Vízügyi Közlemények, 1970 (52. évfolyam)

2. füzet - Dávidné Deli Matild-Kovácsné Dombi Mária: A vízigények hazai reprezentációs vizsgálata és annak eredményei

230 Lászlóffy Woldemár Kormánybiztosság feloszlása után a Földművelésügyi Minisztériumba hívták be szolgálattételre, ahol a vízügyi műszaki főosztály halászati ügyosztályán folytatta működését. Hamarosan kerületi felügyelő lett, majcl átvette a tervezési és építési osztály vezetését és 1945-ben a vízügyi szolgálat legfőbb vezetőjévé nevezték ki. Állomáshelyeinek puszta felsorolása éppúgy nem mond semmit az emberről, mint a hivatali ranglétrán való emelkedése a legmagasabb fokig, a miniszteri osztályfőnökig. Irodalmi munkássága alapján is nehéz lemérni nagysgát, hiszen keveset publikált. De, hogy már fiatalon a vízügyi szolgálat kiemelkedő tagjai sorába tartozott, azt egy — a földművelésügyi miniszter által 1931-ben a szolgálat fejlesztésére kiírt — pályázaton első díjjal jutalmazott, Filep Lajossal közösen írott munkája bizonyítja.

1 Érdemes ennek az írásnak néhány sorát ideiktatni, mert mélyen belevilágítanak Hallóssy Ferenc lelkivilágába. „Ami kicsink van — írta — azt úgy kell ápolnunk és gondoznunk, hogy egy talpalatnyi föld, egy csepp víz, egy makula energia kihasználatlanul ne maradjon. Sokan akarunk élni e kis földdarabon, és ennek meg van a lehetősége is. Végre ráeszméltünk Alföldünkre, mint eddig kiaknázatlan kincsesbányánkra, amelynek földje termékeny, csak a termékenység életfeltételeit kell megteremteni. Öntözni kell az Alföldet." Majcl tovább: „Az Alfölddel a legtávolabbról is összefüggő kérdések műszaki vonatkozásait nyilván kell tartani, felkutatni, azokat adatok beszerzése útján tisztázni, ebből az Alföld fejlődésére vonatkozó elveket leszűrni, és mindezek alapján olyan nagy és minden kérdést súlya szerint mérlegelő tervet kell készíteni, amiben a lehetőségek teljes egészükben kifejezésre jutnak, és amely felé az Alföld műszaki fejlődésének haladnia kell." Ezek a mondatok írójuk lelkes magyarságára vetnek fényt, amit már pályaválasztása is elárult, hiszen a kultúrmérnökség a magyar föld szolgálatát jelentette. Kiderül az idézetből Hallóssy Ferenc erős közgazdasági beállítottsága is. A mérnöki munkát nem tekintette öncélnak, hanem a gazdasági fejlődés eszközének. És nem utolsó sorban : kicsillan a sorokból a mai keretterv gondolata, ami önmagában is értékmérő, messze előretekintő igazi vezéregyéniségre vall. A közgazdász Hallóssyra ismerünk a magyar halászat és haltenyésztés kérdéseit összefoglaló tanulmányából. (A kultúrmérnöki intézmény hat évtizede, 1879—1939, Budapest, 1940, 223—242. lap), és „A vízgazdálkodás jelentősége a társulatoknál" c. írásából is. (A Tisza—Duna-völgyi Társulatok Központi Bizottságának kiadványa, III. évfolyam, 1. szám, 165—171. lap.) A mérnök Hallóssy mutatkozik be „a különböző rendszerű és rendeltetésű csatornatervek műszaki szempontból való vizsgálata és összehasonlítása" című, Lampl Hugóval közösen írott munkájában (A Duna—Tisza csatorna, szerk. Lampl Hugó és Hallóssy Ferenc, Budapest 1947, 120—179. lap) és a „Mélyépítési műtárgyak építése öblítéses süllyesztéssel" című tanulmányában (Vízügvi Közlemények, 1969/2. szám, 190—203. lap). De hiába volt kiváló ember, lelkes magyar, kitűnő mérnök és nagyrahivatott vezéregyéniség. Hiába kapta meg 1947-ben, a Balaton vízszintjének szabályozását és a Sió csatornázását szolgáló siófoki zsilip építésének befejezése után, a Magyar Köztársasági Érdemrend tiszti keresztjét, hiába részesült külön a Köztársaság elnökének elismerésében, 1948-ban a politikai küzdelmek áldozata lett. 1 Vízügyi Közlemények, 1932. január—június. 150—154. lap.