Vízügyi Közlemények, 1969 (51. évfolyam)
1. füzet - Zorkóczy Zoltán: A Felsőduna szabályozása
•86 Zorkoczy Zoltán A művek tönkremenetelének okaira csak következtetni lehetett, mivel a rongálódások mindig magas dunai vízállásnál következnek be és így megfigyelésükre — mivel ilyen esetben a műveket megközelíteni nem lehet — szinte egyáltalán nincs mód. A vezetőmüvek és mellékágelzárások tönkremenetelére általában kétféle okot lehet találni. Az egyik hidraulikus talajtörés, mivel e művek szelvénymérete ebből a szempontból sok esetben nem megfelelő. Az ellenőrző számításokból kitűnt, hogy egyes meglévő vezetőműveknek és mellékágelzárásoknak a talajtöréssel szembeni minimális biztonsága sincs meg. A másik ok, hogy e művek és a csatlakozó partszakaszok magassága nincs összhangban. így, amikor az áradó víz már a partokat meghágva a kellően fel nem töltött mellékágakba bukik, a bekötések környezetében — az általában finomszemcsés fedőrétegben erős kimosásokat okoz. Ennek következtében aztán az átbukó víz a műveket többnyire megkerüli, megrongálja és szélső esetben azok tönkremenetelét okozza. A partvédőművek rendszeres tönkremenetelének okait elsősorban a partmenti erdők káros hatásában kell keresni. A viszonylag vékony, laza, iszapos fedőrétegbe kapaszkodó — közvetlenül a partszegélyen lévő — magas fák már rövid ideig tartó, alacsony árhullámok hatására is a vízbe dőlnek és a partvédőművekben óriási károkat okoznak. A vezetőművek mögé — a partvonal egységesítésére és a vezetőművek állékonyságának növelésére — kísérletképpen épített kavicsháttöltések viselkedésével kapcsolatos tapasztalatok sem voltak a legkedvezőbbek. Az árhullámok hatására ugyanis e kavicsháttöltések — még mielőtt a víz átbukott volna rajtuk — többnyire tönkrementek. Ennek oka az volt, hogy áradáskor a főmeder és a mellékág vízszintje között nagy különbségek alakultak ki, melynek hatására a kavicsháttöltés anyaga folyós állapotba került és kellő megtámasztás hiányában rövid idő alatt tönkrement. Az elmondottak figyelembevételével az ágrendszer rendezési tervét a következő meggondolások alapján készítették el. i a) Az egységes partvonalat a részletes felmérések alapján meghatározott átlagos terepmagasságnak megfelelő DB fölött + 3,0 m-es magassággal alakították ki — ez a magasság a dunaremetei vízmércén 550 cm-nek felel meg, a hozzá tartozó vízhozam pedig kb. 3500 m : i/s — az eredeti vonalazás megtartása mellett. A meglévő vezetőműveket az eredeti, DB fölötti +2,0 m-es magasságra egészítették ki. b) A partkiegyenlítés kavicsháttöltéseit 30 m koronaszélességgel, a víz felőli oldalon műkőburkolattal védett 1:2, az ágrendszer felőli oldalon pedig 1:10 hajlású rézsűvel tervezték úgy, hogy az ágak lezárására épített kavicsháttöltések alkalmas helyen kőből épített gátakra támaszkodnak. c) Az egységes part mentén — az ágrendszer teljes hosszában — 40 m szélességben tervbe vették az erdők kiirtását. (I ) A kavicsháttöltések és mellékágelzárások biztonsága érdekében az ágrendszer kiágazásánál alkalmas módon kialakított bukó segítségével — melynek magassága DB fölött +2,0 m — gondoskodtak arról, hogy a tervezett partmagasságokat meghaladó árhullámok esetében az ágrendszer kellő időben vízzel feltöltődjön és ne alakulhasson ki a művek állékonyságára káros hatású szintkülönbség a főmeder és a mellékágak vízszintje között. A kiinduló fel-
