Magyar Hidrológiai Társaságban elhangzott előadá­sára, dr. Felföldy Lajos és Tóth László kutatásaira és publikációira, Csanády Mihály és Gregács Margit szennyvízoxidációs tavakkal kapcsolatos publikációi­ra, továbbá a MTA Vízellátási és Csatornázási Albizottsága egyik 1970-ben tartott ülésén szereplő előadásokra és megbeszélésre. E helyen is célszerű utalni a közelmúltban bevezetett szennyvízbírság rendeletre (40/1969 Korm. sz. rendelet), amely az állóvizek és a tározók vízgyűjtőjén a nitrát- és foszfát­vegyületek csökkentésére irányuló tervszerű tevékenységet követelményként írja elő. Ezek a hazai megnyilvánulások is csak megerősítik, hogy a harmadik szennyvíztisztítási fokozat ügye, annak elméleti és gyakorlati vonatkozásainak részletes kiművelése, vízgazdálkodásunk keretében nagyon időszerűvé válik. A tanulmány az ilyen jellegű ismeretek elmélyítésének ügyét kívánja szolgálni. 2. A harmadik tisztítási fokozathoz alkalmazható eljárások áttekintése Az eljárások (a tisztítás szempontjából legkiemelkedőbb értékű folyamatai­kat véve alapul az osztályozásnál) három fő csoportba sorolhatók. Ezek mechanikai, biológiai, kémiai eljárások. Itt célszerű megemlíteni: a harmadik tisztítási fokozat sikeres végrehajtásához alapvető fontosságú, hogy a második tisztítási fokozat jó hatásfokú tisztítást — mint­egy előkezelést — eredményezzen. A következőkben az egyes eljárásokat részleteiben mutatom be, külön ki­emelve a kutatási eredményeket és az üzemi tapasztalatokat. a) Mechanikai eljárások A mikroszürő A mikroszűrő szerkezeti kialakításának és működésének elvét az 1. ábra szemlélteti [ÍJ. A berendezés magvát, mint a víztisztítási technológiánál, úgy itt is, vízszintes tengely körül forgó dob alkotja. A dobfelület finom lyukméretű szitaszövet. Az utóülepítőből származó szennyvíz a dob nyitott végén áramlik be és belülről kifelé szűrődik át a szitaszöveten. A dob másik vége zárt. A szitafelület belső oldalára kiszűrődött szennyezőanyagokat a dob felett elhelyezett perforált csőből nagy nyomás hatására lefelé áramló állandó vízsugarak öblítik le. Öblítő vízként a mikroszűrő szűrt vizét használják. Az újabb szennyező anyagokat is tar­talmazó öblítővizet az előülepítőbe vezetik vissza. Ennek mennyisége a szűrt víz kb. 5%-a. A vízsugarak mellett a szitafelületre erős ibolyántúli sugarakat bocsá­tanak, hogy ezáltal a szitafelületen a biológiai hártya keletkezését megakadályoz­zák. A szitafelületen az átáramlás sebességét a szitaellenállás szabja meg, amely nagyságrendileg 15 cm lehet (a szitától, a lebegőanyagok fajtájától és koncent­rációjától függően). A 2. ábra összehasonlítás céljából, példaként a csepegtetőtestet, az utóülepí­tőt, majd a mikroszűrőt elhagyó tisztított szennyvíz tisztítási mértékét — annak 3*

Next

/
Oldalképek
Tartalom