Vízügyi Közlemények, 1970 (52. évfolyam)
4. füzet - Kienitz Gábor: A belvízhullám-leképzés gyakorlati felhasználásának kérdései
472 Kienitz Gábor nem csak a lefolyástalan belvízfoltra, hanem annak vízgyűjtőjére is kiterjesztjük megfigyeléseinket. Az összegyűlt S 0 vízmennyiség és С kiváltó csapadéka hányadosának százszorosa ugyanis az ugyancsak kutatott ß belvízfolt-hányad. A belvízfolt-láncok k l kifolyási tényezője a fizikai hidrológiai mérésekkel való meghatározás és a fizikai tartalomtól elszakadó optimalizáció határán fekszik. Ha egy konkrét belvízfolt-láncot vizsgálunk, mint azt a 2. fejezetben bemutattuk (lásd 2. ábra), akkor fizikai tartalma van és értéke számszerűen meghatározható. Amikor azonban egy öblözet egy adott belvízhullámával foglalkozunk, amely nagyszámú belvízfoltlánc vízhozamainak összeadódásából jön létre, már nem tulajdoníthatunk neki ugyanilyen fizikai jelentőséget, hanem a sok belvízfolt-láncban végbemenő folyamatokat az összhatás szempontjából jellemző tényezőnek kell tekintenünk. k, értékeit tehát leghelyesebb olyan mért lefolyási adatokból visszafelé kiszámítani, amelyek szabad összegyülekezés körülményeire vonatkoztak (vagyis, ahol a csatornák vízszállítása még távol volt maximális vízszállító-képességüktől és így a visszaduzzasztó vízszínek nem befolyásolták a belvízfolt-láncokból történő kifolyásokat). A Mirhó —Gyolcsi belvízöblözet leképzett belvízliullámainál is az 1966. évi télvégi belvízhullám adataiból ilyen módon számított k L értékeket használtuk fel a ki = eS~ a (9) kapcsolat megállapításánál (ahol S a belvízfolt-lánc foltjaiban tározott vízmennyiségek átlaga, £ és со pedig állandók). A k[ tényezőt, illetve a (9) kapcsolat szerint állandóit tehát egy-egy belvízhelyzetre vonatkozóan a mérési adatokból, az eljárás képleteinek felhasználásával visszafelé számítva célszerű meghatározni. Ezzel elérkeztünk a paraméterek optimalizációval történő megállapításának problémájához. Az eljárás paramétereinek nagyobb része olyan, hogy értékeik fizikai értelmezés szempontjából, bizonyos határok között változva, egyformán jóknak tekintendők. Nyilvánvaló, hogy a lehetséges értékek közül azokat kell szerepeltetni, amelyek együttesen a legjobb eredményeket szolgáltatják. Ez a paraméter-optimalizáció az ismert input és output értékek felhasználásával különféle módszerekkel érhető el. A legegyszerűbb a belvízhullám-leképzés ismétlése a paraméterek tapasztalati meggondolások szerinti változtatásával oly módon, hogy a gépi számítású és az észlelt hullámok vizuális megítélés szerint minél közelebb kerüljenek egymáshoz (az eljárás eddigi alkalmazása során ezt az utat követtük). De megadhatók a paraméter-optimalizáció matematikai feltételei is, amikor az egyes paramétereknek rendre megkeressük — bizonyos határok között — az eredmény szempontjából legkedvezőbb értékét. A „legkedvezőbb" meghatározás különféle feltételeket jelenthet; pl. a gépi számítású és észlelt vízhozamértékek valamilyen függvényértékei közti eltérések minimálissá tételét. Az ilyen jellegű optimalizálás azonban viszonylag nagy kapacitású gépet kíván meg, tekintettel arra, hogy már maga a gépi program is igen bonyolult és kapacitásigényes. Ennek az útnak a gyakorlati követése tehát igen szorosan összefügg a hazai számítógéppark fejlődésével. Meg kell jegyezni, hogy paraméter-optimalizáció esetén figyelemmel kell lennünk arra, hogy vajon a vizsgált belvízhullám szabad, vagy visszaduzzasztott körülmények között folyt-e le (utóbbi esetben valamely csatornaszelvény korlátozó hatása folytán már befolyásolttá vált a belvízfolt-láncokból való kifolyás). Bizonyos paraméterek csak szabad körülmények fennállása esetén optimalizálhatók, míg
