Vízügyi Közlemények, 1971 (53. évfolyam)
3. füzet - 6. Az 1970. évi tiszavölgyi árvíz elleni védekezés módszertani kérdései - 6.1. Vágás István: Az előrejelzés megbízhatósága
:200 A védelem módszertani kérdései 5. Az akkor Győrben működő dr. Károlyi Zoltán a Vízügyi Igazgatóság védelmi központjában Az Alsótiszavidéki Vízügyi Igazgatóság szegedi védelmi központja a budapesti vízjelző szolgálattól függetlenül meghatározta a legfontosabb vízmércéken a várható tetőzés magasságát. A vidéki előrejelzések jónak bizonyultak. Lászlóffy értékelése szerint: „a Vízjelző Szolgálat szakembereit, akik számadatokkal dolgoznak és közvetlen tapasztalatból alig ismerik a folyókat", megzavarta (1954-ben) a bécsiek előrejelzési hibája [9[. A bekövetkezett mozzanatok 1954. évi és 1970. évi párhuzamba állítása mutatja, hogy az első esetben két ellenőrzetlen, ill. okságilag fel nem derített „kedvező" adat, a második esetben pedig egyetlen, magasságilag ellenőrzetlen „kedvező" adat keltett indokolatlan optimizmust. A védekezés érintett központjaiban mind a két idézett esetben reálisabban ítélték meg a helyzetet. 1970-ben túlságosan is sokat kockáztattunk volna, ha ugyanazt a hibát másodszor is elkövetjük. A május 11 —13-i esőzésekből május 14-én megkezdődött marosi áradásról az információk fokozatos kiépülése után az Alsótiszavidéki Vízügyi Igazgatóság Gyulafehérvár, Soborsin, Radna, Arad, Pécska, Perjámos és Nagylak vízmércéjén észlelt 2—4 óránkénti adatokat kapta meg a román vízügyi szervektől. A gyulafehérvári, május 15-én bekövetkezett 928 cm-es tetőzés után (addigi LNV = 561 cm) Soborsin vízmércéjén május 17-én 610 cm volt a tetőzés (addigi LNV = 550 cm). Az ezt követő aradi tetőzés május 18-án 689 cm-es, a 704 cm-es LNV alatti értéke az információ vétele után eléggé megmagyarázhatatlannak tűnt, annál is inkább, mert a vízállás 3,20—3,30 m nagyságú, egy napot sem igénybe vevő viszonylagos emelkedése Aradon sem mutatott arra, hogy Soborsin után itt már az árhullám lényegesebben el tudott volna lapulni. Arad vízállásadatait a tetőzést illetően tehát legjobbnak tartottuk figyelmen kívül hagyni és ennek helyettesítésére az Arad alatti román vízmércékről kapott vízállásokat igyekeztünk felhasználni. A vízhozamgörbére tekintve Soborsinnál 2500—2700 m 3/s tetőző vízhozamot is valószínűsíteni lehetett, ebből tehát az árhullám hevességét is tekintve, Makóra vonatkozóan a 650 cm-es tetőző vízállás egyértelműnek tűnt. Rövidesen azonban még pontosabb előrejelzési lehetőséghez is jutottunk. A perfámosi vízmércéről ismeretes volt, hogy a makói vízmércén várható vízállásoknak meglehetősen jó előképét szolgáltatja. Ennél a heves áradásnál megengedhettük azt a közelítést, hogy a perjámosi árhullámképet, amely május 19-én reggel gyakorlatilag már ismeretes volt, minden változtatás nélkül helyezzük át Makóra. Ebből következett 630 cm-es makói előrejelzésünk, május 19-én délben. Minthogy 1932-ben Arad és Makó között a tetőzés levonulása 40 órát vett igénybe, 1970-ben azonban már a perjámosi vízmércén bekövetkezett adatokból láthatóan ez a levonulás lassabb volt, a makói tetőzést néhány órával előbbre vártuk, mint ahogy az végül május 20-án 22 órakor 624 cm vízállás mellett következett be. Arad és Makó között 62 órát vett igénybe az árhullám levonulása, és Makón a maximális vízhozam az elvégzett mérések szerint megközelítette a 2400 m 3/s-ot. Makó vízmércéjére tett előrejelzésünk következménye volt — további más okok mellett — a Területi Bizottságnak az a határozata, amely Makó város és a közeli községek lakosságának kitelepítésére vonatkozott. Május 22-e után az árvízvédekezés figyelme az Alsó-Tiszára összpontosult. Az északkeleti vízfolyások — Felső-Tisza, Szamos, Kraszna, Túr, Batár — nagy árhulláma június elején fenyegetett tetőzéssel Szeged körzetében. Szeged város és a Alsó-Tisza vidék szempontjából több lényeges okból is fontossá vált a várható tetőzés minél nagyobb időelőnyü előrejelzése. Ugyanis:
