Vízügyi Közlemények, 1971 (53. évfolyam)

3. füzet - 6. Az 1970. évi tiszavölgyi árvíz elleni védekezés módszertani kérdései - 6.4. Karászi Kálmán: Új anyagok és módszerek a védekezésben

:236 A védelem módszertani kérdései és a Középtiszavidéki Vízügyi Igazgatóságoknak az az intézkedése, mellyel Thompson mérőbukók segítségével rendszeresen mérték egy előre kijelölt szakasz fakadó és átszivárgó vizeit. A Tiszántúli Vízügyi Igazgatóság a Tisza-bal parti védtöltés 4:070—50 + 700 szelvényei között végzett fakadó víz mennyiségi megfigyeléseket. Nyolc mérőbukót helyeztek el, s ezek alapján az I. táblázat szerinti megfigyelési eredményre jutottak. Az adatok összevetéséből látható a hosszantartó árvíz közvetlen hatása a szivárgó vízhozam növekedésére. A Középtiszavidéki Vízügyi Igazgatóság a VII. árvízvédelmi szakaszon végzett hasonló jellegű méréseket. A fakadó vizek mérés útján történő meghatározásának nagy hordereje van az elvezető hálózat méretezése, a várható elborítások mértékének meghatározása tekintetében, valamint annak a műszaki vitának eldöntésében is, hogy a fakadó vizeket kell-e, lehet-e, és milyen mértékben szükséges elvezetni. Feleletet adhat a mérés sorozat arra is, hogy mennyiben tekinthetők gazdaságosnak és indokoltnak a fakadó vizek fellépését megakadályozó, elképzelt és egyébként költséges beavatkozások (résfal építés, vízoldali szigetelő paplanozás stb.). Éppen ezért e módszer széles körű alkalmazása a későbbiekben mindenképpen javasolható. 2. Az árvízi jelenségek feltárása és megítélése A védelmi beavatkozások eredményessége döntő részben függ attól, hogy a beavatkozásra okot szolgáltató jelenség jelismerése megfelelő időben történt-e, veszélyességének minősítése valóságos volt-e, s jól volt-e megválasztva az elhárítás módja. Mivel a káros jelenségek átlalában valamilyen szivárgási folyamatra vezethetők vissza, elsősorban ezeknek helyes értékelése határozza meg a védekezés milyenségét és terjedelmét. Ismeretes, hogy a Tiszavölgyi töltések fokozatos fejlesztéssel érték el mai méreteiket. Az építés egyes fázisainak határvonalai, annak ellenére, hogy gondos építési munkával készültek a töltés fejlesztések, ma is felismerhetők. A nem teljes mértékben eltávolított humusz, az ebben lejátszódó fizikai és kémiai változások, a töltéstesten belül nagyobb vízáteresztő képességű rétegeket képeznek. Ezeken a rétegeken keresztül talál a víz utat, s keletkezik az ún. kontúr szivárgás. Ebbe a kategóriába sorolható a kiterjedten megjelenő talpszivárgás is. A fokozatosan végrehajtott töltés erősítések, padka építések, majd a későbbiek során a padkáknak lapos rézsűvé történt átalakítása, a töltéstestben olyan inhomogenitást eredményezett, mely rendkívül nehézzé teszi a szivárgási jelenségek okának, veszélyességének külső szemlélettel történő megítélését. A korábbi árvizek során az árvízvédelmi töltések viselkedésére, az azokban lejátszódó folyamatokra vonatkozó elméletre, a jelenségek jellegére és a jelenségeket befolyásoló tényezők nagyságrendjére utaló észlelési, mérési adatok nem álltak rendelkezésre. A beavatkozásokra vonatkozó döntések meghozatalában szinte kizárólag a helyi tapasztalatok nyújtottak támpontot. Elkerülhetetlen volt így a megítélés szubjektivitása, amelyből eredően, felesleges beavatkozások születhettek, esetleg elmaradtak, vagy késve történtek meg a szükséges intézkedések. Az 1965-ös dunai árvíznél megindult, majd az 1970-es tiszai árvíznél általánossá vált az az eljárás, mely a töltéstest és a hozzá csatlakozó talaj-tömb feltárásá-