Vízügyi Közlemények, 1970 (52. évfolyam)

4. füzet - Rövidebb közlemények és beszámolók

Nguyen Quoc Cai: Észak-Vietnam vízgazdálkodása 535 főként a rizs). Az öntözés a földművelés alapja, éppen ezért az öntöző csatornák építése már 2000 évvel ezelőtt megindult. A szántóterület 80%-át rizs foglalja cl. Az éghajlat 2 — 3 termés évenkénti betakarítását teszi lehetővé. A föld felhasználási együtthatója, azaz a termések évenkénti száma, az utóbbi időben átlagosan 1,6 szinten mozog. Nyáron általában a csapadék bőséges és az öntözésre télen kerül sor. Az öntözést megnehezíti, hogy a területnek csak kis részét lehet gravitációsan öntözni, ugyanakkor az öntözés gépesítése még viszonylag alacsony lokú. Mivel a sík vidékek elsősorban a folyók árterületein fordulnak elő, az utóbbi 100 évben 1000 km-es töltéshálózatot hoztak létre a folyók mentén az öntözhető terület megvédésére. A rizsnek 2 főtermését takarítják be, a májusit, amely októbertől fejlődött júniusig, valamint az októberit, amely júniustól októberig fejlődött. Mivel időben mindkét termés átfedi egymást, az első 1 — 2 hónapban a rizst palánta-ágyásokban termesztik, majd kézzel ültetik át a termő területre. A májusi rizs a téli száraz időszakban vegetál, ezért termésének legfőbb problémája a nedvesség biztosítása. Az októberi rizs ugyanakkor az esővízből táplálkozik és a sok csapadék miatt a rizs növekedésének legfőbb nehézsége az elárasztás meggátolása. Kamisev szovjet szakértő vietnami viszonyok között a rizs vízigényére a következő adatokat adja: Májusi rizs Októberi rizs Párolgás 3 660 3 990 Transpiráció 2 200 2 200 Szivárgás 4 500 6 800 Termésképzés 1 580 1 700 Vízigény összesen: 11 940 14 140 Csapadék 4 500 13 140 Átlagos víznorma 7 500 1 500 Az ún. csökkentett elárasztásos módszert használják, a víz a rizsföldeken 10 — 15 cm vastagságban csak a növekedés időszakában áll, a palánta ágyasokban, valamint az aratás idején a talajt csupán nedvesen tartják. Az öntözőrendszerek növekedése a népi hatalom megszilárdulásának idején lett rohamos. Még 1955-ben 922 000 hektárt öntöztek, 1960-ban 2 024 000 hektárt, míg 1965-ben 2 464 000 hektárt. Az új öntözőrendszerek közül a legnagyobb, a Bakhinghaj 150 000 hektár területű. Az összes öntözött területnek több mint a felét korszerű mérnöki létesítményekkel öntözik. Az alapvető távlati feladatok az öntözés területén a nagyobb öntözőrendszerek kiépítése a síkságokon, dombvidéki tározókkal a vízjárás kiegyenlítése, valamint az öntözési munkák gépesítése és villamosítása. Számos víztározót is építettek, amelyek közül a 20 millió köbméter körüliek az uralkodóak, figyelembe véve, hogy ezek helyezkedhetnek el az öntözőtelepek közelében. Az öntöző szivattyútelepek közül a mintegy 10 000 hektárt ellátó 10 — 30 m

3/s vízszállítású közepes szivattyútelepek terjedtek el, amelyekhez 20 km nagyságrendű főcsatornák csatlakoznak. A rizsen kívül fontos termék a kukorica, amelynek vízszükséglete kb. 0,7 l/s, /hektár. Lecsapolás A sok csapadék, amely nagy intenzitással és hosszú időn keresztül esik, igen nagy elöntéseket és belvizet eredményez. A belvízrendezést a termőterület mintegy 70%-án oldották meg. A belvíz általában a folyók magas vízállásával esik egybe, amikor a szintkülönbség átlagosan 7—8 méter. Ezért a külvizeket el kell választani a belvizektől és lehetőleg vissza kell tartani. Üjabban nagy teljesítményű szivattyútelepek is épültek, amelyek visszaállítása eléri az 50 — 60 m

3/s. A csapadékból származó fajlagos vízhozam 3 — 4 l/s, ha értékek között ingadozik. A mezőgazdasági vízgazdálkodás létesítményeinek fejlődését gátolja, hogy építésük a termőtalajból viszonylag sokat vesz el, egyes helyeken a termőterület 5— 10%-át.