Vízügyi Közlemények, 1970 (52. évfolyam)

1. füzet - Mikó István-Kvasz Jenő: A debreceni löszháti öntözés irányelvei

A debreceni löszháti öntözés 87 Másodsorban rámutatunk arra, nem véletlenül említettük, hogy ismertetésünkben „felvázoljuk" elképzeléseinket. Az agronómiai alapelvek elfogadása elsősorban az agrárszakemberek pozitív, illetve negatív irányba történő állásfoglalásától függ. A műszaki megoldások realizálása viszont az ipar felkészültségétől és az új termékek bevezetésével szemben mutatkozó rugalmasságuknak függvénye. Bár alapelveink és műszaki megoldásaink — véleményük szerint — műszakilag megalapozottak és megoldhatók, de tőlünk független és ezáltal nem befolyásolható tényezők ismerete nélkül csak felvázolásról beszélhetünk. Harmadsorban előre bocsátjuk, hogy az irányelvek összeállításánál számoltunk az utóbbi évtizedek rohamos technikai fejlődésével, melynek a műszaki berendezések és ezen belül az öntözéssel kapcsolatos anyagok és felszerelések is — nem beszélve az öntözés irányelveinek esetleges teljes megváltozásáról — az elavulás veszélyének vannak kitéve, „erkölcsileg kopottá" válnak. Ez a szemléletmód a tervezőket arra indítja, hogy a beépítendő anyagoknál és szerkezeteknél ne törekedjenek mindenáron az igen hosszú élettartamú anyagok kiválasztására, hanem ebben a vonatkozásban bizonyos engedményeket tegyenek elsősorban költségmegtakarítás céljából. Az anyagok ugyanis „erkölcsileg" hamarabb válnak kopottá, mint azt anyagjellemzőik egyébként meghatároznák. Ezeknek a gondolatoknak az előrebocsátása után még egyszer tömören összefoglalnánk a debreceni löszháti öntözés irányelvét: A mezőgazdasági üzemek igényeinek messzemenő kielégítése céljából — bevonva lehetőleg az öntözésre alkalmas területek minél nagyobb százalékát — tértől és időtől függetlenül meg kell teremteni az öntözés lehetőségét, és biztosítani az optimális mennyiségű öntözővíz felhasználását ott, ahol az, az adott időpontban a társadalmi többlettermék előállításában a leggazdaságosabban hasznosul. Ennek az alapelvnek a leggazdaságosabb megoldása azonban szükségessé teszi a már korábban kialakult és jelenlegi gyakorlatban elfogadott, illetve felhasznált fajlagos kiépítettség, hidraulikai méretezési módszerek, valamint anyagok, berendezések és felszerelések átértékelését. A fajlagos kiépítettség tekintetében 0,15—0,17 1/s/kh értéket javasolunk alkalmazni. Az öntözőberendezések méretezését úgy végezzük, hogy a terület 50%-án, mértékadó esetben a jelenleg szokásosan alkalmazott üzemidő alatt a 60 mm kiadagolása is lehetséges legyen. A hidraulikai méretezés során feltétlenül alkalmazni kell az elektronikus számítógépre kidolgozott lineáris programozáson alapuló méretezési eljárást. Az eljárás biztosítja az adott csőhálózat csőátmérőinek optimális kiválasztását, ugyanekkor lehetőséget nyújt a leggazdaságosabb nyomvonalváltozat kiválasztására is [11]. Az új anyagokra nézve feltétlenül javasoljuk — különös tekintettel a műanyag csövekre — tervezési és műszaki szabványok, illetve legalábbis irányelvek kidolgozását, mert — bár az ipar igen biztató közléseket tett a gyártás tekintetében — az új anyagok műszaki paramétereinek egyértelmű, szabványban rögzített értékei nélkül tovább haladni nem lehet. Néhány szóban utalunk még a nyomásközpontok fejlesztési lehetőségére is. Külföldön egyre inkább tért hódítanak a szabadtéri szivattyútelepek, ahol a költséges magasépítés és a járulékos költségek igen lecsökkenthetők. Ezeknek a típusoknak az alkalmazása elsősorban a megfelelő szabadtéri szivattyútípus kiválasztásától függ. Megemlítjük még a gazdaságosság, illetve gazdasági számítások kérdését. Szándékosan nem boncolgattuk részletekbe menően a gazdaságosság kérdését, mi-